Kritika 25. (1996)
1996 / 8. szám - ZENE - TELEVÍZIÓ - Nádra Valéria: A riportalany körbejár
Aztán a fiatalok: a Menyasszony és Leonardo felesége. Róluk elsőként azt kell gondolni: olyanok lesznek majd, mint az öregek. A Menyasszony az Anyára fog hasonlítani - csak nem lesz gyereke, akit elveszíthet. A másik, Leonardo felesége Anyóssá törik majd össze. Tóth Ildikó Menyasszonya erős lány, akkor hagyja elsodortatni magát a szerelem, a szenvedély és régi szerelme által, amikor már nemcsak nem tud, de nem is akar ellenállni egyiknek sem: az esküvői forgatag pillanataiban. Tóth Ildikó alakításában még hangsúlyos és nyűr a szenvedés, az erő - Marozsán Erika Leonardo feleségének a szerepében már tétován és rezignáltan küzd a férjéért. A férfiaknak szomorú szerep jut ebben a műben és előadásban: az egy Leonardót kivéve szekundálnak az asszonyok kormányozta világban. A Schneider Zoltán játszotta Vőlegény mintha az első pillanattól kezdve tudná, és bizonytalan, suta mozdulataival jelezné is, mennyire kilátástalan próbálkozás ez a házasság. Dengyel Iván az apja szerepében azt mutatja meg, hogyan lehet egy teljes életet leélni az asszonyok sugallta-követelte parancsok árnyékában. Öröme felhős és visszafogott, amikor azt hiszi, minden rendben van; személyisége erejét, férfiasnak látszó lendületét viszi abba a tehetetlenségi nyomatékkal működő sorstragédiába, melynek révén folytatódik a tradíció: ő is öl, ő is meghal. A mindvégig szépen komponált, pontos ritmusú előadás egyetlen gyenge pontja éppen Novák Eszter legjobb ötletének mintegy logikus következménye. Azzal, hogy szinte végig a színen tartja és játszatja a Halált és a Holdat, akik külön-külön és együtt megtalálják érvényes helyüket a játék minden addigi részletében, eredeti helyükön, a harmadik felvonás elején, amikor övék lenne a főszerep, nem tudják folytatni addigi alakításaik ívét. Az addig majdnem néma játéknak itt egy önálló Intráda Pályakezdő zeneszerzők arcképe Tóth PéterA kamaraművek megszólaltatási esélyei hatványozottan nagyobbak, mint a zenekari daraboké. Különösen szorítóan hat e körülmény a pályakezdő zeneszerzőkre, akik idősebb kollégiáknál nehezebben jutnak pódiumhoz. A zenekarral nem próbálkozó vagy „papíron szép” alkotását nem visszahalló komponistára az a veszély leselkedik, hogy fantáziája és a zenekar mint médium „elmegy egymás mellett”. Olyképpen, akár a félénk kamasz szalasztja el a randevút, mert hebeghabog, de nem meri átölelni a lányt. E tény ismeretében kettős örömmel üdvözölhetjük Tóth Pétert, akiben született zenekari szerzőt ismerhetünk föl. Már pályájának első néhány éve termett néhány figyelemre méltó partitúrát. Közös jellemzőjük, hogy komponistájuk nagy összefüggő területekben, széles ívekben gondolkodik - tehát nem monumentális kamarazenét komponál -, ugyanakkor nem is „olcsó” hangtömeggel borítja fel a szimfonikus apparátust. Nem csodálkoznék, ha csakhamar opera-, még előbb balettszerzőként hallanánk viszont. Kheiron című műve a retrográd szimfonikus költemény, A Mester és Margarita kottája a filmköltemény alcímet viseli. Fejtsük meg legelőször az e műfaji megjelölésekben rejlő kötődéseket. Szimfonikus költemény: a múlt század programatikus műfaja, a tartalom által formált epikus zeneköltői alkotás. Retrográd: sejthetően utalás Vajda János néhány évvel korábbi Retrográd szimfóniájára, a posztmodern neotonalitás, az eklektikus romantizálás tudatos vállalása olyan szónoki kérdéseknek feszült elrejtésével, mint: nem hátra van-e előre?, van-e egyáltalán előre és hátra?, szabad-e Dévénynél betörnöm új időknek régi dalaival? Filmköltemény: mint a szerzőtől tudjuk, nem konkrét filmhez született a mű, így mondhatnók, ez is szimfonikus költemény. Érezhetnők