Kritika 29. (2000)

2000 / 6. szám - TELEVÍZIÓ - Nádra Valéria: Ép bőrrel, de nem ép lélekkel

2000. június jobb formáját abban az időben hozta, akkor voltak a csú­cson, mikor négyen játszottak: a két alapító, valamint Peter Erskine dobos, és a tragikus sorsú Jaco Pastorius. A fiatalon elhunyt Pastorius, mániás-depressziós és masz­­szív alkoholista volt, aki egy verekedés során vesztette életét. A Weather Report immár az egyetemes dzsessztörténet része. Ennek ismeretében, nem meglepő, hogy 25 világhí­rű dzsesszmuzsikus egy olyan albumot készített, amelyen a leghíresebb Weather Report-kompozíciókat játsszák el. A legnagyobbak tisztelgése ez. Michael Brecker, Marcus Mil­­ ler, Joe Sample, John Scofield, David Sanborn, Victor Bai­ ley, John Patitucci - ha más nem, ez a névsor biztos útmu­tató, milyen minőségű muzsika szól közel hatvan percen keresztül. Aki szerették a Weather Reportot, kezdetben ta­lán bizalmatlanok lesznek, mondván a zenekar akkor és úgy volt jó, ahogyan a hetvenes évek elején játszottak, de azt gondolom, mindenképpen érdemes meghallgatni, a még frissebb, aktuálisabb, legutolsó időjárás jelentést. Csakhogy tudjuk, milyen szelek is fújnak mostanában. Celebrating the music of Weather Report TELARC - Karsay és társa A zeneszerző-zongorista Márkus Tibor, nem hagy két­séget a felől, kiket tart zenei példaképének. Már a kompo­zíciók címében utal rájuk: In memóriam Bill Evans, I like Chick, Song for Chet. Két zongorista, Bill Evans és Chick Corea, valamint a trombitás Chet Baker. Márkus zongorajátékában valóban érződik Bill Evans hatása. Intelligens, kulturált, ugyanakkor érzelemdús, a le­ütései finomak. Mivel magam is nagy rajongója vagyok Evans-nak, és Chet Baker-nek, ezért már a lemez meghall­gatása előtt bizalmat szavaztam Márkus Tibornak. Az Erkel Ferenc Zeneiskola dzsessz-zongora, -elmélet és -történet tanára jó érzékkel választotta meg kísérőit is: Héder Imre és Borbély Mihály szaxofonosokat, Fekete Kovács Kornél trombitást, Schreck Ferenc pozanost, valamint az Equinox dzsesszquartett tagjait. Márkus Tibor: Three trees EMM GELLÉRT ANDRÁS kellett edződnünk, hiszen az eszement tébolyok és vé­rengzések mindennaposak, a megrendülést fokozatosan tompítja az események makacs monotóniája. „Külpolitika" lett számunkra az is, ami Szlovéniában, Horvátországban, Szerbiában, Koszovóban történik, no meg időről időre (ez se jobb) egyfajta „belpolitika” is, amikor éppen a tiltott fegyvereladás botránya pattant ki, vagy a menekültek ügyéről derültek ki nyomasztó részletek. Bródy Zoltán és Tóth Péter Pál négyrészes, száznyolcvanhárom perces do­kumentumfilmje minden eddigihez képest minőségi válto­zást idéz elő percepciónkban: aki ezt nézi, annak saját ügyévé válik a balkáni háborúk sora, kénytelen átélni, hogy ő maga is érintve van benne, még akkor is, ha az érintettsége nem személyes jellegű. Arról, ami 1991 és 1997 között történt, utólag beszélnek a résztvevők és ma­gától értetődik, hogy azok beszélnek, akik még viszonylag (és milyen viszonylagos még ez a viszonylag is) jobban jár­tak, hiszen túlélőket látunk, akik csodával határos módon kerültek ki ép bőrrel (ha nem is feltétlenül ép lélekkel) a népirtások, vérbosszúk, öldöklések hétköznapjaiból. És mégis, ez az utólagos meditatív, csöndes, önmarcangoló beszélgetéssorozat, az emlékezés szeszélyes kanyargása fölkavaróbb, mint voltak az eseményekkel egyidejű tudó­sítások. Látunk híradórészletet és videokamerával készült felvételeket is, a magyar dokumentaristák kamerája is többször végigpásztázza az ostromokról és kivégzésekről elhíresült helyszínek mostani állapotát. A legfelkavaróbb kép - legalábbis számomra - mégsem a szétlőtt városok, hekatombák, lepusztult vidékek látványa volt. Valahol a száznyolcvanhárom perc közepe táján egyszer csak fel­bukkant a képernyőn egy panelházakból épült békés la­kótelep, ember alig lézengett a házak között, hiszen dél­előtt volt, ismerősnek tűnt