Kritika 27. (1998)
1998 / 10. szám - Rádai Eszter: A Bismarck-csel. Négykezes Lengyel Lászlóval és Tölgyessy Péterrel
Negyedévvel a választások után - ismerve a közvéleményben azóta bekövetkezett változásokat is, tehát a Fidesz népszerűségének további emelkedését, más pártok további gyengülését - mit gondolnak, mi történt itt ’98 májusában? Miről döntöttek a választók? És vajon tudták-e, tudhatták-e, hogy igazából miről döntenek? Tölgyessy Péter: Nagyon leegyszerűsítve és röviden: azok a választók, akik sokáig úgy képzelték, hogy a szocialistákon kívül nincs más elit, amelyre rábízhatnák az ország vezetését, egyszerre úgy látták, van más párt is. A közvélemény nem szerette a hatalom gyakorlóit, de ismerte és megszokta még hibáikat is. 1997 őszén még valószínűtlennek látszott a májusi végeredmény. Ám később, először csak félve és bizonytalanul, majd az első fordulóban egy kicsit bátrabban, végül a második fordulóra pedig nagy erővel kialakult a hit, lehet változás a magyar politikában. Meg lehet szabadulni a nehezen elviselhető késő kádári világtól. Orbán Viktor személyében olyan, a televíziós korszak igényeit értő politikus állt a közönség elé, aki mellett a múlt emberének tűntek a nemrég még leválthatatlannak vélt szocialista kormányférfiak. A különböző választói csoportok eltérően gondolkodtak a változás természetéről, de az új világot egyformán Orbán Viktortól és pártjától kezdték remélni. Elsősorban nem a konkrét ígértetek hatottak, inkább egyfajta lélektani fordulat következett be. Az emberekben kialakult a bizakodás, hogy a Fidesz a megfelelő párt, és ami a választások óta történt, az még inkább ezt mutatja. Lengyel László: Ez a győzteshez húzás ismert jelensége... T. P.: Igen, de eddig hazánkban ez a jelenség még soha ilyen erővel nem hatott, mint ahogyan az sem fordult még elő, hogy egy párt népszerűsége tartósan ötven százalék fölé emelkedjék. Márpedig a Fidesz hónapok óta ötven százalék körül áll. Tehát ön azt gondolja, hogy a Fidesz-szavazók 1998- ban egyrészt a Fideszhez fűzött reményekre szavaztak, másrészt a győztesre, az erős, fiatal Fortinbrasra. Ezzel Lengyel László is egyetért? L. L.: Én is azt gondolom, hogy ez így történt, de én ehhez még azt is hozzátenném, hogy az MSZP nem az iránta érzett általános utálatnak köszönheti a bukását, sokkal inkább a kampányban, illetve az utolsó időkben elkövetett súlyos és megbocsáthatatlan tévedéseiért és hibáiért fizetett ily módon. Ők még az utolsó pillanatban is mindent elkövettek, hogy megutálják őket: pökhendiség és korrupció együtt sok. Ide tartozott a Postabank utolsó két hétben történő feltőkésítése, a Szekeresügy, Horn Gyula kihívóan és agresszívan elmondott ostobaságai... Én úgy látom, a kormányzóképességükben rendült meg a hit. Azt nem tudták a választók, hogyan fog a Fidesz kormányozni, de ezek - akik annyira büszkék voltak arra, hogy milyen jól kormányoznak - az utcán nem tudnak rendet tartani, a saját kormányukban egymással még az utolsó pillanatban is összevesznek Bős-Nagymaros ügyében - tehát a legrosszabb vonásaikkal jöttek elő a legrosszabb időben. A Fidesz meg ugyanakkor a legjobb arcát mutatta. Önök szerint az elhanyagolható momentum, hogy az SZDSZ olyan rosszul szerepelt? Vagyis nem fogadják el, amit az MSZP-ben oly sokan mondanak, hogy az SZDSZ vesztette el a szocialistáknak és nyerte meg a Fidesznek a választást? L. L.: Hát a szocialisták egy része meg van erről győződve, azt