tánckölteménynek is. A kor művészeti kapcsolódásaiból azonban reménybelien a filmet - mint legkorszerűbben? - választja a zeneszerző. Zenei tematikája inkább motívumszerű, mint hogy „slágergyanús” témákat emelne magasba. Biztos formakészség jelöli ki a tágasan lélegző hangtablók határait. Jellemző a széles ívekkel szemben a játékos scherzando és a táncos hangvétel ellenanyaga. A Mester és Margarita nem kötődik szorosan a Bulgakov-regény cselekményéhez, a Kheiron komponálásakor azonban a szerző elképzelte a bölcs kentaur történetének egyes epizódjait, amint a nem neki szánt mérgezett nyíl eltalálja, ám - minthogy halhatatlan - sem felgyógyulni, sem meghalni nem tud utána. Nincsenek tartalmi utalások a partitúrában, s a zene sem külsőségesen illusztratív, így a hallgató inkább zenekari műben gyönyörködhet, mint hogy a cím nyomában színpadot ácsoljon képzeletében. A két szimfonikus mű erényei jellemzik a fúvós oktettre és nagybőgőre írt Bacchanalia muzsikáját is. A két-két klarinét, oboa, fagott és kürt bőgőbasszussal alátámasztott együttesének évszázados a hagyománya. Tóth Péter darabja egyes szólamokban és az együttjáték ritmikájában e századi virtuozitást igényel, karakterében azonban belesimul a fúvósok tradíciójába. Hogy Tóth nem szenved műfaji apparátusbeli egyoldalúságban, tanúsította számos kamaraműve, amely a Fiatal Zeneszerzők Csoportja hangversenyein hangzott el, amíg e társaság fel nem adta a kemény gazdasági környezettel szembeni harcot. A pillanatnyilag kezemben lévő kották közül az Angyal a város felett képviseli a kisebb apparátust. Négy vibrafonra álmodta a szerző a szenzibilis hangképet. Nem szépelgő fordulatként írom, hogy álmodta. Olyan e néhány perces tétel, mint egy álom. A vibrafonok remegő hanghullám-interferenciái mintegy párás tekinteten át mutatják a könnyen követhető ritmusvilágból kitetsző figuratív képet. Tóth Péter zenéje mindig „figuratív”, csupán a pregnáns témák kerülésével ezt némiképp elkendőzi. Tóth Péter ahhoz a nemzedékhez tartozik, amelynek nem kell eljutnia a neoromantikus hanghoz, nem kell küzdelem árán „retrográddá” válnia, mint Vajdáék generációjának kellett. Hanem ebből a stílusból, ebből a zeneszerzői magatartásból indul. Egyéni és nemzedéki-történeti kérdés: hová jut majd el életműve során? Meddig lehet a későromantikajelmezébe bújva dacolni a huszadik század rideg csúcsaival? Mikor, hogyan derül majd fény arra, hogy a jelmez alatt lapul-e új hang? Tóth Péter olyan szerző, akitől joggal várhatunk választ. HOLLÓS MÁTÉ TELEVÍZIÓ A riportalany körbejár tévés téveszmék sorában nem éppen utolsó az a rögeszme, miszerint a néző „odavan” azért, hogy láthassa a politikusokat, amint éppen lazítanak, hallja őket, amikor önfeledten kitárulkoznak, titkaikról mesélnek, s így „az egy-kettősben kellene kiteljesednie, ehelyett egy, az előadás addigi hangulatát és tempóját megbontó betétet látunk, mely sehogyan sem illeszkedik az előtte és utána lévő részekhez. És ez egyáltalán nem Takács Katalinon, illetve Horváth Virgilen múlik, ők ugyanis mindketten megcsinálták azt a figurát, aki a tragédia fináléját súlyosan végigkíséri. De azután a zárójelenet már megint szép és megrendítő, komor tabló, melyet az újabb, friss halálok rántottak össze. És Csomós Mari és Tóth Ildikó néhány szóval és nehéz hallgatásokkal komponált párjelenete, melyben egymásnak felel és megérti egymást két szenvedés. Két asszony, akiket életre és fájdalomra, mélyre temetett megértésre ítélt a tragédia. Az Új Színház ismét kiváló összmunkával hozott létre egy újabb magasszintű produkciót. Árvai György díszletét, Zeke Edit jelmezeit nem is lehet e koporsó-atmoszférából kiszakítva emlegetni. CSÁKI JUDIT A 43 ZENE KRITIKA