Kritika 8. (1970)
1970 / 7. szám - VITA
Szilvási regénye közlésekben, ismeretanyagában látszólag egyáltalában nem szegény. De csak látszólag, mert a valóságban csupa közhelyet dolgoz föl. Az emberi személyiség ábrázolásának problémáját egyszerűen megkerüli, lélektani anyagot szinte nem is használ. Információit kivétel nélkül a történelemből, mivel pedig a közelmúltról van szó, inkább személyes tapasztalatokból meríti, de közismert tényeken, jelenségeken, problémákon nem lép túl, eredeti szempontokat, új emberi vagy társadalmi összefüggéseket nem tár föl. A regény struktúrájának az elbeszélő személye körül kellene kialakulnia. Itt azonban egy jelentéktelen, közepes intelligenciájú, átlagos érdeklődésű, sekélyes érzelmi világú fiatalember számol be (ismeretlen okból) véletlenül adódó kalandjairól, élményeiről. Kétségtelen, sok mindent átél, — de mindez csak lóg a történet szálán; nem belülről, a regény világából táplálkozik, életerejét és hitelét kívülről, a bonyolult erőktől és törvényektől mozgatott történelmi valóságtól kapja. Ugyanígy — az emberábrázolás hiánya miatt — a főhőssel kapcsolatba kerülő szereplők csupán egy-egy politikai gondolat megszólaltatói ; egyéniségük fontosabbik része nem kerül bele a regény szövetébe, ezért úgy tűnik, mintha kívülről szólnának bele a történetbe, gyakorolnának hatást a főhősre. A regény szuverén, öntörvényű világa tehát nem alakul ki, s így az elmondottaknak nem is lehet művészi igazsága. (Legföljebb történelmi-politikai, ennek kifejtésére azonban más műfaj és a tudományos módszer sokkal alkalmasabb lenne.) A borítón, a regény tartalmi ismertetésében ezt olvashatjuk: „Fehér izzásig hevülő szerelem egy bankár lányával, éjszakai verekedés vetkőztetők bandájával, leszámolás egy leánykereskedő bűnszövetkezettel, titokzatos autóút Bécsbe hatvanezer dollár miatt. . . Az éjszakai verekedés és a „leszámolás” a regény egészébe szervetlenül illeszkedő epizódok, még a többi részletnél is véletlenszerűbbek. Érdekesebb megnézni az idézett félmondat első és vele összefüggésben álló utolsó tagját. A „Fehér izzású szerelem” többféle emberi kapcsolatot jelenthet, csak éppen azt a langyos, belsőleg indokolatlan, zavaros viszonyt nem, ami a főhőst, egy szovjet érdekeltségű vállalat újdonsült vezérigazgatójának a fiát és Barbarát, a „ravasz ellenség”, a nagyhatalmú bankár lányát egymáshoz fűzi. Tény, hogy a két fiatal nemi kapcsolatba kerül egymással, és a lány néhányszor olthatatlan szerelméről nyilatkozik. Ugyanakkor az író — szándékos homályossággal, többek között az említett „titokzatos autóút” segítségével — azt sejteti, hogy Barbarának esetleg csak politikai és üzleti célokból van szüksége a fiúra. Nincs kizárva, hogy a szerelmi nyilatkozatok mögött csak egy ügyes csapda rejtőzik. A másik oldalon, a fiú szüntelenül gyanakszik, ellenérzésekkel küzd, leplezett formában, de kihangsúlyozottan vonzódik egy árva lányhoz (aki persze tiszta, nemes, szép és politikailag is jobban illik hozzá!); az állítólagos fehér izzás egy pillanatig sem zavarja, hogy részben jó irányba tapogatózva, részben „tévelyegve” szabadon élje a maga életét. Részéről a fehér izzású szerelem mindössze annyi, hogy alkalomadtán lefekszik egy szép, fiatal nővel, megissza a Martell konyakját, csatlakozik elegáns, fényűző, érdekes társaságához. A titokzatosság, a leírt események többféle értelmezésének a lehetősége fontos szerepet játszik a regényben. Amint láttuk, a főhős és a bankárlány szerelme — az egyetlen, aránylag részletesen kidolgozott emberi kapcsolat — lényegében tisztázatlan. Ez azonban nem abból ered, hogy az élet bonyolult, többszörösen összetett problémáinak mélysége felé hatolva a létezés ellentmondásos szféráiba jutottunk. Nem arról van szó, hogy egy különleges erejű emberi szenvedélybe — a körülmények nyomása alatt — oda nem illő elemek keverednek. Itt egyszerű tények maradnak tisztázatlanul, sőt az író szándékosan kuszálja össze az egyértelmű szálakat. Ha ugyanis nem teremtené meg ama bizonyos autóút titokzatosságát, ha világossá tenné a szerelmesek jellemét, vagy a „fehér izzású szerelemről” kellene lemondania, vagy a szerelem kibicsaklásához szükséges erőteret kellene megteremtenie a művészi eszközökkel. A főhős jellemének és körülményeinek nagyfokú tisztázatlansága együtt jár azzal, hogy a regény alapgondolata is indokolatlan marad. Egyáltalában nem magától értetődő, hogy egy „szkeptikus” fiatalember nem használja ki a kényelmes élet csábító lehetőségeit, nem fogadja el „szerelmese” ajánlatát, hogy a békés és gazdag Svájcban fejezze be egyetemi tanulmányait, induljon el a jólét felé vezető biztos úton. Természetesen elképzelhető, hogy valaki ilyen körülmények között is az itthoni áldozatokat kívánó, nehéz életet választja, — de ezt megfelelő művészi erővel kellene bizonyítani. S itt jutottunk el a legkényesebb pontig. Szilvási Lajos regénye a Kossuth Könyvkiadó „Könyvbarátok akciója” elnevezésű sorozatában jelent meg, felerészt történeti.