Koszorú, 1865. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1865-03-26 / 13. szám
290 vezető eszközök bármily nagy tehetségű s terjedelmes hatáskörű egyesek által elő nem állíthatók, hanem csak a műakadémiákban állandóul öszpontosított erők és eszközök nyújthatják. Miután a felhozottakból eléggé kitűnik, hogy a műakadémia, a világműveltség jelenkori állásában, a művészet felvirágoztatására mélhatlanul szükséges: csodálni lehet, hogy, mint feljebb állítók, a művészek s írók körében mégis találkoznak tekintélyes férfiak, kik a műakadémiák iránt ellenszenvet táplálnak. Ez ellenszenv különböző indokokból származik, melyek némelyikét felhozni, nálunk, hol a műakadémia létesítésekor ez indokok mellőzéséről gondoskodni kell, tán nem leend fölösleges. A műakadémiák hiányos szervezete ezek népszerűtlenítésére kétségtelenül legtöbbet ten. A feltalálás s önalkotás tiltva volt, és nem ritkán még ma is tiltva van a műakadémiákban, csak a pontos utánrajzolás van megengedve. Ezt a festészet reformátora, Carstens, a koppenhágai műakadémiában , mely akkor a világ első rangú ilynemű intézete volt, így találta. Berlinben és Bécsben a tanulók, tanítóik tudta nélkül, sajátos irányt követtek; a köteles lemásolásokat vonakodva teljesítették, ellenben tiltott munkával szerettek foglalkozni. Wach és Schadow Vilmos, a sanssouci galleriában, a bolognai iskola festményeit másolni kényszerültek, de amint az igazgató távozásáral bizonyosak voltak, a reájuk parancsolt munkát abbanhagyták s Leonardo da Vinci darabja után dolgoztak. A bécsi műakadémia hire Füger igazgatása alatt a koppenhágaiét felülmúlta; de ez is Guido Renit választá mintányul, s a természetnek az antik szerinti módosítására s szabályozására törekedett. Overbeck ekkor a bécsi műakadémia tanítványa volt, és mint „Adatok a művészet történetéhez” czimei művemben előadóm, 1810-ben, társaival együtt, a Füger féle classicismussal ellenkezése miatt, a műintézetből kitiltaték. Az akadémiából kizárt ifjú művészek Rómában találkoztak, s itt a jelenkori virágzó német művészet megalapítóivá lettek. Midőn a műakadémiák a XVII. században egymás után keletkeztek, a művészet remek korszaka már elmúlt volt. A hanyatlás beállt, és a XVIII. században a franczia irány a művészetben átalánossá lön. Ez irány nem a művek belértékén, hanem a divaton alapult, mely az életben, a színpadon s a képzőművészetben uralgott, s előidézte a műakadémiák fonák szervezését. Ekkor a berlini műakadémia igazgatója, Blaise le Sueur, franczia, Bécsben pedig a műakadémia igazgatói, Largilliére tanítványa van Schuppen, s a stokholmi születésű Meytens Márton, ha nem is születésükre, de műirányukra nézve hasonlólag francziák voltak. Lairesse Gellért, csodálatos könnyűségével, színházias mesterkéltségével és gyakran hibás rajzával, az akadémiai tanulók számára mintányul szolgált. Lairesse után David, a hires és lángelméjű franczia, az ő téves tanával: „hogy az antik alakok nagyszerűsége szinházias mozgás által fokozható, roppant népszerűségével, melylyel a franczia forradalomban részvéte miatt mindenütt birt, sokat ten arra, hogy a franczia irány a művészetben fentartotta magát. A David által ajánlott színházias mozgással azonban, Hagen königsbergi tanár állítása szerint, a vakító semmisnek, a pompásan üresnek, s a túlzottan igaztalannak fogalma van egybekötve. Csillogó felszín minden, s a benső mélység hiányzik. Ezután a Füger-féle korszak classicismusa következik, melyet a jelen század kezdetén nagy idomnak szerettek elnevezni. Ennek lényegét fentebb röviden kifejtettem. Bővebb kimagyarázása magával hozza, hogy kifejtsem, hogy ez idom eklektikus természetű volt, s a bolognai mesterek után képződött, kik azt hitték, hogy hatalmas állásokkal, hatályos színfokozattal és fellengős kifejezéssel Rafael, Michel Angelo, Tizian és Correggio kitűnő sajátságai pótolhatók.