Kritika 38. (2009)
2009 / 9. szám - Váró Kata Anna: Az Edinburghi Nemzetközi Filmfesztivál napos oldala
2009. szeptember oldala (Dean Palinczuk) is beajánlani, aki miután rájön arra, hogyan lehet bekapcsolni és hangot kicsikarni vadiúj szintetizátorából egész tisztességes bemutatkozó bulit hoz ki. Az ötnapos, költségvetés nélküli, forgatókönyv nélküli, csináld magad filmkészítés persze csak akkor működhet, ha tehetséges csapat jön össze és egy olyan színész, mint Considine, aki csak úgy lubickol a nagyszájú kispályás szerepében, akinek jó kiegészítője a nagydarab mamlasz Palinczuk. Meadows filmje jó üzenet a filmes ambíciókat dédelgetőknek, hogy mennyire jól lehet építkezni a minimumból is, ha van ötlet, tehetség és lelkesedés, ha viszont ezek közül csak ez utóbbi van meg valakiben, akkor könnyen úgy festhet, mint a még Le Donknál is kispályásabb filmrendező Richard (Tony Claassen, aki maga jegyzi a film forgatókönyvét is) Mark Davenport filmjében a Big Thingspen. Big Things vígjátéknak indult ugyan egy elszánt önjelölt filmesről, akinek se tehetsége, se koncepciója, se halvány lila segédfogalma a filmkészítés alapjairól és a filmipar legalapvetőbb működési szabályairól. Van viszont egy elcseszett családja és egy még annál is elcseszettebb baráti köre, akik segítenek álmai megvalósulásában. A baj csak az, hogy ez a film pont úgy néz ki, mintha egy ilyen elcseszett bagázs készítette volna, és ez sajnos már korántsem olyan kacagtató. A Big Things féltő figyelmeztetés a tarantinói babérokról álmodozó filmesnek. Nos, ez Davenportnak és csapatának is megszívlelendő tanács lett volna. Szintén jó ötletnek tűnt, hogy valaki végre tükröt tartson a vállalkozók pénzéhes, de meggazdagodási ötletekben gazdag világa elé, ám a Wide Open Spaces sem sok humoros pillanattal kecsegtetett. Azt viszont megállapíthatjuk, az ír (mindenre) vállalkozó kisvállalkozók sem sokban különböznek a magyar társaiktól, akik itt-ott ügyeskedve próbálnak valami nagy dologgal előrukkolni, amilyet még nem látott a világ.) Csak azt felejtik el, hogy vannak dolgok, amik azért nincsenek, mert nincs is rájuk szükség. Bár sok mindent meg lehet etetni az emberekkel, a gyéren lakott ír vidéken, ahol a turistákat csak hírből ismerik, nem biztos, hogy olyan jó befektetés a Great Potato Famine (1845-1852) néven elhíresült, Írországot sújtó éhínségnek élményparkot és szabadidőközpontot építeni. Még ha sikerül is találni két csontsovány modellt a parkba, akiket be lehet öltöztetni korabeli ruhákba és a díszletek is lassan (igencsak lassan) felállnak, hála a két szorgosnak és rátermettnek véletlenül sem mondható munkaerőnek Mylesnak (Ardal O’Hanlon) és Austinnak (Ewen Bremmer). Tizenöt éve annak, hogy a lakótársat kereső skót fiatalok thrillerbe hajló fekete komédiája a Sekély sírhant (1994) meghódította a világot. Az évforduló alkalmából a fesztivál közönsége digitálisan felújított változatban nézhette újra miként ér csúnya véget a három barát számára a történet a csendes bérlőről, akit egy napon holtan találnak egy bőröndnyi pénzzel. A film rendezője a legutóbb a Gettómilliomosért 8 Oscart besöprő Danny Boyle a Sekély sírhant és a még azt is túlszárnyaló Trainspotting (1996) után Hollywoodba települt át. Nem ő az egyetlen skót, aki nem tudott ellenállni Hollywood delejes csábításának, David MacKenzie sem, akinek Young Adam című filmje nyitotta a 2003- as, a Halam Foe pedig a 2007-es fesztivált, most ismét visszatért Edinburghba a Spreaddel. Legújabb Hollywoodban készült, Hollywoodról szóló vígjátékának főhőse a csinos fiatalember (Ashton Kutcher), aki nem színészi vagy az ott hemzsegő sztárok babérjaira tör, csupán beéri annyival, ha némi kosztért és kvártélyért tehetős negyvenes hölgyek ágyában ő lehet a sztár. A szexi és felszínesnek induló vígjáték akkor vesz komolyabb fordulatot, amikor a lepedőakrobata szerelmes lesz egy hozzá hasonló szerencsevadászba. A filmnek nagy előnye, hogy a szereplőket tudja úgy mozgatni, hogy a végén mégse egy sablonos vígjáték süljön ki a dologból, hanem némi tanulsággal is szolgáljon. A Spread igazi vonzereje azonban a kaliforniai elit luxuséletében és abban a sok gyönyörű fiatalban rejlik, akik annyi más társukkal együtt az amerikai álmot keresik, de legtöbbjüknek csak az ébredés jut. Mackenzie filmje az úszómedencés villákban zajló édes életről mindenképpen nyári hangulatot varázsolt Edinburgh zord időjárásába. VÁRÓ KATA ANNA EDINBURGH INTERNATIONAL FILM FESTIVAL EDINBURGH INTERNATIONAL FILM FESTIVAL