Kritika 2. (1973)

1973 / 3. szám - Írások Petőfiről - Kulin Ferenc: Fekete Sándor: Így élt... - Sárközy Gyula: Petőfi ukránul - V. Gy.: Egy dokumentáció készítése

Fekete Sándor: így élt...N­em félünk attól, hogy elhamarkodott íté­letet mondunk, ha Fekete Sándor Petőfi­­regényét az ünnepi kiadványok egyik legértékesebb darabjának nevezzük. Amikor a költőről megjelent szakirodalom — ha csak az utóbbi két év termését tekintjük is — ezer oldalakra rúg, természetesen nem kérhetjük számon egy — az ifjúságnak készült — alig kétszáz oldalas életrajztól, hogy bármi újat is mondjon a Petőfit ismerő olvasó számára. Mégis, Fekete Sándor munkájáról szólva nem­csak azért kell felsőfokot használnunk, mert a szerző szenvedélye és stílusa önmagában is irodalmi értékűvé avatja, hanem mert benne van az utóbbi évek, évtizedek Petőfi-kutatásá­­nak valamennyi lényeges eredménye. A könyv érdemi elemzésére nincs itt most helyünk, ezért csak egyetlen konkrét mozza­natát, módszerét emeljük ki. A tudós szakmai fegyelmének és az írói látásmód érzékenységé­nek ideális aránya jellemzi ezt a módszert. Jó példa az előbbire az a határozottság, amellyel például Petőfi özvegyének a költő halála után viselt dolgait kiutasítja a Petőfi-életrajz és általában az irodalomtörténet köréből. Máshol viszont többet mond az eseményekről, mint amit azok önmagukban sugallhatnak. Március 15-ről például csak az író láthatta meg, hogy az „nemcsak a hatalom feletti győzelem dia­dalmámorát, hanem a tett következményeitől való félelem legyőzésének felszabadító örömét is” jelentette Petőfi és társai számára. De szóljunk a könyv legfontosabb érdemé­ről is. Az így élt a szabadságharc költője olyan tízezrekhez viszi emberközelbe Petőfi alakját, akik számára az iskolai tankönyvek anyagán túl idáig nem volt könnyen elérhető — magas színvonalú, de közérthető — könyv a költő életéről. Illyés Gyula Petőfije kellene hogy legyen az ellenpélda, s a Fekete Sándor munkája nem is olyan igénnyel készült, hogy „kiállja” ezzel a remekművel való ösz­­szehasonlítást. De ha az Illyés művéből készült könyvet, illetve könyveket vetjük össze a Fekete munkáját tartalmazó könyv­vel, egy pillanatig sem lehet kétséges, hogy a nagyobb „könyvsikert” az utóbbi fogja aratni — és méltán. Nem azért, mert ennek terjedelme csak harmada az Illyésének — s ezért a mindig siető olvasó könnyebben szánja rá magát olvasására —, hanem mert a Móra Kiadó, illetve a kötet munkatársai Fekete okos és meggyőző írásából egy szuggesztív könyvet csináltak. S mert úgyis ritkán esik kritikánkban ilyesmiről szó, talán nem felesle­ges, ha ennek a szuggesztivitásnak a nagyon egyszerű titkáról is szólunk. A technikai szer­kesztés műhelytitkaira gondolunk. Az, hogy egy könyv milyen kiállításban, a szöveg mi­lyen tördelésben, mekkora betűkkel és bekez­désekkel kínálja szellemi anyagát, semmivel sem mellékesebb, mint színpadi műnél a dísz­letek vagy a filmnél a fény- és hangeffektu­sok szerepe. Legalábbis elvileg nem. Csak könyvkiadásunk gyakorlatában vált mellékes­sé — nem mindig érthető megfontolások foly­tán. Arra a közismert ellentmondásra gondo­lunk, hogy ma Magyarországon a legkívána­tosabb könyvek a legkisebb példányszámban s a legmagasabb áron látnak kirakatot, tehát semmiképp sem az átlagjövedelmű dolgozó művelődését szolgálják. Az olyan könyvek vi­szont — amilyen például ülés Petőfije is —, amelyek a nemzeti alapműveltség ábécéjéhez tartoznak, ha