Kritika 28. (1999)
1999 / 2. szám - TELEVÍZIÓ - Nádra Valéria: A kálvária dokumentálása
bár kinőtt Sophie Marceau egykori „apjával”, Claude Brasseurrel mutatkozott egy későbbi filmben egy ágyban.) Ha meg nincs viszonzás, akkor mi is történjék? Ha már minden poént elsütöttek, valahogy véget kell vetni a történetnek, így végül a film folyamán egyszer már elutasított kedves mama marad a bánatos pedagógusnak, mint reális ara. Az átalakulás viszont, amelynek során a lelkes tanerő a fiatal és vonzó - ám számára elérhetetlen - leányzó helyett a - hozzá hasonlóan elnyűtt, viszont elérhető anyuka felé fordul, még egy felszínes vígjáték szintjén sincs felépítve. Érezni tehát (már megint) a lisztet a nokedliban. Azonban - amint azt a forgatókönyvíró névrokona, az egykori neves színház- és médiaszakember oly találóan állapította meg egy elég primitívre sikeredett szórakoztatóműsor egyenes adásakor a vezérlőteremben - „a parasztnak ez is jó”. TÓTH PÉTER PÁL TELEVÍZIÓ 47 A kálvária dokumentálása Újabb részekkel, az Elektra Kft.-vel és a Törésvonalak ////. című művekkel egészült ki Schiffer Pál csaknem egy évtized történéseit átívelő dokumentumfilmje. S bár a Videoton-sztori esemény volt már akkor is, amikor alkotója belefogott, most érzünk rá igazán, miféle vállalkozás ez, és most áll elő az a helyzet, amikor a kivétel valóban erősíti a szabályt, ezúttal ugyanis nem mondható el, hogy a kevesebb több lett volna. Épp ellenkezőleg: itt a mennyiségből más minőség születik. Schiffer az első napoktól követi mikrofonnal, kamerával a felbomló, széthulló (valamikor afféle magyarországi referenciaüzemként, büszkeséggel emlegetett) Videoton-gyár elbocsátott dolgozóinak sorsát. Pontosabban: e sors különböző stációit, melyek - gyaníthatóan - még nem értek véget. S ha Schiffer szándéka szerint igen, a néző óhaja, érdeklődése szerint akkor sem, mert benyomásaink is különös változáson esnek át: eleinte hűvös távolságtartással, később már - főként közéleti töltésű - izgalommal szemléljük a kiválasztott emberek életének alakulását, mostanra pedig, mintha nem is dokumentum-, hanem játékfilm szereplőinek életét követnénk, szorítunk értük. Már nem közömbös, hogy mi lesz velük, már személyes ismerősök gyanánt sürgetnénk a róluk szóló további híradásokat. Ritka tünemény, hogy egy dokumentumfilmnek ilyen legyen a ránk gyakorolt hatása, de Schiffernek ezúttal - miközben sehol, semmiféle erőszakos beavatkozását, manipulációját nem érezzük - a tapintatos rendezői jelenléttel éppen ez a varázslat sikerült. Sőt tán több is: benne van ebben a históriában jóformán az egész mai Ma Lapunk támogatói: Nemzeti Kulturális Alap Soros Alapítvány József Attila Alapítvány Szabad Sajtó Alapítvány Pro Renovanda Cultura Hungáriáé Alapítvány ÉS MAGÁNSZEMÉLYEK gyarország, mint hiteles metszet, mint meggyőző és igazságos rajza nemcsak a pillanatoknak, de magának a folyamatnak is. Hogy valójában mi történt a mélyben, nem a direkt politika, hanem a mindennapi emberek szintjén, mit forgatott fel, mit dúlt szét, mit adott cserébe a rendszerváltás, azt a Törésvonalak döbbenetesen (és nyomasztóan) mutatja be. A „Vidi”-nek becézett modern nagyüzem kvalifikált szakmunkásai, technikusai, mérnökei igazán biztonságban érezhették magukat - szélnek eresztésük nem csupán a létbiztonság megszűnését jelentette, de megtépázta ezeknek az embereknek az önmagukba vetett hitét is. Fogódzók, minták, követhető példák és bármiféle tényleges segítség nélkül maradtak egyik napról a másikra, a munkaközvetítő irodákban játszódó jelenetekből az derül ki, hogy hiába a képesítés, a gyakorlat, a hajlandóság bármiféle változtatásra, nincs rájuk szükség, vagy legfeljebb egészen megalázó helyzetekben. Mintha valami nem létező vétkük megtorlása volna ez a fajta starthelyzet. Döbbenetes pillanatok tanúi vagyunk: a harmincegy esztendős férfinak arról kell értesülnie, hogy ő már öreg, hivatásában legfeljebb huszonöt évesekre volna szükség. És a romlás nem áll meg az elveszített munkahely küszöbénél. Családok hullanak szét a szemünk láttára, barátságok szűnnek meg, veszélyeztetve immár nemcsak a megszokott életnívó, de maga az otthon, a napi