Kritika 6. (1977)
1977 / 7. szám - Botka Ferenc: A Híd repertóriuma - Sándor László: A Korunk fiktív száma
Három folyóirat - közös hagyomány A Híd repertóriuma A hídverés gondolatát számos folyóirat vallotta programjának a két világháború közti évtizedekben. A kapcsolatteremtés szándéka mögött azonban természetszerűen a legkülönbözőbb koncepciók húzódtak. Nem kétséges, hogy e lapok közül a Korunk mellett — programját és tartalmát illetően — a Jugoszláviában, Szabadkán kiadott, s nemrég negyvenedik évfordulóját megünneplő Híd áll hozzánk a legközelebb, hiszen az 1934 és 1941 között megjelent „régi folyama” azon kevés számú orgánum közé tartozott, amely a fasizmus fellépésének éveiben fenntartás nélküli antifasizmust és marxista szellemiséget képviselt. A főiskolások lapjaként induló Híd ugyanis már első számaitól kezdve követte a jugoszláviai fiatalok mozgalmának balratolódását. Gyakorlatilag már második-harmadik évfolyamától szocialista irányzatú s a Jugoszláv Kommunista Párt támogatásával fokozatosan a párt magyar nyelvű társadalmi-kulturális szemléjévé vált. Szerkesztői: Mayer Ottomár, Simokovich Rókus, Malusev Cvetko, Kék Zsigmond a demokrácia és a szocializmus jegyében hirdették a falu és a város s a Vajdaságban élő nemzetek és nemzetiségek közti hídverés gondolatát. A lap programját, irányzatát jól érzékelteti az 1938 októberében megjelent Ár ellen című vezércikk. Szerzője, Pap Pál, a felszabadító harcok későbbi mártírja, Ady Endre Magyar jakobinus dalára utalva fejti ki nézeteit a Csehszlovákiát feldaraboló bécsi döntésről: „A Duna szomorú népein csak testvéri öszszefogás segít, a népek erős kezének összefogása. Ez volt és ez marad bármily körülmények között a mi hitünk... Nyíltan valljuk az egész világ előtt, nem megoldás nekünk az átrajzolós béke. Mert más az, amit a népek testvériesen, egymást megértve teremtenek és más az, amit felülről, hátulról oldalba bökve megrajzolnak. Nem béke a nyíl és a horog és nem béke a tengely... Nem a szláv, magyar, román bánat fogott össze. A nép hallgatott, a nép nem mondta ki egészséges, igazságos ítéletét, a nép nem szentesítette ezt a békét. Mert ez még véresebben szántott bele a Dunaparton élő népek sebeibe, mert ez a félbéke nem más, mint újabb testvérgyűlöletnek, háborúnak szülőanyja.” S a napi politikumhoz kapcsolódva, az Ár ellen című írás félreérthetetlenül és egyértelműen leszögezi a szerkesztőség többször hangoztatott állásfoglalását a vajdasági magyarság körében végzett tevékenységét illetően: „A mi vallott kötelességünk, munkánk és célunk népünk gazdasági, kulturális és társadalmi emelése, de mindenkor és mindenütt a szláv és egyéb itteni nemzetiségekkel egyetértve. Minden nemzeti és faji gyűlöletet elvetünk. Ebben a kérdésben is határozottan az ár ellen úszunk. Ugyanúgy megvetjük a nemzeti gyűlöletet, mint a nemzetüket tagadókat.” - -Ez a program távolról "sem"jelentett holmi bezárkózást, mereven értelmezett „jugoszláviaiságot”. A szerkesztőség asztalán ott voltak a szomszéd országokban megjelent magyar nyelvű lapok, a magyarországi Gondolat, a Szép Szó, a Válasz, a csehszlovákiai Magyar Nap, a romániai Korunk, de a baloldali emigráció kiadványai, a párizsi Szabad Szó, sőt a Moszkvában megjelent Xij Hang is. A hírverés nyelvi alapon is folyt, de mint a felsorolt címek is jelzik: világnézeti meghatározottsággal, kapcsolatot tartva és keresve a marxista és más haladó műhelyekkel. E széles, nemzetközi kitekintés ellenére a Híd azonban mégsem vált a romániai Korunkhoz hasonlóan „négyországi” folyóirattá. Nem tudta, de nem is akarta vállalni a magyar nyelvű marxisták nemzetközi fórumának a szerepét. Programja ennél szerényebb, de egyben konkrétabb volt. Közölte például ugyan a baloldali népi írók műveit: Darvas József, Illyés Gyula, Veres Péter