Kritika 4. (1966)
1966 / 7. szám - ÁLLÁSFOGLALÁS
Petőfi öccsére gondolhatnánk, aki ekkor csakugyan 15 hónapos volt, ő viszont Szabadszálláson született, s a vallomástevőnek ez esetben a másik gyermeket is említenie kellett volna. Csodálható-e ezek után, ha a szentesi vallomás egésze iránt bizalmatlanok vagyunk? Természetesen nem az újonnan előkerült aktacsomó eredetiségét, vagy az 1868. dec. 31-én Szegváron elhangzott vallomás jegyzőkönyvi rögzítésének hitelességét vitatjuk, s mint említettük, arra sincs okunk, hogy a vallomástevő jóhiszeműségében kételkedjünk. De szavahihetőségét a fentiek alapján alapos okkal vonjuk kétségbe. A vallomásban felidézett események óta mintegy ötödfél évtized telt el, s ezalatt a csongrádi születésű Szlávik - úgy látszik - ezen a vidéken, Szentesen, Szegváron élt és működött. Emlékezetében a kamaszkori élmények, akkor hallott adatok az évtizedek Csörögtek a telefonok, riporterek szaladgáltak, érdeklődésének számos tanújelét adta a közönség, amikor felröppent a hír, hogy Szentesen új adatok kerültek elő Petőfi születése helyéről. Ez jó, ez így illik, miközben a technika és a modern gazdasági élet szemlátomást mossa el a határokat, s a maradék vagy frissen támadt nacionalizmusok barátságtalan eszközökkel kontrázzák e folyamatot, legyen egy nemzetnek oly közös ügye, melyet egyedül sajátjának mondhat anélkül, hogy ezzel bárkinek is ártana, maradjon épen egy áramkör, mely - Erdélyi János szavával -- „meleg honiság”-ot szállít, őriztessék meg a nemes kapocs, mely ártatlan közösségbe fűz, s mi más lehetne ez, mint egynéhány emlék, költők egynéhány szava, szelíd erő, melyet nem tüntet föl táblázatain az államstatisztika, mégis valóságos, míg óvják. Mi a magyar? nem tudom, ki a magyar? bizonyos, hogy mindenki, aki őriz egy-két sort a Toldiból, s akit még érdekel a mi külön kis homéroszi versengésünk Kiskőrös és Félegyháza közt. Ámde van valami fonák a mi Petőfi-kultuszunkban. Hol született, szavalt-e a Múzeum előtt, hogyan halt meg: a közönség figyelme nemigen terjed túl e három kérdésen. Tulajdonképpen nem is csoda, mert rosszul nevelték, folyamán eltorzultak, későbbi benyomásokkal, értesülésekkel keveredtek, mint az ilyen késői, hatóság előtti vallomások legtöbbjében. Szlávik a félegyházi Fazekasokra hivatkozik, akik közül Gergely a nyolcvanas évek folyamán maga is tett vallomást Petőfi születéshelye tárgyában. Vallomása, melynek szövegét Hatvany Lajos Így élt Petőfi jéből ismerjük, a félegyházi helyi hagyomány egyik változata. Petőfi félegyházi szülőhelye bizonygatásával és kiskőrösi keresztelése említésével ehhez a hagyományhoz kapcsolódik Szlávik vallomása is. A nyilvánvaló tévedések azonban annyira csökkentik hitelét, hogy maga a kihallgatást kezdeményező, 1868 után még évekig lankadatlanul kutató, vitázó Pásztor Ferenc sem publikálta vagy használta fel soha. Mi sem tekinthetjük többnek, mint az egyelőre nyugvópontra jutott évszázados Petőfiper egyik kuriózumának. LUKÁCSY SÁNDOR A bölcsőhely ürügyén rosszul nevelte sokáig maga a Petőfi-irodalom, melyet huzamosan egy ferde szemlélet táplált: a költőnek — általában és Petőfi esetében különösen - olyan felfogása, mely a versszerzésben garabonciás mesterséget lát, s inkább csak látványos külsőségeivel törődik, intellektuális mechanizmusát képtelen megérteni. Áldozatokra kész, derék kutatók hosszú sora fáradozott, loholt Petőfi életrajzi adatai után, de szorgalmuk nem mindig azt gereblyézte össze, ami költői művét és politikus mivoltát magyarázhatná. Valljuk be, hébe-hóba maga Petőfi is szította a vadon termő zseni mítoszát, továbbá — de erről már nem tehet - élete csakugyan olyan volt, kalandokkal és már-már színpadi effektusokkal zsúfolt, aminőt naiv drámáiban szeret a romantikus ízlés; csoda-e, ha a közönség s a kutatók zöme megrekedt a hagiografikus legendáknál, és a romantika pitykéin kapott? Följegyeztek itt mindent, buzgó gyűjtők és emlékezők, megannyi találkozást és jövésmenést, kedélyesen ürített poharakat és megveregetett lapockákat, kiszólásait és betoppanásait, inget, pipát, fát, mely alatt pihent vagy éppen merengett, tucatnyit, látták jobbján Kossuthtal, balján Táncsicscsal, mint szentháromság-képben, összehordtak itt anekdotát