Koszorú, 1863. január-június (1. évfolyam, 1-26. szám)
1863-06-21 / 25. szám
595 sorozatok. Józan ész, adoma mondási, társalgási (causerie) hang, humor jellemzik. — Saját személyéről szólva nem ízetlen, gyakori kitérései soha sem ügyetlenek. — Minden külön fejezet elejére egy-egy darázs volt nyomatva. Darázsai meganynyi szárnyas posták, melyek neve Mammon, Moloch, Astorte, Belial, s más ily jelentős név. Körülrajongják egész Párist, bejutnak minden tanácskozásba, minden szobába, bedonganak minden tűzhelyet s kihallgatnak minden hírt, pletykát és botrányt, s hiven jelentik azoknak, akár tetszik neki, akár nem. Különösen munkások voltak a kormány hibáinak s a hivatalnokok tudatlanságának kikémlésében s bejelentésében. Az utóbbira nézve legjobb fogalmat adunk maga a szerző szavaival: Magas, jól megtermett, s életre való fiatal ember jelenti magát a nemzeti őrség sorozó biztosánál. „Ön azt kívánja, mentsük fel a szolgálat alól,“ mond a biztos. „ügy van, uram.“ „Hadd hallom az okát.“ „Testileg nem vagyok alkalmas a szolgálatra.“ „Kérem, legyen szíves, vonuljon az oldalszobába.“ „Igen, de uram“........... „De kérem, menjen csak.“ „Csak egy szót, biztos úr.“ „Takarodjék ön, ha mondom.“ Barátunk a biztos szobájába vonult hát, hol mindjárt levetkőztették, s úgy kellett megjelennie ismét a biztos előtt. „No,“ mond a biztos, „most már kérem legyen jó, adja elő azt a bénaságot, miért nem alkalmas ön a szolgálatra.“ „ Uram, én nagyon, de nagyon rövid látó vagyok.“ A „Darázsok“on szerfelett kapott a közönség, s csaknem példátlan a franczia irodalomban, hogy valami oly sok ideig tessék, mint e művek. 1848-ban Karl hetenként adta ki czikkeit „Heti Darázsok“ czím alatt (Les Guépes Hebdomadaires). Darázsai oly munkásokká és csipkedőkké váltak, kivált a hatalomra nézve, hogy szerzőjüknek nem egyszer kellett a törvényszék előtt védnie őket. Mig Nizzában lakott, a piemonti kormányt annyira fölingerték ez alkalmatlankodó kis bogarak, hogy betiltá a hírlapot s meg akará büntetni a szerzőt. Nizza még nem volt Francziaországhoz annectálva, de az aixi franczia törvényszék azért felforgatta a piemonti végzését, s a Darázsok annál hangosabban kezdék diadal-dongásukat. Karl számos egyes ember neheztelését beszéli el, kik Darázsai miatt panaszkodtak nála. Egyszer egy nő sértett hiúságából érdekes kis melodráma kerekedett. Egy este sötétben egy aszszonyság várakozik Karl Alfonz szobája ajtajánál. Karr ráismert L. C. asszonyságra, ki irányában a Darázsok némi szabadságot engedtek volt meg maguknak. Míg a szerző az ajtó kinyitásával van elfoglalva, hogy a nőt bebocsássa, ez hátba szúrta őt. A seb nem volt veszélyes, s Karr dicséretes jószívűséggel bocsátott meg szép ellenségének. Következő héten a „Darázs“ czímű lap részletesen elbeszélte az esetet, fametszvényben képet is adván a szándéklott gyilkosság fegyverének. Igaz, hogy ez meglehetős otromba kés volt, de folyvást Karr szobája falán függött azután, ezen aláírással. Kapta L. C. asszonyságtól Karr Alfonz, a házába. A „Darázsok“ pár év óta pihennek. Elég csipkedni valót találnának Párisban most is , de aligha megtűrnék dongásukat. Politikában Karl Alfonz kissé sentimentális alkotmányos érzelmű ember. A munkás köznép mindenek fölébe helyezése úgy látszik, kedvencz tárgya gúnyolódásának. Az utczai democratákat egyátalában nem kedveli. Mint a humoristák legtöbbje, az aristocratia mellett buzgólkodik, nem a születési és pénz-, hanem a nevelési lelki tehetségbeli aristocratia mellett. NEMZETI SZÍNHÁZ. (jun. 10-én.) Gauthier Margit: Drámait felv. irta ifj. Dumas Sándor. Bulyovszky Lilla (jól magyarul: Bulyovszkyné) asszony, a drezdai színház tagjának első föllépte, az írói segélyegylet s a jogász segélyző egylet javára. — Talán nekem nem is volna szabad szólanom, hallgatnom, elbírnom kellene, vagy ha szólok bűnbánóan felkiáltanom , tévedtem, bocsássátok meg gyarlóságomat. íme Bulyovszkyné kétnyelvű színésznő, épen oly szépen tudja szavalni Goethe és Schiller nyelvét, mint a Vörösmartyét és Petőfiét, s homlokát testvéri egyetértésben övedzik a negyven millió német s a nyolcz millió magyar nemzet koszorúi. Íme Bulyovszkyné ellenmondatóan megcáfolta amaz állításomat, hogy az irodalom- és művészettörténet a költészet és színészetben felítél minden kétnyelvűséget, hogy lehetetlen költőnek és színésznek két nyelven a styl és szavalat titkait egyenlő művészettel elsajátítani s annyira behatolni a két nemzetiség kedélyvilágába, hogy a legfinomabb, legelrejtebb húrjain is játszhassék. íme Bulyovszkynénak sikerült e lehetlenség, végrehajtotta, mit nagyobbszerű színésznők megkísérleni sem mertek, legyőzött oly akadályokat is, melyek egy Ristorit is képesek voltak megbuktatni. íme egy hallatlan tényt kell beigtatnunk a művészet történetébe,mint a magyar szellem vívmányait. Írótársaim közül s a közönségből bizonyos 50*