Kritika 8. (1970)

1970 / 7. szám - VITA

Szilvási regénye közlésekben, ismeretanyagá­ban látszólag egyáltalában nem szegény. De csak látszólag, mert a valóságban csupa köz­helyet dolgoz föl. Az emberi személyiség ábrá­zolásának problémáját egyszerűen megkerüli, lélektani anyagot szinte nem is használ. Információit kivétel nélkül a történelemből, mivel pedig a közelmúltról van szó, inkább személyes tapasztalatokból meríti, de közismert tényeken, jelenségeken, problémákon nem lép túl, eredeti szempontokat, új emberi vagy társadalmi összefüggéseket nem tár föl. A regény struktúrájának az elbeszélő szemé­lye körül kellene kialakulnia. Itt azonban egy jelentéktelen, közepes intelligenciájú, átlagos érdeklődésű, sekélyes érzelmi világú fiatal­ember számol be (ismeretlen okból) véletlenül adódó kalandjairól, élményeiről. Kétségtelen, sok mindent átél, — de mindez csak lóg a történet szálán; nem belülről, a regény világá­ból táplálkozik, életerejét és hitelét kívülről, a bonyolult erőktől és törvényektől mozgatott történelmi valóságtól kapja. Ugyanígy — az emberábrázolás hiánya miatt — a főhőssel kapcsolatba kerülő szereplők csupán egy-egy politikai gondolat megszólaltatói ; egyéniségük fontosabbik része nem kerül bele a regény szövetébe, ezért úgy tűnik, mintha kívülről szólnának bele a történetbe, gyakorolnának hatást a főhősre. A regény szuverén, öntör­vényű világa tehát nem alakul ki, s így az el­mondottaknak nem is lehet művészi igazsága. (Legföljebb történelmi-politikai, ennek kifej­tésére azonban más műfaj és a tudományos módszer sokkal alkalmasabb lenne.) A borítón, a regény tartalmi ismertetésében ezt olvashatjuk: „Fehér izzásig hevülő szerelem egy bankár lányával, éjszakai verekedés vet­­kőztetők bandájával, leszámolás egy leány­kereskedő bűnszövetkezettel, titokzatos autóút Bécsbe hatvanezer dollár miatt. . . Az éjsza­kai verekedés és a „leszámolás” a regény egé­szébe szervetlenül illeszkedő epizódok, még a többi részletnél is véletlenszerűbbek. Érdeke­sebb megnézni az idézett félmondat első és vele összefüggésben álló utolsó tagját. A „Fehér izzású szerelem” többféle emberi kapcsolatot jelenthet, csak éppen azt a langyos, belsőleg indokolatlan, zavaros viszonyt nem, ami a főhőst, egy szovjet érdekeltségű vállalat újdon­sült vezérigazgatójának a fiát és Barbarát, a „ravasz ellenség”, a nagyhatalmú bankár lányát egymáshoz fűzi. Tény, hogy a két fiatal nemi kapcsolatba kerül egymással, és a lány néhányszor olthatatlan szerelméről nyilatkozik. Ugyanakkor az író — szándékos homályos­sággal, többek között az említett „titokzatos autóút” segítségével — azt sejteti, hogy Barba­rának esetleg csak politikai és üzleti célokból van szüksége a fiúra. Nincs kizárva, hogy a szerelmi nyilatkozatok mögött csak egy ügyes csapda rejtőzik. A másik oldalon, a fiú szün­telenül gyanakszik, ellenérzésekkel küzd, leple­zett formában, de kihangsúlyozottan vonzódik egy árva lányhoz (aki persze tiszta, nemes, szép és politikailag is jobban illik hozzá!); az állítólagos fehér izzás egy pillanatig sem zavarja, hogy részben jó irányba tapogatózva, részben „tévelyegve” szabadon élje a maga életét. Részéről a fehér izzású szerelem mind­össze annyi, hogy alkalom­adtán lefekszik egy szép, fiatal nővel, megissza a Martell konyak­ját, csatlakozik elegáns, fényűző, érdekes társa­ságához. A titokzatosság, a leírt események többféle értelmezésének a lehetősége fontos szerepet játszik a regényben. Amint láttuk, a főhős és a bankárlány szerelme — az egyetlen, aránylag részletesen kidolgozott emberi kap­csolat — lényegében tisztázatlan. Ez azonban nem abból ered, hogy az élet bonyolult, többszörösen összetett problémáinak mélysége felé hatolva a létezés ellentmondásos szféráiba jutottunk. Nem arról van szó, hogy egy külön­leges erejű emberi szenvedélybe — a körül­mények nyomása alatt — oda nem illő elemek keverednek. Itt egyszerű tények maradnak tisztázatlanul, sőt az író szándékosan kuszálja össze az egyértelmű szálakat. Ha ugyanis nem teremtené meg ama bizonyos autóút titokzatos­ságát, ha világossá tenné a szerelmesek jelle­mét,­­ vagy a „fehér izzású szerelemről” kellene lemondania, vagy a szerelem kibicsak­­lásához szükséges erőteret kellene megterem­tenie a művészi eszközökkel. A főhős jellemének és körülményeinek nagy­fokú tisztázatlansága együtt jár azzal, hogy a regény alapgondolata is indokolatlan marad. Egyáltalában nem magától értetődő, hogy egy „szkeptikus” fiatalember nem használja ki a kényelmes élet csábító lehetőségeit, nem fogadja el „szerelmese” ajánlatát, hogy a békés és gazdag Svájcban fejezze be egyetemi tanul­mányait, induljon el a jólét felé vezető biztos úton. Természetesen elképzelhető, hogy valaki ilyen körülmények között is az itthoni áldoza­tokat kívánó, nehéz életet választja, — de ezt megfelelő művészi erővel kellene bizonyítani. S itt jutottunk el a legkényesebb pontig. Szilvási Lajos regénye a Kossuth Könyv­kiadó „Könyvbarátok akciója” elnevezésű sorozatában jelent meg, felerészt történeti.

Next