mondják, hogy ők valójában nyertek. T. P.: Szerintem ezzel csak önmagukat csapják be. Azzal áltatják híveiket, hogy csupán várniuk kell, és a választók újra hozzájuk pártolnak, mert Magyarországon az MSZP az egyetlen kormányzóképes erő. A késő kádári elitek ennyiben a régi nemességhez hasonlítanak, szemlátomást meggyőződésük, hogy maga az Úristen teremtette úgy az országot, hogy egyedül ők kormányozhatják. Ebből a hitükből fakadt egyébként a választások előtt az a képzetük is, hogy majdhogynem bármit megtehetnek. Annyira biztosnak érezték hatalmukat, hogy a kampányidőszakban csak növekedett arroganciájuk. Pedig a választást az SZDSZ nélkül is elveszítették. Az egyesült jobbközép mögött nagyobb közönség állt, mint az MSZP mellett, és a szocialisták korosodó választói ismeretében állítható: 2002-ben több százezerrel lesz kisebb a táboruk. A pártnak még a jelenlegi bázisa megőrzéséhez is új szavazók sokaságára van szüksége. Ami a szabaddemokratákat illeti, veszteségeik óriásiak. Visszaesésük nagyobb, mint a dilettánsnak minősített MDF-é volt '94-ben. Jól láthatóan a Fidesz egyesítette az 1990-es MDF és SZDSZ szavazók java részét. A politikai törésvonal 1998- ban a késő kádári társadalom és a változást kívánók között húzódott. A szocialisták elsősorban az északkeleti végeken, a nagy budapesti lakótelepeken, továbbá főleg ott tudtak többséget szerezni, ahol egykor szocialista ipari övezet, szocialista iparváros volt. Övék maradt Dunaújváros, Tiszaújváros (a volt Leninváros), Komló, Oroszlány, Ózd, Miskolc. Vagyis a rendszerváltás vesztesei... T. P.: A legfelső tulajdonosi, technokrata és értelmiségi elitek általában kitartottak régi pártjuk mellett, de a társadalom középrétegei inkább a Fideszre szavaztak. Az MSZP legbiztosabb közönségének ma kétségtelenül a kádári kisember számít. L. L.: Ezért is teszik rosszul, ha a vereségükért Bokros Lajost és csomagját, meg a szabaddemokratákat teszik felelőssé, hiszen nem a gazdasági megszorító intézkedések kárvallottjai hagyták ott őket, például Ózd egy emberként szavazott a szocialistákra, és nem hitt a Fidesz szociális ígéreteinek. Az a különös, hogy éppen a dunántúli megyék pártoltak a Fideszhez, akiktől most azt kérdezhetné Horn Gyula: hát nem hoztam nektek növekedést? Nem vezettelek-e titeket az Európai Unió kapujához? Nem a ti jövőtöket építettem? Csakhogy ezek az emberek nem az előző kormánynak tulajdonítják az eredményeket, az ország gazdasági felemelkedését, hanem azt gondolják, hogy mindez éppen azok ellenére jött létre. T. R: Nekem az a véleményem, hogy ezt alapjában véve jól gondolják. Az egyensúlyjavító intézkedésekre mindenképpen szükség volt, de a beinduló gazdasági növekedés első számú előidézőjének azt látom, hogy az elmúlt lassan tíz évben a magyar gazdaság szerkezetében előre haladtak azok a változások, amelyek nagyban erősítették vállalataink nemzetközi versenyképességét. Ez a szerkezeti átalakulás pedig már az Antall-kormány idején - az egykori szocialista nagyvállalatok leépülésével, a külföldi tőke megtelepülésével - elkezdődött. A makrogazdasági mutatók elkerülhetetlen kiigazítását a Horn-kormány az utolsó pillanatig halogatta. Horn Gyula ebben is Kádár János követőjének bizonyult, csak akkor döntött a megszorításokról, amikor már Lengyel László megfogalmazását kölcsönvéve - elérte a szakadék szélét, belenézett és visszarettent tőle. Ekkor sem tett azonban mást, mint politikai hatalmát