Kritika 5. (1967)

1967 / 11. szám - Lukácsy Sándor: „…és piros zászlókkal” – I. rész

LUKÁCSY SÁNDOR „...és piros zászlókkal” „Souvenez-vous que le drapeau rouge est le signe d’une révolution qui sera la dernière.” Proudhon Eddig még egyetlen kommentár sem fűzött magyarázatot ahhoz, hogy az Egy gondolat bánt engemet költője piros zászlók alatt kívánt harcolni s meghalni. Nyilván mindenki természetesnek tartotta ; a piros zászlót forradalmi szimbólum, forradalmár költőhöz az illik. Petőfihez illett is; de hogy valaki a vers megírása idején, 1846 decemberében, vállalta ezt a jelképet, egyáltalán nem természetes, sőt nagyon is rendkívüli. A piros zászló történetét többször megírták. Először Gabriel Perreux (Les origines du drapeau rouge en France, Paris, 1930), majd Maurice Dommanget (La révolution de 1848 et le drapeau rouge, Paris, 1948), legújabban pedig ugyancsak Dommanget készített mindenre kiterjedő, ötszázlapos monográfiát (Histoire du drapeau rouge des origines à la guerre de 1939, Paris, 1966). E művekből kiderül, hogy a piros zászló kezdetben nem forradalmi szimbólum, hanem a burzsoá terror jelvénye volt. 1789. október 21-én a francia Alkotmányozó Gyűlés, Mirabeau és Target javaslatára, Buzot és Robespierre ellenzése mellett, törvényt (loi martiale) szavazott meg a népmozgalmak letörése végett, ürügyül használva fel a megelőző napok párizsi éhséglázadását. A törvény elrendelte: valahányszor a közcsendet megháborítanák, katonai erőt kell alkalmazni a tömeg ellen, az ostromállapot előzetes kihirdetése után. A kihirdetés módja: a városháza ablakába piros zászlót kell függeszteni s a békétleneket piros zászlótól kísért városi tisztviselők által nyugalomra felszólítani. Ha nem engedelmeskednek, lőni kell. A törvény szövege nem nyilatkozott arról, miért éppen a piros zászlót választották a statárium jelképéül ; talán mert a vér színe alkalmasnak látszott az elrettentésre, talán mert a piros a kor felfogása szerint általában a hatalom színe volt (királyi bíbor). A fenyegető törvény nem maradt puszta szó. 1791. július 17-én, a király meghiúsult szökése után, mely napnál világosabbá tette forradalomellenes terveit, felháborodott tömeg gyülekezett a párizsi Mars-mezőn, hogy petíció aláírásával trónfosztást s köztársaságot követeljen. Lafayette, a nemzeti őrség parancsnoka, és Bailly polgármester elővetette a piros zászlót, majd - az egyéb formaságokat mellőzve - gyilkos sortüzekkel szétkergette a tüntetőket. A demokrata sajtó és a nép dühe a vérengzés szerzői és szimbóluma, a piros zászló ellen fordult: „gyalázatos piros zászló, halál zászlaja” {Révolutions de Paris), „úri barbárság jelvénye” {anonim röpirat) . Babeuf egy ekkortájt kelt levelében a forradalmi követelések közé sorolta a piros zászló eltörlését; később, a nép győzelme után, Bailly kivégzésekor hóhér keze által meg is égették. Petőfi mindezt tudta. Amikor Gabet könyvéből kivonatokat készített, a Mars-mezei vérengzés dátumát is följegyezte kronológiájába, s olvasmányában megtalálhatta a loi martiale szövegét, a vérengzés leírását, sőt a piros zászló megégetésének históriáját is. Semmi kétsége nem lehetett aziránt, hogy a piros zászló gyűlöletes volt a párizsi nép szemében. Miért tekintette mégis forradalmi jelnek? Azért, mert a piros zászló szimbolikus jelentése időközben megváltozott. Szélsőbaloldali forradalmárok már 1792-ben gondoltak arra, hogy a burzsoá terror jelképének értelmét megfordítsák, s a piros zászlót a néphatalom bosszuló jelképéül sajátítsák ki. Hébert „a közvélemény piros zászlajáéval fenyegetőzött, s az augusztus 10-i felkelés előtt többen azt javasolták, hogy a nép piros zászlók alatt vonuljon a királyság megdöntésére. El is készült néhány ilyen zászló, ezzel a felirattal: „Népi vésztörvény a lázadó udvar ellen”, de éppen mert a piros zászló nagyon szorosan összekapcsolódott a közelmúlt népellenes rémtetteivel — végül is nem használták őket, s a jakobinus alkotmány a trikolort nyilvánította a nemzet színévé. Ettől kezdve sokáig csak egy-egy elszigetelt adat bukkan elő: 1802-ben a Crète-à-Pierrot-i erőd zendülői tűzték ki a piros zászlót; 1816-ban angol választójogi tüntetők; 1818-ban Blanquefort francia kisváros fölkelt népe. Nem jutott komoly szerephez a piros zászló az 1830. évi júliusi forradalomban sem. Dommanget idéz ugyan egy szemtanút, aki - teleszkóppal - piros zászlót látott a Tuileriákon és piros-feketét a Vendôme téren, „a végsőkig elszánt harc jeleként” („en signe de guerre à mort”), én Juste Olivier tanúságát idézhetem, aki - igaz, hogy teleszkóp nélkül - bizonytalanabbul nyilat .