Közlemények Szepes vármegye múltjából 10. (1918)

1918 / 1. szám - Schmidt Gizella: Szepesi német népdalok s népies énekek (első közlemény)

2 Schmidt Gizella lehet dalait egyszerűen ellesni, hanem lassan és óvatosan fel kell azokat kutatnunk valami elmaradt kis faluban, mely minél eldu­­gottabb, annál jobb. Minden vasúti forgalomtól félreesik Ménhárd (Mennsdruf), mely Késmárktól ötnegyed órányira, a Szepesség déli német-tót nyelvhatá­rán fekszik. Egy kirándulásom alkalmával ide csábított a toronyőr vontatott esti énekének régies hangulata. De már a másnap is csalódást hozott: mihelyt megvirrad és jobban szemügyre vehetünk embereket és szokásokat, egy színevesztett modernizált községet látunk, ahol legfeljebb öreg anyókák emlékeztetnek a régi jó időkre. Az ősi szokások rég letűntek, oda minden egyszerű ter­mészetesség, az előkelősködés ördöge eljutott ebbe az 1884-ben városból nagyközséggé lett fészekbe is és még inkább megder­­mesztette lakosainak amúgy is élettelen kedélyét. A népköltészet forrásai is mind gyérebben buzognak, megmaradt kincsei pedig, az ifjúság szégyenlős barátságtalansága folytán, igen nehezen sze­rezhetők meg. Innen, Ménhárdtól alig tizenöt percnyire azonban már egé­szen más világ van: a Tátra színe előtt fekszik a kis Izsákfalva (Bis­­druf) 107 apró, egymásba épített házikóiban békésen éldegélő, körül­belül 1000 lelkével. A két — róm. katholikus és evangélikus — felekezet gondozott iskolái, régies templomai, kis lakóházak mö­gött hatalmas csűrök, előttük pedig zöldelő fák alatt rengeteg pufók gyerek, üde falusi képet nyújtanak. Mikor először vetődtem ide, a pocsolyákban üdülő liba­családok rémült gágogására körém sereglett a falu húsvétot ün­neplő népe. Megtudván mi járatban vagyok, egy ős­szepesi vise­letű férfi felszólított, hogy kövessem, mert ő sok dalt tud. Kis lakásába érve felesége készségesen ki is kotorta valamelyik fiók­ból elsárgult daloskönyveit és legnagyobb meglepetésemre lemáso­lás céljából még hazavitelre is felajánlotta. Csak azt kötötték mindketten a telkemre, hogy senki emberfiának meg ne mutas­sam. És ha a gyűjtés ezentúl nem ment is Izsákfalván mindig oly simán, mint kezdetben, azért csak a mostoha körülmények okol­hatók, nem a lakosság: ez barátságosabb, közlékenyebb, egy­szerűbb és boldogabb, mint a ménhárdi, mivel a falu népe még igénytelen földmivelőkből áll. Társas érintkezésben sokkal közvet­lenebb és igy nótás kedve is nagyobb. A falu még tiszta német, mig Ménhárd — húsz év alatt! — felényire (840 lélekből körül­belül 400) tóttá lett.

Next