Koszorú, 1864. július-december (2. évfolyam, 1-26. szám)
1864-09-11 / 11. szám
Megjelenik hetenkint HETILAP Előfizetés, egész évre vasárnap. A SZÉPIRODALOM S ÁTALÁNOS MIVELTSÉG 12 írt, félévre 6 frt. Szerkesztő szállása, hová a dolgozatok, előfize-Előfizetést elfogad s a lap szétküldését is kezeli Emléktési pénzek, reclamatiók is KÖRÉBŐL. Gusztáv kiadóhivatala küldhetők : Üllői út 7 sz. Barátok tere 7. sz. MÁSODIK ÉVFOLYAM. SEPTEMBER 11. 1864. MÁSODIK FÉLÉV. 11. SZÁM. KÖSZÖRŰ. A TÁJKERTÉSZET. (Vé. Az édenkert leírására is Miltonnál úgy látszik, befolyással voltak Bacon eszméi. De mind a bölcsész, mind a költő sokáig egyedül maradt eszméjével saját hazájában, hanem Francziaországban csatlakozott hozzájuk egy harmadik, s ami különös, épen XIV. Lajos udvaránál. Dufresny, vígjátékíró, élete végszakában csupa kert-tervekkel foglalkozott. Maga számára két kertet állított fel az Anton-külvárosban, s mások számára is működött Poissy és Vincennes körül. XIV. Lajos, ki őt nagyon szerette és becsülte érdemeit, „a királyi kertek felügyelője“ czímmel ruházta föl. Ő két tervet nyújtott be Lajosnak a versaillesi kertek átalakítása iránt, melyek szerint mai értelemben vett parkokká változtak volna. De terve foganatosítása elmaradt, csupán mivel roppant költségbe került volna. Az első, ki Lenotre rendszerét abbahagyta, az angol Kent volt, 1710-ben. Ő alkotta Pelham ministernek az esher-i tájképligetet, s ő rendezte be a claremonti híres parkot. A zsinórra vont fasorokat kivágták , az egyenes vonalakat görbékké változtaták, a síkot halmokkal szaggaták meg, a vizeknek visszaadák természetes folyásukat. Hanem az új stil csupán Angliára szorítkozott, míg követői, 1750-ben, egész váratlanul támogatást nem nyertek. Már Duhalde páter beszélte volt, hogy a chinaiak „erdőkkel, tavakkal váltogatják kerteiket, s oly nagyra csinálják, hogy egész dámvad és szarvas falkáknak elég ge. térés legyen.“ Hasonló hírt hozott Kämpfer is Japánból. 1773-ban páter Attiret kimerítő leírását küldé Francziaországba a császári nagy kertnek, melyet „ kertek kertjének“ hívtak. Magasztalva szólt e kermek mezeies szépségéről. Mesterséges halmok voltak hányva benne, melyek pázsitos lejtőin bokrok virultak; a halmok közötti völgyeken patakok folytak le egy közép tóba, melynek félóra járás volt az átmérője. E „középtengerben“ mikép a chinaiak nevezték, egy kétpalotával koszorúzott szikla-sziget emelkedik, honnan kilátás nyilt az egész parkra, s a szemhalmok, völgyek, erdők, bokrok, virágágyak, épületek, pavillonok, hidak és ugrottak bájos összevisszáján gyönyörködhetett. E leírás hitelességét sokszor kétségbe vonták, mígnem az angol-franczia csapatok 1860-diki látogatása „a kertek kertjébe“ visszaállítá a jámbor Attiret becsületes hírnevét. Hanem ez alkalommal a park, egyike a mai műkertészet mintáinak, gyökeresen el is pusztult. Chambersé, III. György angol király híres építőmesteréé az érdem, hogy a chinaiak kert-stílját átalánosan megismertette. Ő maga is volt Chinában, s a mennyei birodalom kertjeinek általa (1757 —1772) kiadott leirása minden nyelvre lefordíttatott. Az e könyv előidézte munkák közül kettő érdemel különös megemlítést. Egyik Sir Thomas Whately műve, s Observations I (észrevételek) egyszerű czíme alatt oly sza* 21