Kritika 5. (1967)

1967 / 11. szám - Lukácsy Sándor: „…és piros zászlókkal” – I. rész

de dix ans-ja. Ezt - mint másutt bizonyítani fogom - Petőfi csakugyan olvasta. Ebből az ötkötetes műből mindent megtudhatott a franciaországi mozgalmakról és a piros zászló szerepéről, sokkal többet, mint amennyit elmondhattam itt, hiszen Louis Blanc a júniusi két nap történetét több mint ötven lapon adja elő. S ami különösen fontos: az Histoire de dix ans olvasója arról is értesült, hogy a piros zászlót a republikánus párt többsége elvetette, maga Louis Blanc is. Bizonyos, hogy ez az olvasmány megragadta Petőfi elméjét, képzeletét. Egész életművében alig egynéhányszor utalt külföldi históriai eseményre; a ritka kivételek egyike 1848. május 27-én kelt cikke, melyben rajongó szavakkal emlékezett meg a Saint-Merry utca hős ifjairól. Petőfi tehát valamennyi lényeges történeti tény ismeretében, tudva, hogy a piros zászló koráb­ban a burzsoá elnyomás gyűlöletes jelképe volt, tudva, hogy szimbólikus értelme az 1832. évi republikánus felkelés napjaiban változott meg, tudva, hogy gyalázkodás és rágalom özöne hullott reá, s hogy csak a szociális forradalmárok kis csapata nem tántorodott el tőle - mindennek tudatá­ban vallotta éppen ezt a zászlót harci jeléül s énekelte meg éppen ezt: mi másra lehet ebből kö­vetkeztetni, mint hogy Petőfi a forradalmi mozgalom árnyalatai közül a szélsőbalt, a szociális respublika híveit tartotta lelke rokonainak?* Lehetséges persze ellenvetéseket tenni. Mondhatná valaki, hogy a piros kedvenc színe volt Petőfinek, és csupán azért esett rá választása. A színek szerepéről Petőfi költészetében Réti László írt tanulmányt.14 Vizsgálatainak eredménye a következő statisztika, mely a színjelölő szavak előfordulásának számát tünteti föl: piros: 122 (beleértve a 9 vöröset is) - zöld: 67 - kék: 66 - barna: 35 - sárga: 32 - bordó és bíbor: 13 - rózsa­szín: 8 - lila: 3. Ezek az adatok látszólag igazolják az ellenvetést. Réti Lászlót azonban csak lélek­tani, nem pedig irodalmi szempontok vezették kutatásaiban, csupán a költő színfogékonyságát kívánta vizsgálni, s megállapította, hogy Petőfi optikai képzeteinek 63 százaléka helyezkedik el a színes, 37 százaléka a színtelen skálán.15 Ez a megfigyelés hasznos lehetne, ha volnának összehason­lítható statisztikáink más költők életművéről; egyébként azonban, mivel Réti László kiszakította Petőfi színjelzőit a szövegösszefüggésből, adatai a színek szemantikai, stilisztikai funkciójáról sem­mit sem mondanak, s ha arról valamit meg akarunk tudni, másfajta elemzésre van szükség, olyanra, mely nemcsak a jelzőt, hanem a jelzett szót is figyelembe veszi.16 Petőfi költészetének fontos vonása, hogy igen gyakran él a legegyszerűbb, szokás formálta, köz­keletű nyelvi és képalkotó eszközökkel. Színek tekintetében is. Nem törekedett választékosságra, jelző és jelzett szó kapcsolatával nem kívánt meglepetést okozni, rendszerint a leginkább kézen­fekvő, természetes színeket alkalmazta. Az ég kék, az erdő zöld, a menyecske piros vagy barna­­ versek sokaságában, újra meg újra, szín-közhelyek. A legnagyobb ritkaság nála az olyan finom, impresszionista lelemény, mint: „A homályból kék gyümölcsfák orma Néz...” (kritikai kiadás, I. 108.); a szokatlan, merész társítás: „kék őrtűz lobog” (IL 11 ; megjegyzendő, hogy nem eredeti versben, hanem Shelley-fordításban) ; az inkább csak hangulatilag, mint vizuálisan igazolt jelző : „lengett fölötte a fehér halál” (I. 257.). Ezek a példák meggyőznek a költő nagy művészi képes­ségeiről, de számszerűen nem jellemzőek. Verseinek egy csoportja inkább feltűnő kényelmességről tanúskodik: Júliához írt költeményei. „Piros arca, piros ajkak, Barna fürtök, barna szem...” - így kezdődik az első (II. 93), s Júlia ezután mindvégig „barna kislyány” (II. 97, 107, 205.), „barna lyányka” (II. 101.), „barna kis feleség” (II. 290.) marad, teljesen sztereotip módon. Petőfi színei többnyire lokális színek, minden különösebb érzelmi töltés, hatáskeltő funkció nélkül : barna vagy fehér kenyér, piros bor, vörös huszárnadrág, zöld mező, sárga homok.17 A kapcsolatot általá­ban nem a jelző, hanem a jelzett szó határozza meg, ez vonzza magához az első kínálkozó szín­képzetet,18 s ebből máris nyilvánvaló, hogy a színjelző szavak gyakorisága a jelzett főnevek gyako­riságától függ. A kék szín például azért fordul elő sűrűn Petőfi költészetében, mert sokszor írt kék égről, kék szemekről. Hasonlóképpen : a piros azért vezet Réti László listáján, mert Petőfi gyakran használt olyan szavakat, melyeknek természetes vonzata ez a jelző: piros rózsa, piros ajak, piros bor, piros arc, piros királyi bársony. Különösen gyakori a piros jelző a napnyugta képeiben. Az a kényelmesség, melyet versei színezésében oly sokszor tapasztalhatunk, az a látásmód, mely nem­egyszer beérte a rajzos technikával, színek nélkül,19 mihelyt az alkony (vagy ritkábban: a hajnal) fényjátékairól van szó, valóságos színizgalomnak adja át helyét: „Leáldozott a nap piros verőfénye” (I. 208.), „A piros alkony is eltűnt a világról, követve fogyó hold sárga világától” (I. 216.), „A nap pirosló búcsúsugara Bíborra festi egyszerű ruhám” (I.318.), „Ereszkedett már a nap ”

Next