Kritika 38. (2009)

2009 / 9. szám - Váró Kata Anna: Az Edinburghi Nemzetközi Filmfesztivál napos oldala

2009. szeptember oldala (Dean Palinczuk) is beajánlani, aki miután rájön arra, hogyan le­het bekapcsolni és hangot kicsi­karni vadiúj szintetizátorából egész tisztességes be­mutatkozó bulit hoz ki. Az ötnapos, költségvetés nélküli, forgatókönyv nél­küli, csináld magad filmké­­szítés persze csak akkor működ­het, ha tehetséges csapat jön össze és egy olyan színész, mint Con­­sidine, aki csak úgy lubickol a nagyszájú kispályás szerepében, akinek jó kiegészítője a nagydarab mamlasz Palinczuk. Meadows filmje jó üzenet a fil­mes ambíciókat dédelgetőknek, hogy mennyire jól lehet építkezni a minimumból is, ha van ötlet, te­hetség és lelkesedés, ha viszont ezek közül csak ez utóbbi van meg valakiben, akkor könnyen úgy festhet, mint a még Le Donknál is kispályásabb filmren­dező Richard (Tony Claassen, aki maga jegyzi a film forgatókönyvét is) Mark Davenport filmjében a Big Thingspen. Big Things vígjátéknak indult ugyan egy elszánt önjelölt filmesről, akinek se tehetsége, se koncepciója, se halvány lila segéd­fogalma a filmkészítés alapjairól és a filmipar legalapvetőbb működé­si szabályairól. Van viszont egy el­cseszett családja és egy még annál is elcseszettebb baráti köre, akik segítenek álmai megvalósulásá­ban. A baj csak az, hogy ez a film pont úgy néz ki, mintha egy ilyen elcseszett bagázs készítette volna, és ez sajnos már korántsem olyan kacagtató. A Big Things féltő fi­gyelmeztetés a tarantinói babérok­ról álmodozó filmesnek. Nos, ez Davenportnak és csapatának is megszívlelendő tanács lett volna. Szintén jó ötletnek tűnt, hogy valaki végre tükröt tartson a vállal­kozók pénzéhes, de meggazdago­dási ötletekben gazdag világa elé, ám a Wide Open Spaces sem sok humoros pillanattal kecsegtetett. Azt viszont megállapíthatjuk, az ír (mindenre) vállalkozó kisvállalko­zók sem sokban különböznek a magyar társaiktól, akik itt-ott ügyeskedve próbálnak valami nagy dologgal előrukkolni, ami­lyet még nem látott a világ.) Csak azt felejtik el, hogy vannak dol­gok, amik azért nincsenek, mert nincs is rájuk szükség. Bár sok mindent meg lehet etetni az embe­rekkel, a gyéren lakott ír vidéken, ahol a turistákat csak hírből isme­rik, nem biztos, hogy olyan jó be­fektetés a Great Potato Famine (1845-1852) néven elhíresült, Íror­szágot sújtó éhínségnek élmény­parkot és szabadidőközpontot épí­teni. Még ha sikerül is találni két csontsovány modellt a parkba, aki­ket be lehet öltöztetni korabeli ru­hákba és a díszletek is lassan (igencsak lassan) felállnak, hála a két szorgosnak és rátermettnek vé­letlenül sem mondható munkaerő­nek Mylesnak (Ardal O’Hanlon) és Austinnak (Ewen Bremmer). Tizenöt éve annak, hogy a lakó­társat kereső skót fiatalok thrillerbe hajló fekete komédiája a Sekély sír­hant (1994) meghódította a vilá­got. Az évforduló alkalmából a fesztivál közönsége digitálisan fel­újított változatban nézhette újra mi­ként ér csúnya véget a három barát számára a történet a csendes bérlő­ről, akit egy napon holtan találnak egy bőröndnyi pénzzel. A film ren­dezője a legutóbb a Gettómilli­omosért 8 Oscart besöprő Danny Boyle a Sekély sírhant és a még azt is túlszárnyaló Trainspotting (1996) után Hollywoodba települt át. Nem ő az egyetlen skót, aki nem tudott ellenállni Hollywood delejes csábításának, David MacKenzie sem, akinek Young Adam című filmje nyitotta a 2003- as, a Hal­am Foe pedig a 2007-es fesztivált, most ismét visszatért Edinburghba a Spreaddel. Leg­újabb Hollywoodban készült, Hol­lywoodról szóló vígjátékának fő­hőse a csinos fiatalember (Ashton Kutcher), aki nem színészi vagy az ott hemzsegő sztárok babérjaira tör, csupán beéri annyival, ha némi kosztért és kvártélyért tehetős negyvenes hölgyek ágyában ő le­het a sztár. A szexi és felszínesnek induló vígjáték akkor vesz komo­lyabb fordulatot, amikor a lepedő­akrobata szerelmes lesz egy hozzá hasonló szerencsevadászba. A filmnek nagy előnye, hogy a sze­replőket tudja úgy mozgatni, hogy a végén mégse egy sablonos vígjá­ték süljön ki a dologból, hanem némi tanulsággal is szolgáljon. A Spread igazi vonzereje azonban a kaliforniai elit luxuséletében és ab­ban a sok gyönyörű fiatalban rejlik, akik annyi más társukkal együtt az amerikai álmot keresik, de leg­többjüknek csak az ébredés jut. Mackenzie filmje az úszómedencés villákban zajló édes életről min­denképpen nyári hangulatot vará­zsolt Edinburgh zord időjárásába. VÁRÓ KATA ANNA EDINBURGH INTERNATIONAL FILM FESTIVAL EDINBURGH INTERNATIONAL FILM FESTIVAL

Next