minden, elvégre nálunk is tucat­jával épültek hasonlók. S akkor a tízemeletes házsorok közti keskeny úton elkezdtek hömpölyögni a tankok, ott csörtettek végig a játszóterek, parkok, kutyafuttatók és mosodák között - azt is hihette az ember, hogy mindez itt történik, Budapesten. Ez a kurta, kommentár nélküli snitt hátborzongató volt s egymagában is képes megérzékíteni, hogyan élték át s mit éltek át, akikkel ott a Balkánon mind­ez megtörtént. Lehetett persze hideglelést kapni a megej­­tően őszinte vallomásoktól is, az önmagukat sem kímélő emberek lovaként feltörő érzéseitől. Nem a Sors, csak a magát sorsnak föltoló politika hozta úgy, hogy ezekben a háborúkban mindkét oldalon részt kellett venniük magya­roknak is. Az ilyen találkozások, föleszmélések, erkölcsi próbák egyaránt katarzishoz vezettek a front egyik és má­sik oldalán. Tüzetesen, a bizonyító erejű részleteknek szinte a teljességére törekedve járták körbe az alkotók a témát: minden árnyalatnak, felfogás- vagy magatartásbeli variációnak, életútnak megvan itt a maga szószólója, meg­testesítője. Pap, értelmiségi, idős, fiatal, paraszt, hivatal­nok, zsoldos, éles eszű és bugyuta, eltompult és szenvedé­lyes, beletörődő és bosszúvágyó, magyarázatot kereső és vállvonogatóan apatikus, bizakodó és a csüggedésből teó­riát gyártó ember egyaránt szót kap. S ha van gondja a né­zőnek ezzel a szép és mértéktartó, tisztességes és felelős­ségteljes filmmel, az éppen ebben rejlik: túl sok szót kap mindenki, mintha a stábnak éppen vágóra nem tellett vol­na, lényeges és lényegtelennek ugyan nem, de másodla­gosnak mondható élmények ugyanakkora teret és időt kapnak, és főképp: a terjengős monológokban sok az is­­métlődés, ami újat már nem tesz hozzá az addig hallottak­hoz. Egy idő után fárasztóvá és egyhangúvá lesz így az is, ami külön-külön, önmagában súlyos és fölzaklató erejű volna. Megértem, hogy azok, akik a film készítése közben benne éltek a feléjük áradó élménytömegben, nem tudtak lemondani egyetlen motívumról és epizódról sem. De hát éppen ezért kellett volna valamiféle külső kontroll, amely az empátiát képes is, hajlandó is összeegyeztetni a művé­szi ökonómiával. Ép bőrrel, de nem ép lélekkel A míg a híradók naponta egy-másfél perces tudósításai vagy az írott sajtó kurta, de az újságban szinte bérelt helyet elfoglaló beszámolói hozták a híreket arról, hogy mi megy végbe a szomszédságunkban, a szétbomló Jugoszláviában, e háborúk sorozata is csak egyike volt a világ felénk áradó rémségeinek. Ha akartuk, ha nem, meg Lapunk támogatói: Nemzeti Kulturális Alapprogram Soros Alapítvány József Attila Alapítvány Szabad Sajtó Alapítvány Pro Renovanda Cultura Hungáriáé Alapítvány ÉS MAGÁNSZEMÉLYEK Előfizetőknek számonként 167 Ft MEGRENDELŐLAP Megrendelem a KRITIKA című lapot .............................................pld-ban, az alábbi címre: Megrendelő neve: ........................................................................................................................... Címe (város, kerület): .................................................................................................................... (utca, ter, ltp.) ................................................................................................................................ (emelet, ajtó): ..........................................irányítószám: .......................................................... Előfizetési díj egy évre: 2004 Ft fél évre: 1002 Ft negyed évre: 501 Ft Az előfizetési díjat a részemre küldendő átutalási postautalványon egyenlítem ki. aláírás A megrendelőlapot borítékban, bérmentesítve az alábbi címre kérjük feladni: Hírlap-előfizetési és Lapellátási Iroda - 1900 Budapest, Lehel u. 10/A ■ 47 NÁDRA VALÉRIA MEGJELENT A ZSÖLLYE SZÍNHÁZI FOLYÓIRAT 3-4. SZÁMA, AMELY az OLDALON AD ÁTFOGÓ KÉPET A SZÍNHÁZI ÉLET LEGFRISSEBB ESEMÉNYEIRŐL Írások 37 budapesti, 33 vidéki, 10 határon túli magyar előadásról

Next