Kritika 21. (1992)
1992 / 2. szám - Pogonyi Lajos: Önirónia nélkül nem lehet politizálni. Beszélgetés Orbán Viktorral
3 A Demokratikus Chartát Te is aláírtad, amely mint köztudott, „alapvető alkotmányjogi ismeretekből áll”. Hogy tehettél ilyent? Először úgy gondoltam, hogy nem kell aláírnom, mert úgy véltem, nem olyan politikai aktusról van szó, amelynek jelentősége lenne. Úgy véltem, csupán egy értelmiségi akcióról van szó, ehhez nem kell feltétlenül csatlakoznom. Miután azonban a miniszterelnök úr Surányi Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank elnökét a Charta aláírásával indokolva mentette föl, frakciótársaimmal úgy gondoltuk, az elemi szolidaritás követelménye előírja számunkra, hogy aláírjuk a dokumentumot. Azért tettük ezt, mert ha a demokratikus elveket tartalmazó okmány aláírásáért bárkit hátrány ér, szolidaritást kell vállalnunk vele. Az történt, hogy a miniszterelnök úr beemelte a nagypolitikába a Chartát és politikai súlyt adott neki, így mint politikus nem tehettem meg, hogy nem foglalkozom ezzel a kérdéssel. Nem látod úgy, hogy mind több jel utal a tekintélyelvűség kialakulására a magyar politikai közéletben? Dehogynem, s nemcsak a miniszterelnök úr, hanem egész környezete részéről. Sem a miniszterelnök, sem kollégái nem mentesek a hatalmi arroganciától, a tekintélyelvűségtől. Magyarországon ezt sokféleképpen szokás magyarázni. Részint azzal, hogy a kormányfő és környezete a két világháború közötti magatartásmintákat próbálja követni, részint pedig azzal, hogy antidemokratikus érzelműek. Nekem másfajta magyarázatom van erre. Azt gondolom, hogy az egész ügy lényege a frusztráltság. A magam részéről megértem ezt a lélektani helyzetet. A miniszterelnök és kormányának tagjai föltehetően úgy érzik, hogy rengeteget dolgoznak, legjobb tudásuk szerint igyekeznek megfelelni annak a pozíciónak, amelyet betöltenek, ugyanakkor azt tapasztalják, hogy a polgárok életszínvonala ennek ellenére esik. Éppen ezért kielégületlenek. Arról van szó, hogy miközben az ország válsághelyzetben van, a kormány erőt próbál mutatni, amelyet pedig már régen elveszített. Ilyenkor szokás ellenségképeket gyártani, vagy ahogy egy tanulmányodban fogalmaztál, „narkotikumokhoz” nyúlni. A sikertelenségre megpróbálnak magyarázatot találni. Úgy gondolják, hogy a hiba nem bennük van. A nép az ő felfogásuk szerint eredendően jó, s a hihetetlenül jó szándékú, nemes nép és a hihetetlenül jó szándékú és nemes kormányzat közé ékelődve befészkelődik az ellenség, amely állandóan csak problémát okoz. Nos, ez az ellenség liberál-bolsevik cafrangokba bújt urakból áll, mint amilyen én is vagyok. A törpe minoritás? Igen, ahogy mondják, a törpe minoritás. Tudat alatt azért a kormányzat is beismeri, hogy fölélte erkölcsi tartalékait. A kormány ma nincs abban a helyzetben, hogy fölálljon, és azt mondja az ország népének, tisztelt polgárok, a helyzet a következő... Azaz nincs erkölcsi ereje, hogy helyzetelemzést adjon, és azt mondja, a következő lépéseket kell megtenni, amelyek gazdaságilag szükségszerűek, bár népszerűtlenné tesznek bennünket. A kormánynak nincs ereje ehhez, pontosabban nincs abban a helyzetben, hogy a választók el is higgyék neki azt, amit mond, mert az elmúlt másfél év alatt annyiszor tett mást, mint amit hirdetett, hogy elveszítette hitelét. Netán a kormány morálisan diszkreditálta magát? Nagyon óvatosan kell bánni ezzel, mert nem arról van szó, hogy a szó hétköznapi értelmében erkölcstelen politikusok lennének a kormányban, hanem arról, hogy a kormányban nincsenek meg a kormányzáshoz szükséges lélektani előfeltételek. Ebből nem az következik, hogy gazemberek lennének a kormányban, hanem az, hogy a politika műveléséhez szükséges morális tartalékok kifogytak. Van olyan hiedelem, miszerint a demokratikus berendezkedés stabilitása egyenlő a kormány stabilitásával. Ezt határozottan cáfolom, bár a kormány valóban így gondolkodik. Nap mint nap tapasztalom, hogy a kormányzati urak egyenlőségjelet tesznek a rendszer stabilitása és a kormány stabilitása közé, ami persze nem igaz. Más kérdés, hogy a politikai stabilitásnak valóban fontos eleme a kormány stabilitása, ugyanakkor éppúgy elengedhetetlen része az is, hogy az alkalmatlannak bizonyult kormányok fölválthatók legyenek. Nos, ez utóbbi az alkotmányos berendezkedés miatt hiányzik. Mindezt sikerült az MDF-SZDSZ paktummal elérni... Valóban, ezt a helyzetet az Antall-Tölgyessy paktum eredményének tudom be, amit a parlamentben el is mondtam az alkotmánymódosítás vitájakor. Nem lehet egyszerre eltörölni a miniszteri felelősség intézményét, és mindent a miniszterelnökre testálni, egyúttal konstruktív bizalmatlansági indítványt előterjeszteni a miniszterelnökkel szemben. Ez idézi elő a közjogi KRITIKA 00 Önirónia nélkül nem lehet politizálni Beszélgetés Orbán Viktorral