Kritika 7. (1969)
1969 / 2. szám - SZEMLE
felépített vers-szintézisei mögött nagy belső válságok dúltak. Ha irodalmi szerepében nem is jelentős (előbb túl fiatal, később visszavonult), de értékét fiatal költőnek, Szilágyi Domokosnak és Lászlóffy Aladárnak ajánlja új kötetének egyegy szép versét Méliusz József. S a tehetségnek szóló rokonszenv- nyilvánítás mellett okvetlenül észre kell vennünk, hogy ez annak a költői forradalomnak a nyilvános elismerését is jelenti, melyet Szilágyi Domokos és Lászlóffy Aladár indítottak el az ötvenes évek második felében, amikor néhány friss szellemű, merész verssel alaposan fölkavarták a romániai magyar irodalom sekélyesedő állóvizeit. A romániai magyar irodalom mozgásba lendült szelleme nemcsak az erőteljes fiatal tehetségek sorát hozta felszínre, hanem költői megújulásra késztette az idősebb mestereket is. Ebben a hullámban jutott föl Méliusz József költészete is arra a csúcspontra, amit Aréna című új kötetének érzelmi gazdagsága és modern szelleme bizonyít. Annak, aki valaha „fiatal idő / fiatal költője” volt, nyilván mély fájdalmakat okozott az a fölismerés, hogy „voltaképpen lemaradt”. De a cselekvés programját hirdető költő nem is nyugodhat bele, hogy pusztán „előzmény” legyen. Méliusz szakított tehát az ötvenes évek szelleméhez igazodó költői modorával s azzal az illúziókra épített, leegyszerűsítő valóság szemlélettel, amelynek annyi kommunista esett áldozatul a proletárdiktatúra győzelme után a szocialista országokban. Versenyre kelt a fiatalokkal, s ehhez saját fiatalságának élményeiből merített erőt. (Új kötetének nagy része elégiákból, korszerű, mai problémákra hangolt, de múltidéző költeményekből áll.) A kötet címe nem csupán arra a küzdelemre utal, amit az eszmék vívnak egymással a lírikus lelkének arénájában, hanem a fiatal Méliusz nagy élményére: a spanyol polgárháborúra is. Maguk a versek pedig — fölépítésükben, szerkezetükben, sőt hangvételükben is — elsősorban arról a hatásról tanúskodnak, amit a két világháború közti avantgárd költészet, Kassák, a német expresszionisták, Johannes R. Becher és Bertolt Brecht gyakoroltak az induló Méliuszra. (Ezenkívül persze nyilván erős hatással voltak rá más kölkében mégsem jelentéktelen lírikust mentett meg ez a válogatás irodalmunk számára. (Szépirodalmi, 1968)Sinka Erzsébet tők is, például a kötetben név szerint említett József Attila, Alberti és Allen Ginsberg.) Két irányból közelíthetjük meg Méliusz József új kötetét: az antifasizmus és az etikai normák kifejtésének vágya felől. E két réteg szorosan összefonódik a múltból és jelenből, történelmi, politikai, kulturális és érzelmi élményekből, nyers borzalomból, finom idillből és groteszk fintorokból szőtt versek anyagában. Első olvasói élményünk az antifasiszta gondolatot érzi erősebbnek, mivel a legharsányabb képek a hitlerizmus rémtettei ellen lázítanak a különböző borzalmak, rengeteg szenny, vér, roncsolás, emberi szenvedés és pusztulás megidézésével. Méliusz már 1932- ben, az Erdélyi Helikonban megjelent egyik novellájában világosan kimondotta, hogy a fasizmus veszélyével csak a „vörösök” tudják és akarják sikerrel fölvenni a küzdelmet. Hitler hatalomra jutása után pedig, amikor a spanyol polgárháborúban teljes erővel robbant ki az antifasiszta küzdelem, annyi más baloldali értelmiségivel együtt Méliusz Józsefnek is mélyen megrendítő élménye volt a Köztársaság élethalálharca. Most azért idézi, mert tudja, hogy voltaképpen itt kezdődtek azok az embertelenségek, amelyek ellen az agitátor költő mozgósítani akarja a könnyen felejtő emberek indulatait. A szenvedélyes agitátor azonban egy személyben önkínzó töprengő is. A gondolkodó Méliusz azokat a bonyolult összetevőket keresi a fasizmus történetében (és a fasizmus ürügyén), amelyek az emberi értékek legszörnyűbb káoszához vezettek. A költő a József Attila-i „rendet” állítja ezzel szembe. Vallja, hogy a rend — s egyúttal az „új világ” — alapfeltétele az ártatlanság és bűn viszonyának rendkívül érzékeny tisztázása, a cselekvő élet etikai normáinak kijelölése. Visszatekintve a fasizmus éveire, azokkal, akik vállalták az áldozatos küzdelmet, nem a tettleges bűnözőket állítja szembe (akiket a történelem menthetetlenül elítélt), hanem a gyengéket, gyávákat, tehetetleneket. A kényelmességet, kö Méliusz József: Aréna 514*