betevő falat is. A kétségbeesett, fejvesztett próbálkozások még azokat is szembefordítják egymással, akiket évtizedes barátság fűzött össze. A kollektivitás élménye szétfoszlik, a szolidaritást az első anyagi természetű csábítás vagy ellenérdekeltség képes megszüntetni. A film szereplőinek egészsége sorozatban megy tönkre: van, aki pár hónapig tartó idegösszeomlás után talpra áll, és akad, aki sohasem, akiből harmincas éveinek derekán reményvesztett emberi roncs lesz, magára hagyott párja, akinek egyetlen távlata marad: élete végéig megtűrik a fogyatékosok és ideggyengék utókezelő otthonában. Válások, pénzen marakodó családok, üzleti viszonnyá romló szülő-gyerek kapcsolatok kínos, ám annál döbbenetesebb szituációi peregnek előttünk. Meg a csalódások és kiábrándulások, a potyára elvégzett tanfolyamok, melyek után - hiába az átképzés! - az új szakmában sincs elhelyezkedési lehetőség. A rossz befektetések, a közös kasszába tett végkielégítések összegéből egyetlen embernek lesz haszna, a többi néhány év elmúltával kamatok nélkül, névértékben kapja vissza azt a pénzt, aminek értékén a szóba sem kerülő infláció is rontott. S miután azt hitték, ők végre egyenesben vannak, megint a nullponton találják magukat, se pénz, se munka, se közösség, kezdhetik elölről. A Stratégiákból kiderül, hogy az a kép se szívderítőbb, amit a Fehérvárra települt multik dolgozóinak sorsa mutat. Minimális bérért maximális kihasználás, fenyegetettség és félelem a munkahely elvesztése miatt. Huxley Szép új világának légköre uralkodik, az ember olyan gép, aki azért él, hogy több profitot termeljen, s bármit lát, befogja a száját. Rég nem láttam ilyen nyomasztó, s mégis félbehagyhatatlan alkotást. Persze ebben az is benne van, hogy a történet rólunk is szól, nem extrém, nemcsak a Vidire érvényes, Schiffer Pál nagyjából hasonló kálváriarajzot készíthetett volna munkahelyüket elveszített értelmiségiekről is, akik legalább ennyire elveszetten tengődnek a világban, mint a megrendítő sorsú műszakiak. S van a filmben, ha úgy tetszik életrecept is, csak éppen nem igazán vonzó: talpra lehet állni, „felnőtté válni” - ahogy néhányan megfogalmazzák, de mások legázolása, kijátszása árán. Lehet kemény páncélt növeszteni, hogy sebezhetetlenné váljunk, de ehhez még cinizmusra is szert kell tenni, vagy éppenséggel - mint e film némely szereplője - csatlakozni egy vallási szektához, hogy a hit, az irracionális remény minden mást elfödjön. Schiffer filmje értette meg velem igazán, miféle elementáris hatása lehetett a harmincas évek szociográfiáinak, A néma forradalomnak, a Tardi helyzetnek és a többinek. Ez a film is Magyarország felfedezése, elképesztő látlelet kozmetikázás és retusálás nélkül. Végül is azt mondja, hogy amikor a gazdasági változás kényszere beállott, arra senki sem gondolt, hogy az emberekkel mi lesz, vagy ami rosszabb: ha gondolt rá, nem törődött vele. Ami lezajlott, azon változtatni már úgysem tudunk, de legalább a kép, ami fennmarad róla, legyen hiteles tanúvallomás. Schiffer Pálé éppen ilyen. NÁDRA VALÉRIA Előfizetőknek számonként 167 Ft MEGRENDELŐLAP Megrendelem a KRITIKA című lapot ..................................................pld-ban, az alábbi címre: Megrendelő neve: .......................................................................................................................................... Címe (város, kerület): .................................................................................................................................. (utca, tér, btp.) ............................................................................................................................................... (emelet, ajtó). ................................................irányítószám: ................................................................ Előfizetési díj egy évre: 2004 Ft fél évre: 1002 Ft negyed évre: 501 Ft Az előfizetési díjat a részemre küldendő átutalási postautalványon egyenlítem ki. aláírás A megrendelőlapot borítékban, bérmentesítve az alábbi címre kérjük feladni: Hírlap-előfizetési és Lapellátási Iroda - 1900 Budapest, Lehel u. 10/A KRITIKA