Kritika 8. (1970)
1970 / 9. szám - KRITIKA
a kérdést, amely olvasójából talán már jóval előbb kifakadt volna: „Nem érdemelnének-e többet attól a társadalomtól, amely az övék, mert munkáshatalom? Nagy értékeket termelnek, nehéz munkával hozzák felszínre ezt az értéket, de az igazi érték bennük van . .. Ezt az állandó hűséges készenlétet, ezt a szakszeretetet, meggyőződésem szerint, nem viszonozza megfelelően a társadalom, amely pedig oly sok könnyen élő embernek teremt kellemes létfeltételeket... Az idős olajmunkások olyan életmódra kényszerülnek — kényszerültek egész életükön át —, amilyennek még a gondolatára is orrát fintorgatná az, akinek az élet napos oldalán jutott hely.” Vagyis míg a termelés érdeke, az üzleti érdek egyrészt magával ragadóan gyors fejlődési ütemet diktál az iparágnak, másrészt az „emberről való gondoskodás” — amely itt nem több még a minimális egészségügyi, higiéniai, kulturális ellátás biztosításánál, ettől az ütemtől messzire lemaradva, ólomlábakon kullog utána. Egy riportalany a két tendencia közti kapcsolat fejlődését az olajbányászaton belül így foglalja össze tapasztalataira támaszkodva : „Az amerikaiak az üzlet érdekei miatt, termeléspolitikai meggondolásból építettek kolóniákat az ott dolgozóknak. A szovjetek pedig úgy érezték, egy újfajta társadalmat képviselnek, a szocializmus gyakorlatát honosították meg, amikor gondoskodtak az emberről. Most nálunk itt van a szocialista rendszer meg a termelés érdeke, az üzleti érdek is előtérbe kerül — de ebben a tekintetben mintha azt is elfelejtettük volna, amit másoktól egyszer már megtanultunk.” Az olajbányászat alkalmat ad más, általánosabb szociográfiai vizsgálódásokra is. Új iparágról lévén szó, a rohamosan növekvő munkaerő-szükségletet csak más gazdasági ágakból elszippantva lehet fedezni. Az alföldi olaj mezőgazdasági vidékeken tört fel, így az olajmunkások többsége a parasztság köréből toborzódott. Az Égő arany lapjain in statu nascendi ragadható meg egy új munkásréteg születése és kialakulása. Sőt, az átmeneti folyamat a parasztságból a munkásság soraiba egy időben, fokról fokra, lépésről lépésre nyomon követhető, mert a mai olajmunkások nem egyszerre fordítottak hátat a földnek : a törzsgárda tagjai harminc-negyven éve, a zalai olajkutak megnyitásakor szegődtek el a MAORT-hoz, és onnan jöttek át az Alföldre; a „második nemzedék” a negyvenes évek végétől alakult ki, őket Hajdú-Biharban ragadta el a földekről az „olajkaland”, és onnan követték az Alföld déli részébe; végül, a harmadik nemzedék a hatvanas évek nagy feltárásai idején alakult ki. Mocsárnak a folyamatra vonatkozó sok megfigyelése újabb adalékot jelent azokhoz a még kezdeti stádiumban levő szociológiai kutatásokhoz, amelyek a falu elhagyásának motivációival, a falu társadalmának átstrukturálódásával, a parasztság és munkásság közti fluktuáció kérdéseivel foglalkoznak. Különösen érdekesek és általános jelentőségűek azok a vizsgálódások, amelyekben arra keres választ, hogy milyen motívumok játszották a legdöntőbb szerepet a föld elhagyásában a háború előtt, az ötvenes években, és végül a kollektivizálást követően, milyen reakciókat vált ki és milyen változásokat okoz a Tápéhoz és Algyőhöz hasonló ősi mezőgazdasági települések társadalmában az ipar gyors betörése, hogyan függ össze az önművelés és a szakmai továbbképzés igénye a fiatal értelmiségiek körében tudásuk és ambícióik érvényesítésének lehetőségével. Mocsár Gábor a tudományos alaposság mellett mindvégig érvényesíti a szociográfia másik „műfaji követelményét”: az élményszerű előadásmódot, egyszerre juttatva érvényre szépírói és publicista erényeit. Könnyed, helyenként anekdotázásba hajló elbeszélő stílusa, humora hol kis pihenőt biztosít az olvasónak, hol pedig éppen