védte. Ha az ország valóban fizetésképtelenné válik, az MSZP aligha kerülhette volna el a bolgár utódpárt sorsát. A szavazók nem a közvetlen gazdasági érdekeik alapján voksoltak. A két nagy politikai sza A Bisma Négykezes Lengyel Lászk vazóközönség között jól kimutathatóan kulturális tényezők húzták meg a választóvonalat. Akiknek egész élete a kádári világhoz kötődött, nem a Bokros-csomag által elszenvedett sérelmeikre gondoltak a szavazófülkében, hanem a kulturális azonosság alapján döntöttek Horn Gyula mellett. Akkor beszéljünk a jelenről: mi látszik megvalósulni azok reményeiből, akik a Fideszre vagy - mondjuk úgy - a változásra szavaztak? Kezdjük talán a koalícióval, amely a jóslatokkal szemben pillanatnyilag működőképesnek látszik... L. L.: Igen, ez a koalíció - amelyről sokan azt gondolták, hogy azonnali szétesésre van ítélve a kisgazda jelenlét miatt - meglepően jól működik. Orbán Viktornak igazolódni látszik az a koncepciója, hogy „ha bevonjuk a kisgazdákat és megadjuk a lehetőséget Torgyán Józsefnek, hogy miniszterként állandóan cselekedjen, akkor ez az ember csöndben fog maradni, és nem fog komoly gondokat okozni a kormányzásban”. Ez bevált. Eddig a kisgazdák voltak a legbékésebbek, az ő nevükhöz semmiféle politikai botrány nem kötődik, amivel persze nem azt akarom mondani, hogy hihetetlen okosságokat műveltek, csak azt, hogy nem történt semmi nagyobb baj. Ráadásul most attól sem kell tartanunk, amitől a szocialista liberális koalíció idején már a kezdetektől kellett, hogy mindjárt szájon vágja,mondjuk az egyik SZDSZ-es miniszter az MSZP-s kollégáját, vagy fordítva. Nem? Most mindenki szívélyesen mosolyog, nyájasan ölelgetik egymást, és mindez még hazugságnak sem látszik, jól „elvannak”, a külvilág szemében egészen megszerették egymást. Médiaszempontból Torgyán József nem romlott, hanem javult. Tölgyessy Péter számára - hiszen ön végül is az MSZP-vel kötött koalíció miatt hagyta el az SZDSZ-t - ez kényes kérdés lehet, ezt a békát, vagyis ezt a koalíciót sem lehetett könnyű lenyelnie... T. R: Valóban tele voltam aggodalommal. A választási eredmények, a Fidesz nyugat-magyarországi 55-65 százalékos szavazatarányai, és a párt kelet-magyarországi áttörése azonban már a választások éjszakáján arról győztek meg, hogy a Fidesz nem futamodhat meg a kormányzati feladatvállalás elől. A nagykoalíció a változást igénylő szavazók cserbenhagyása lenne. A kisebbségi kormányzás pedig úgy adna örökösen vétójogot a szocialistáknak, hogy közben a Fidesz egymagában viselné a hatalom felelősségét. Úgy éjjel egy órára világos lett előttem, hogy a parlamenti matematika alapján egyszerűen nincs más lehetőség, mint a kisgazdákkal való koalíció. Mit gondolnak az éppen csak beiktatott, vagy be sem iktatott kormány indulásáról, első lépéseiről? De még előbb a kormány tagjairól, összetételéről? T. R: Az új hatalom indulása várakozásaim fölött sikeres volt. A kormány tevékeny, cselekvőképes testületnek bizonyult. Összeállításában a miniszterelnök egészen más gyakorlatot követett, mint elődje, aki döntően pártjának vezetőit vitte be a hatalomba. Ezzel szemben az ős-Fideszből tulajdonképpen csak egyetlen ember, Kövér László került be, már most miniszterként az Orbán-kormányba. A kisgazdavezetőket nem számítva, szinte mindenki a politikán kívülről, szakértelme alapján érkezett. Ez egyébként nemcsak előnyt jelent, hiszen többségüknek nincs valódi politikai háttere. KRITIKA 20