Kritika 28. (1999)

1999 / 2. szám - TELEVÍZIÓ - Nádra Valéria: A kálvária dokumentálása

bár kinőtt Sophie Marceau egykori „apjával”, Claude Brasseurrel mutatkozott egy későbbi film­ben egy ágyban.) Ha meg nincs viszonzás, akkor mi is történjék? Ha már minden poént elsütöttek, valahogy véget kell vetni a történetnek, így végül a film folyamán egyszer már elutasí­tott kedves mama marad a bánatos pedagógusnak, mint reális ara. Az átalakulás viszont, amelynek során a lelkes tanerő a fiatal és vonzó - ám számá­ra elérhetetlen - leányzó helyett a - hozzá hason­lóan­­ elnyűtt, viszont elérhető anyuka felé fordul, még egy felszínes vígjáték szintjén sincs felépítve. Érezni tehát (már megint) a lisztet a nokedliban. Azonban - amint azt a forgatókönyvíró névro­kona, az egykori neves színház- és médiaszakem­ber oly találóan állapította meg egy elég primitív­re sikeredett szórakoztatóműsor egyenes adásakor a vezérlőteremben - „a parasztnak ez is jó”. TÓTH PÉTER PÁL TELEVÍZIÓ 47 A kálvária dokumentálása Ú­jabb részekkel, az Elektra Kft.-ve­l és a Törésvonalak /­///. című művekkel egészült ki Schiffer Pál csaknem egy évtized történéseit átívelő dokumen­tumfilmje. S bár a Videoton-sztori esemény volt már akkor is, amikor alkotója belefogott, most ér­zünk rá igazán, miféle vállalkozás ez, és most áll elő az a helyzet, amikor a kivétel valóban erősíti a szabályt, ezúttal ugyanis nem mondható el, hogy a kevesebb több lett volna. Épp ellenkezőleg: itt a mennyiségből más minőség születik. Schiffer az első napoktól követi mikrofonnal, kamerával a fel­bomló, széthulló (valamikor afféle magyarországi referenciaüzemként, büszkeséggel emlegetett) Vi­­deoton-gyár elbocsátott dolgozóinak sorsát. Pon­tosabban: e sors különböző stációit, melyek - gya­níthatóan - még nem értek véget. S ha Schiffer szándéka szerint igen, a néző óhaja, érdeklődése szerint akkor sem, mert benyomásaink is különös változáson esnek át: eleinte hűvös távolságtartás­sal, később már - főként közéleti töltésű - izga­lommal szemléljük a kiválasztott emberek életé­nek alakulását, mostanra pedig, mintha nem is do­kumentum-, hanem játékfilm szereplőinek életét követnénk, szorítunk értük. Már nem közömbös, hogy mi lesz velük, már személyes ismerősök gyanánt sürgetnénk a róluk szóló további híradá­sokat. Ritka tünemény, hogy egy dokumentum­filmnek ilyen legyen a ránk gyakorolt hatása, de Schiffernek ezúttal - miközben sehol, semmiféle erőszakos beavatkozását, manipulációját nem érezzük - a tapintatos rendezői jelenléttel éppen ez a varázslat sikerült. Sőt tán több is: benne van ebben a históriában jóformán az egész mai Ma­ Lapunk támogatói: Nemzeti Kulturális Alap Soros Alapítvány József Attila Alapítvány Szabad Sajtó Alapítvány Pro Renovanda Cultura Hungáriáé Alapítvány ÉS MAGÁNSZEMÉLYEK gyarország, mint hiteles metszet, mint meggyőző és igazságos rajza nemcsak a pillanatoknak, de magának a folyamatnak is. Hogy valójában mi történt a mélyben, nem a di­rekt politika, hanem a mindennapi emberek szint­jén, mit forgatott fel, mit dúlt szét, mit adott cseré­be a rendszerváltás, azt a Törésvonalak döbbenete­sen (és nyomasztóan) mutatja be. A „Vidi”-nek becézett modern nagyüzem kvalifikált szakmun­kásai, technikusai, mérnökei igazán biztonságban érezhették magukat - szélnek eresztésük nem csu­pán a létbiztonság megszűnését jelentette, de meg­tépázta ezeknek az embereknek az önmagukba ve­tett hitét is. Fogódzók, minták, követhető példák és bármiféle tényleges segítség nélkül maradtak egyik napról a másikra, a munkaközvetítő irodák­ban játszódó jelenetekből az derül ki, hogy hiába a képesítés, a gyakorlat, a hajlandóság bármiféle változtatásra, nincs rájuk szükség, vagy legfeljebb egészen megalázó helyzetekben. Mintha valami nem létező vétkük megtorlása volna ez a fajta starthelyzet. Döbbenetes pillanatok tanúi va­gyunk: a harmincegy esztendős férfinak arról kell értesülnie, hogy ő már öreg, hivatásában legfel­jebb huszonöt évesekre volna szükség. És a rom­lás nem áll meg az elveszített munkahely küszöbé­nél. Családok hullanak szét a szemünk láttára, ba­rátságok szűnnek meg, veszélyeztetve immár nemcsak a megszokott életnívó, de maga az ott­hon, a