elérhető áron jelennek meg a Diák- vagy az Olcsó-könyvtárban — részben az „ömlesztett” szöveg szem- és lélekfárasztó hatása, részben pedig a lapokat bizonyos sor­rendben tartani hivatott fonal gyengesége miatt —, nem tudnak kedvet csinálni az olvasáshoz. Illetlenség lenne ilyen közönséges panaszokkal épp egy jól sikerült ünnepi kiadvány kapcsán előhozakodni? Lehet. De mit tegyen a kri­tikus, ha éppen Petőfiről olvasva bátorodik fel szót emelni az „olvasó népért”. Ha Petőfiről jut eszébe: „Ha majd a szellem napvilága ra­gyog minden ház ablakán ...” (Móra) KULIN FERENC Petőfi ukránulM­ost, amikor Petőfi Sándor születésének 150. évfordulóját ünnepeljük, a kijevi Dnyipro Könyvkiadó ehhez az évfor­dulóhoz igazán méltó, szép kiállítású, gazdag tartalmú és ami a legfontosabb: a költő életé­ről és alkotásairól hű képet adó kötetet tett le az ukrán olvasó asztalára: Kira Sahova Pe­tőfi Sándor élete és művei című könyvét. Örömmel üdvözöljük a kiváló kijevi kutató kötetét! Az írónő — akiről a 215 oldalas kötet elol­vasása után joggal állapíthatjuk meg, hogy alaposan ismeri Petőfi életét és munkásságát, sőt maga is fordított ukránra a verseiből — végigkíséri a költő élet- és alkotóútját szüle­tésétől a haláláig. Részletesen elemzi Petőfi gazdag művészi alkotómunkásságát, dalait, lírai verseit, elbeszélő költeményeit, poli­tikai költészetét. Ehhez számos Petőfi-vers­­ből idéz strófákat (Bánk bán, A XIX. század költői, Élet vagy halál!, A király esküje, Tá­volból, Szeptember végén, Színészdal, Honfi­dal, Zöld Marci stb.), mégpedig olyan neves ukrán költők remek tolmácsolásában, mint Pervomajszkij, Jacenko, Korotics, Skrobinec. Mindezt Sahova széles történelmi és irodalmi háttérrel mutatja be. Már az előszóban tudatja az ukrán olvasó­val, hogy Petőfi „szervesen magába olvasztot­ta a legnagyszerűbbet abból, amit a magyar nép a szellemi kultúra terén elért, s nemcsak egyszerűen magába olvasztotta, hanem új és eredeti eszmékkel is gazdagította, amelyek magukon viselik zsenialitásának bélyegét”. S mindjárt hozzáteszi, hogy Petőfi volt az első magyar költő, aki világhírnévre tett szert. Ami elsősorban megragadja a magyar olva­sót, az, hogy Sahova Petőfi alkotásait egy sor­ba állítja olyan világirodalmi nagyságok köl­tészetével, mint Byron, Shelley, Heine, Ler­montov, Mickiewicz, Sevcsenko. Gazdag tény­anyagra támaszkodva, a két költő verseit idézve állítja egymás mellé Petőfit és az uk­rán nép nagy költőjét, Tarasz Sevcsenkót. „Az ukrán olvasóhoz — írja Sahova — sok min­den máson kívül azért is közel áll Petőfi, mert élete és költészete sokban közös a Sev­­csenkóéval.” A legfontosabbnak tartja, hogy a két nagy költőt forradalmi demokratizmu­suk, lángoló hazafiságuk, népiségük rokonítja egymással. Sahova könyvét olvasva, megállapíthatjuk, hogy tudósi hitelességgel írja le az eseménye­ket, hűen követi Petőfi életét, s ahol úgy érzi, hogy az ő szava kevés, ott a költő útijegyze­teiből, naplójából, leveleiből vagy barátai visszaemlékezéseiből idéz részleteket. Így pél­dául ezekre támaszkodva bizonyítja, hogy Pe­tőfi egyáltalán nem kereste a halált, s egyál­talán nem meghalni indult Erdélybe Bem se­regéhez, hanem harcolni a szabadságért, hi­szen nagyfokú optimizmusáról tanúskodnak Júliához írt levelei, barátainak visszaemléke­zései. Petőfi értékelésénél pedig olyan neves kritikusokhoz, Petőfi-tanulmányírókhoz for­dul, mint Illyés Gyula, Fekete Sándor vagy Dienes