Literatura 8. (1933)
Palágyi Lajos (1866-1933)
ekkor jelenik meg első verse az Ábrányi Emil szerkesztette Magyar Nép Barátja című lapban. Most már, az első siker után jobban nekibuzdulv, már egész kötetre való verskézirata van. Csupa rímbeszedett vezércikk az egyenlőségről és emberszeretetről. Önmaga írja enyhe öngúnnyal a Literatura 1927. évfolyamában: „Ifjú szabadságköltő és népapostol voltam akkor; erkölcsi magasságról néztem alá a léha sokaságra”. Olyan Walt Whitman-féle világ szólal meg ezekből a költeményekből. Észreveszi, hogy vannak gazdagok és szegények, köhécselő, vonnyadt betegek, satnya poéták; szereti a szegény népet, gyűlöli a gazdagokat, a főnemeseket. Tajtékzó dühhel harcol a meglévő világrend, a háború, a katonaság, a pénz, a nyugalom ellen. Szóval a tipikus proletárpoéta. Annál jellemzőbb azonban az akkori kor magyarjainak világfelfogására, hogy amikor ezzel a lázító iratcsomóval beállít Szász Károly református püspökköltőhöz, az a legnagyobb megértéssel fogadja a tehetséges gyereket, buzdítja, hogy csak írjon tovább, ahogy írnia adatott, de ezenfelül beprotezsálja a lapokhoz, főként a hozzá közelálló Vasárnapi Újsághoz, amely most minduntalan hoz verseket az első pesti proletárköltőtől. Pest varázsa Mert Palágyi Lajos máris menthetetlenül pesti poéta. Egyszer megpróbálkozik ugyan, hogy vidékre kimenjen nevelőnek, de két hónap múlva visszaszokik, nem bírja már a falut. S amikor sokkal később kinevezik Hódmezővásárhelyre polgári iskolai tanítónak, majd Sárospatakra az állami tanítóképzőhöz tanárnak — milyen idők: autodidaktából tanár lehetett és nem is a legrosszabb fajtából, a tanítványai még ma is rajonganak érte! —, megmozgat minden eget-poklot, amíg végül újra visszakerülhet Pestre, a II. kerületi tanítóképzőhöz. Nem is lehet ezen csodálkoznunk, amikor itt olyan meghitt fészkek kínálkoznak, mint például a Kammon-kávéház, ahol Vajda János mellett Komjáthy, Reviczky, aszerencsétlen Rudnyánszky Gyula, Justh Zsigmond, Ambrus Zoltán meg Koroda Pál trónolnak naphosszat s kavargatják végeláthatatlan elméleteiket a magyar líra feladatairól és jövendő útjairól. Itt a Kammonban Vajda Jánosnak, a pesszimizmus pápájának, Komjáthy Jenő az oldalkanonokja, de amikor annak vidékre kell mennie, akkor négy strelitzből álló gárda szegődik melléje: Zempléni Árpád, Endrődi Sándor és a két Palágyi-fiú. Palágyi úgyis, mint proletárköltő, menthetetlenül Vajda pesszimizmusának hatása alá került, majd ő lesz az, aki Vajda halála után, 1897-ben külön kötetben ünnepli meg a magyar közvélemény által teljesen elejtett Vajda emlékezetét. Az élete pedig folyik tovább, ahogy egy ilyen átkozott költő élete folyhatik: itt egy vers, ott egy vers. Ha nagyon jól megy, megbízzák a Háziasszonyok Lapjának szerkesztésével, bíbelődik olyan ételek konyharecipéivel, amelyeknek még a szagát sem érezte sohasem. Ebbe beleun. Akkor a bátyjával együtt szerkeszt lapot Jelenkor címen, meg is jelenik belőle vagy három szám, aztán fuccs a szerkesztői magas rang. Azontúl abból éldegél (megírta a Literatura 1928. évfolyamában), hogy Dolinay Gyula, a Hasznos Mulattatónak gyermekszerető szerkesztője megjelenik a Kammonban, ahol Reviczky és Palágyi éppen a legsúlyosabb anyagi krízis perceit töltik s megrendel náluk egy esztendőre való gyerek versikéket ,,spájzcetli”-je alapján — ez volt t. i. az a cédula, amelyre előre felírta, minő alkalmi versekre van szüksége — ,s a két költő ott a helyszínen kiírta, magából az egész évre való ihletet, prompt kassza ellenében. Koroda Pál, Reviczky lelkiismeretes templomszolgája, össze is gyűjtötte Reviczkynek ezeket a gyermekvers sikért, mire Palágyi megjegyzi, nem minden malicia, nélkül. ,,Én sohasem leszek olyan híres ember, mint, Reviczky s nem is akad majd lelkiismeretes Koroda Pálom, így hát szerencsére örökre kiadatlanok és homályban maradnak gyermekvers-gyártmányaim''. Metamorfózisok Vajda János meghalt, Reviczky is meghalt, Pál ágyú most a harmadik pesszimistaapostolnak, Komjáthynak ministrál. A dolog úgy történt, hogy Madách Imre fia.