Literatura 7. (1932)

1932. január - Rónai Mihály András: Rue de Constantinople

Rue de Constantinople 15. Párisi sarokház, egy sorban a többivel — „Harminchat szám, harmadik emelet“— Mi hiányzik a Grand Hotel de l’Europe faláról? — Monumen­tumokról és magyar kötelességekről Paris, december. Szent Mihály útján, párisjáró ma­gyarok emlékes „bulmis“-én e szomorú ősz évadján is ha kéred, magyar újságot lapoz eléd a garzon; áll még a Closerie des Lilas, valahai meghitt kaptárja a Páris kelyhét körüludvarló, szédült, ke­leti méheknek — Páris, a város, az ir­datlan Bakonyerdő minden zugából, berkéből rádlehelli a valaha beléjeplán­­tált, elhervadt, nagyillatú virág teli le­helletét ma is. Tegnap kis moziban voltam. Régi híradót, tavalyit pergettek éppen, a fegyverszünet jubiláris parádéját, baszk-barettes, capora­lt füstölő publi­kum ütemes tapsai között — s akkor kilépvén az ajtón, széjjelnéztem s el­kezdtem kutakodni a betűk Parisa után, amint Ruskin keresgélhette össze valaha egy borult est­vén Velence köveit. Ebben a franciában itt, aki mellet­tem múlik a párisi estébe, nem kereshe­tem Párist, nem az igazit, bár ebben azt sem; de a másikat, amit mi, magyar Ady (Gárdos M. szoborműve.­­rok formáltunk ki magunknak és szeret­tük olyan szépre magunkban, hogy már „nem a valóság, annak égi mása“, szublimált, szekunder, magyar-délibábos meseváros, a magyar glóbus idealizált közepe, a kövek között, s a kövek fölött egy másik, egy lélek­város — a magyarok Istene megterem­tette a magyarok Párosát is. Magyarok Parisa! A Justh Zsigmond Parisa, a Grünwald Béla utolsó revolver­­golyója, a Szomory Dezső mostoha-édes Párisa, az Ambrus Zoltán entellektuális, francia-szerelme, a Rippl-Rónai Lazarineja, Párisa, a Kun­cz Aladár szerelmetes börtönőre, a Révész Béláé, szegény Lorenzo Azértisé, az Oláh Gáboré, Orbóké, apámé, apádé, a tied s az enyém — magyarok Párisa: Ady Endre irdatlan, zengő, bakonyi zúgásé Bak­on verde­je. Én a­ magyarok Párisát kerestem, az Ady Endre Parisát, ő elmúlt ugyan belőle és testi közelü­nkből, de a testamentumát itthagyta a szívünkön s e köveken. Az ő útjait jártam, próbáltam eleven valóságát összehozni és kikeverni a Leonardo Jano­ 309

Next