András, ha a költő halálának körül­ményeiről ír. Figyelemre méltó Kira Sahovának az a meg­állapítása, hogy „Petőfi, bár nem ismerte Marx tanításait, de ösztönösen felemelkedett a tör­ténelmi fejlődés és az osztályharc lényegének helyes materialista megértéséhez”. Sahova nagy rokonszenvet ír Szendrey Jú­liáról, kiemelve, hogy méltó élettársa volt a költőnek, haladó, reális gondolkodású nő, megértő hitves, aki megosztotta férjével a sze­génységet, elkísérte hadiútjain, s ami a leg­főbb: nagyon szerette Petőfit. Befejezésül pedig hadd tegyük még hozzá, hogy most, amikor az ukrán olvasók kezében már ott van Pervomajszkij ukrán Petőfi­­verskötete, Sahova 15 képpel illusztrált Pe­­tőfi-életrajza a maga ötezer példányával is se­gít még jobban megismertetni és megszeret­tetni a nagy magyar költőt és forradalmárt a testvéri szomszéd néppel. SÁRKÖZY gyula Egy dokumentáció kiegészítése -a­z illegális kommunista párt legális folyó- A irata, a Gondolat 1937. évi első szá­ma (III. évf. 1. 1937. január—február) első oldalait az 1936 decemberében megjelent Illyés Gyula: Petőfi (Nyugat-kiadás) kötetnek szentelte. E tényt Szalai Anna a Kritika 1972. decemberi számában megjelent Jegyze­tek Illyés Petőfi-könyvének fogadtatásáról cí­mű írásában figyelmen kívül hagyta. A cikk sorra veszi a különböző politikai frontokat képviselő lapok kritikusainak értékelő szem­pontjait, dokumentációja azonban a hazai kommunista állásfoglalás ismertetése nélkül — csonka. (Jóllehet a Kritikának ugyanez a száma közöl részleteket Bálint Györgynek a Gondolatban 1936-ban közreadott Illyés-cik­­kéből) Jegyzeteit tehát ki kell egészíteni a követ­kező elvi szempontokkal, amelyekkel Kele­men János A visszahódított Petőfi címmel a Gondolatban Illyés művét köszönti: 1. Illyés Gyula hiánytalanul megoldotta azt a feladatot, hogy az igazi Petőfit — a magyar­ság kisemmizett tömegeinek költőjét — elfo­gultságok, közhitté vált jelszavak s a rosszin­dulatú tudatlanság hálóját keresztülszakítva megmutassa. Ezzel a magyar irodalomtörténet leghősibb erőfeszítését végezte el. 2. A kor forradalom felé mutató tendenciá­ja Petőfiben jut kifejezésre, aki központja minden haladó törekvésnek... Azt a jelszót, amely szerint „a művész tartózkodjék a poli­tikától”, Petőfi kommentálói terjesztették el. Illyés könyvének egyik legfőbb érdeme, hogy végleg leszámol ezzel a babonával. Petőfi leg­messzebb látó magyar politikusa volt korá­nak, s ezt a tényt mi sem igazolja jobban, mint szabadságharc alatti magatartása ... 3. Az írói bátorság és igazságérzés szép pél­dája ez a Petőfi-könyv. És soha alkalmasabb pillanatban nem jelenhetett meg, mint most (1936-ban), amikor mindjobban távolodunk a heroizmustól, s nemcsak irodalmi, hanem társadalmi életünk is kicsinyes megalkuvások és érdekcsoportok szövevényes játéka lett. Illyés könyvét a mai (harmincas évek) valósá­ga hozta létre, műve a mi szomorú viszo­nyaink kritikája, megállapításai irányt mutat­nak negatív korunknak... 4. A Petőfi-könyv egyetlen lehetséges konk­lúzióját maga Illyés fogalmazza meg: Gondo­latai, nagy okai a haragra, álmai a szabadság­ról s a nép jövőjéről változatlanul idősze­rűek ... Orgazdának érezheti magát, aki csak verseinek „szépségét” élvezi és elzárkózik a bennük rejlő parancstól. Ez a néhány sor val­lomás és kötelességvállalás — de egyben a magyar író missziójának legszebb és legőszin­tébb megfogalmazása is. V.­GY Petőfi rajza Bemről 24

Next