napi betevő falat is. A kétségbeesett, fej­vesztett próbálkozások még azokat is szembefor­dítják egymással, akiket évtizedes barátság fűzött össze. A kollektivitás élménye szétfoszlik, a szoli­daritást az első anyagi természetű csábítás vagy ellenérdekeltség képes megszüntetni. A film sze­replőinek egészsége sorozatban megy tönkre: van, aki pár hónapig tartó idegösszeomlás után talpra áll, és akad, aki sohasem, akiből harmincas évei­nek derekán reményvesztett emberi roncs lesz, magára hagyott párja, akinek egyetlen távlata ma­rad: élete végéig megtűrik a fogyatékosok és ideg­gyengék utókezelő otthonában. Válások, pénzen marakodó családok, üzleti viszonnyá romló szülő-gyerek kapcsolatok kínos, ám annál döbbe­netesebb szituációi peregnek előttünk. Meg a csa­lódások és kiábrándulások, a potyára elvégzett tanfolyamok, melyek után - hiába az átképzés! - az új szakmában sincs elhelyezkedési lehetőség. A rossz befektetések, a közös kasszába tett végkielé­gítések összegéből egyetlen embernek lesz hasz­na, a többi néhány év elmúltával kamatok nélkül, névértékben kapja vissza azt a pénzt, aminek érté­kén a szóba sem kerülő infláció is rontott. S mi­után azt hitték, ők végre egyenesben vannak, megint a nullponton találják magukat, se pénz, se munka, se közösség, kezdhetik elölről. A Straté­giákból kiderül, hogy az a kép se szívderítőbb, amit a Fehérvárra települt multik dolgozóinak sor­sa mutat. Minimális bérért maximális kihasználás, fenyegetettség és félelem a munkahely elvesztése miatt. Huxley Szép új világának légköre uralko­dik, az ember olyan gép, aki azért él, hogy több profitot termeljen, s bármit lát, befogja a száját. Rég nem láttam ilyen nyomasztó, s mégis fél­­behagyhatatlan alkotást. Persze ebben az is benne van, hogy a történet rólunk is szól, nem extrém, nemcsak a Vidire érvényes, Schiffer Pál nagyjából hasonló kálváriarajzot készíthetett volna munka­helyüket elveszített értelmiségiekről is, akik leg­alább ennyire elveszetten tengődnek a világban, mint a megrendítő sorsú műszakiak. S van a film­ben, ha úgy tetszik életrecept is, csak éppen nem igazán vonzó: talpra lehet állni, „felnőtté válni” - ahogy néhányan megfogalmazzák, de mások legá­­zolása, kijátszása árán. Lehet kemény páncélt nö­veszteni, hogy sebezhetetlenné váljunk, de ehhez még cinizmusra is szert kell tenni, vagy éppenség­gel - mint e film némely szereplője - csatlakozni egy vallási szektához, hogy a hit, az irracionális remény minden mást elfödjön. Schiffer filmje értette meg velem igazán, mifé­le elementáris hatása lehetett a harmincas évek szociográfiáinak, A néma forradalomnak, a Tardi helyzetnek és a többinek. Ez a film is Magyarország felfedezése, elké­pesztő látlelet kozmetikázás és retusálás nélkül. Végül is azt mondja, hogy amikor a gazdasági vál­tozás kényszere beállott, arra senki sem gondolt, hogy az emberekkel mi lesz, vagy ami rosszabb: ha gondolt rá, nem törődött vele. Ami lezajlott, azon változtatni már úgysem tudunk, de legalább a kép, ami fennmarad róla, legyen hiteles tanúval­lomás. Schiffer Pálé éppen ilyen. NÁDRA VALÉRIA Előfizetőknek számonként 167 Ft MEGRENDELŐLAP Megrendelem a KRITIKA című lapot ..................................................pld-ban, az alábbi címre: Megrendelő neve: .......................................................................................................................................... Címe (város, kerület): .................................................................................................................................. (utca, tér, btp.) ............................................................................................................................................... (emelet, ajtó). ................................................irányítószám: ................................................................ Előfizetési díj egy évre: 2004 Ft fél évre: 1002 Ft negyed évre: 501 Ft Az előfizetési díjat a részemre küldendő átutalási postautalványon egyenlítem ki. aláírás A megrendelőlapot borítékban, bérmentesítve az alábbi címre kérjük feladni: Hírlap-előfizetési és Lapellátási Iroda - 1900 Budapest, Lehel u. 10/A KRITIKA

Next