szociográfiai írásait, de csak mint utánközléseket, s miint olyan műveiket, amelyek ösztönzést adhatnak a helyi, a vajdasági falukutatáshoz. S ugyanilyen meggondolásból vette át a felsorolt orgánumokból Balogh Edgár, Fábry Zoltán, Gaál Gábor, Méliusz József és mások publicisztikáját. S mindez nemcsak koncepció kérdése volt. A Híd ugyanis olyan körülmények között jelenhetett meg, hogy vállalni tudta a „világnézeti szemle” ideológiai jellegén túlmenően a politikai munka bizonyos fokú szervezésének a szerepét is. Direktebben és közvetlenebbül tudott részt vállalni a kommunista párt politikai és kulturális tevékenységéből. Jól megszervezett terjesztői gárdával, olvasókörökkel rendelkezett, széles közművelődési funkciót is betöltött. Apparátusa egyben a párt intencióit is közvetítette. Pató Imre repertóriumának szakrendszere szemléltetően tükrözi a lap e sokfelé ágazó szerepét és tartalmát. A munkásmozgalmi tárgyú írások, a nemzetközi szemlék, a filozófiai, természettudományi, történettudományi és nyelvtudományi cikkek, a közoktatásról, művelődésről, a képzőművészetről, zenéről, filmről és színjátszásról szóló közlemények — pusztán tézisszerű felsorolásban is érzékeltetni képesek a lap tematikájának rendkívüli gazdagságát. Ez azonban nem jelenti, hogy a Híd kizárólag csak társadalmi és kulturális szemle lett volna. Közlésrendjében jelentős szerepet kapott az irodalom is. Különösen szociográfiai írásai értékesek, amelyek hű és eleven képet rajzoltak Topolya, Feketics, Telecska, Sztara Moravica és a Vajdaság más falvairól, de az ott dolgozó nagyipari munkásság életéről is. Laták István, Thurzó Lajos, Schwalb Miklós, Atlasz János és Gál László költeményei, elbeszélései pedig ízelítőt adnak a Jugoszláviában is meggyökeresedett és lendületes kibontakozásnak indult szocialista szellemiségű szépirodalomból. A lap irodalmi programja különösen az általa megjelentetett sorozatban, a Híd-könyvtár füzeteiben követhető nyomon, amely — többek között — Petőfi Sándor, Ady Endre és József Attila válogatott költeményeit adta olvasói kezébe, s közzétette Fazekas Mihály Ludas Matyijét is. A példamutató filológiai alapossággal elkészített repertórium jegyzetapparátusa, amely szinte valamennyi álnév és névtelen közlés feloldását adja, s kiegészíti azt a lap munkatársi gárdájának rövid életrajzi lexikonával is, sok tekintetben érzékeltetni képes a lap életének szociológiai hátterét. Az álnevek tömege beszédesen vall a szerkesztőségre s a lap munkatársaira nehezedő nyomásról, de arról az áldozatvállalásról is, amit az álneveken túlmenően a vajdasági társadalom szinte minden dolgozórétegébe beépülő munkatársi gárda felsorolása deklarál. De nemcsak a szöveg vall beszédesen a Híd kiemelkedő jelentőségű politikai és művelődéstörténeti, történelmi szerepéről, hanem munkatársai és szerkesztői egy részének tragikus sorsa is, akiket 1941-ben a megszálló Horthy-rezsim elfogatott és elpusztított. Mayer Attomár, Simkovich Rókus és társaik akasztófái súlyos mementók. Ügyük vállalására, továbbvitelére, Közép-Európa népeinek internacionalista összefogására és együttműködésre serkentenek. (Forum) KRITIKA BOTKA FERENC Szerkesztette: Gaál Gábor A Korunk fiktív száma A Korunk indulásának ötvenedik évfordulója alkalmából napvilágot látott kiadványok sorában a Szerkesztette Gaál Gábor 1929—1940 című kötet jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy ráterelődött a figyelem e kitűnő „világnézeti és irodalmi havi szemlé”re. Nem kétséges, hogy ezt a kötet összeállítói elsősorban az egykori Korunkat megjelenítő rovatbeosztással, tördeléssel, terjedelmi arányokkal és a lap tizenöt évfolyamának gazdag anyagából való válogatásukkal érték el. Miközben ezt a régi Korunk tipográfiájának, egész külső megjelenési formájának és belső tartalmának illúzióját keltő, szépen megtervezett és kivitelezett kötetet lapozgatom, állandóan az a kérdés tolul fel bennem, vajon ilyen lett volna a Korunknak e fiktív száma — amely egyébként kitűnő ötlet megvalósulása —, ha történetesen maga a folyóirat egykori szerkesztője, Gaál Gábor állította volna össze? Aligha. Természetesen ezzel korántsem akarom a kötetet összeállító Tordai Zádor és Tóth Sándor, a Korunk e két régi szakértőjének munkáját lebecsülni, de azt hiszem, ők is egyetértenek velem abban, hogy ahány ember, annyiféleképpen válogatta volna össze a kötet anyagát. Lehet, hogy az eltérés némely esetben csupán formális, lényegtelen lett volna, de lehet, hogy az esetek többségében nagyon is lényegbevágó. Konkrétan: formális akkor, ha — teszem azt — Bölöni Györgynek, Fábry Zoltánnak, Salamon Ernőnek, Moholy-Nagy Lászlónak, Sinkó Ervinnek, József Attilának, Bányai Lászlónak, Veres Péternek, Méliusz Józsefnek vagy Balogh Edgárnak más-más írását választották volna ki szemelvényül. Sőt még talán akkor is az lett volna, ha a válogatásból kihagyják Sinkó Ervint és helyette Balázs Bélát teszik be, vagy Nagy István helyett Asztalos Istvánt és Iszaak Babel helyett esetleg Borisz Paszternákot. De nem emiatt teszem meg észrevételemet, nem ezt kifogásolom az egyébként igényes, szakszerű válogatásban. A fiktív számban a komplex Gaál Gábor-i koncepció egyik öszszetevőjét hiányolom, amely — sajnos — nem érvényesül megfelelő arányban e válogatásban. Gaál Gábor szerkesztői programjának egyik alaptétele volt, hogy a Korunkban fórumot teremtsen a keletközép-európai népek, mindenekelőtt a román, cseh, szlovák, szerb-horvát, ukrán nép haladó íróinak, kritikusainak, tudósainak, és tovább tágítva a kört, az európai, sőt tengerentúli népek alkotóinak is. Csak bele kell lapozni az 1929—1940 közötti évfolyamok tartalomjegyzékébe, és kiderül, hogy Gaál ezt a célkitűzését milyen következetesen valósította meg. A szépirodalmi anyagban éppúgy, mint a szemlerovat és a többi rovat anyagában gyakran szerepeltek a dunai népek és a Szovjetunió népeinek a szerzői. Egyébként, ha tárgyilagosak akarunk lenni, akkor el kell mondanunk azt is, hogy ez a tendencia már az 1929. évet megelőző évfolyamokban is megnyilvánult, amikor még Dienes volt a folyóirat tényleges szerkesztője. Valójában tehát Gaál egy meglevő gyakorlatot folytatott, amikor átvette a Korunk szerkesztését, de talán sokkal tudatosabban és következetesebben, mint Dienes. A Lenin megfogalmazta proletár nemzetköziség elvének konkrét megvalósítását dokumentálják tehát az említett 1929—1940-ig terjedő időszakban megjelent Korunk-számok, következésképpen a fiktív r szám ezek kvintesszenciáját is tartalmazhatta volna. Mennyivel más arculata lett volna e számnak, ha a több tucatnyi keletközép-európai szerző közül — a válogatásba felvett J. Babel és F. X. Salda mellett — legalább egy írásával szerepelt volna például a román Tudor Arghezi, vagy Lucian Blaga, Harte Voronca, Geo Bogza, Mihail Sadoveanu, a szerb-horvát Cvetko Malujev, vagy Ivo Andric, Mijo Markovic, a szlovák Vlado Clementis, vagy Milo Urban, Peter Jilemnicky. Jóllehet a cseh és a szovjet irodalmat képviseli egy-egy színvonalas írás, ez azonban nem pótolhatja azt, ami mint lényeghez tartozó, kimaradt a Korunk képzelt számából, ami lényege szerint tovább gazdagította volna az izgalmas összeállítást. A kötethez csatolt függelék néhány értékes cikket, tanulmányt tartalmaz. Gaál Gábor: A Korunk éveinek margójára című írását, Lukács György Gaál Gáborra emlékeztető interjúrészletét, Tordai Zádor tanulmányát Gaál Gábornak az Utunk szerkesztőségében végzett egyévi munkájáról, és Tóth Sándor elemzését a Korunk tizenöt évfolyamáról. A függeléket mutató és bibliográfia egészíti ki. Az utóbbiban található néhány téves adat. (Magvető) SÁNDOR LÁSZLÓ 28