Literatura 10. (1935)
"Küncsös" Budapest az irodalomban
ad a magyar fővárosról, de ezzel egyben megkezdi a magyar városi élet hősi költészetét is. Ez a heroikum pedig legkifejezőbb formájára Berzsenyi Dánielnél talál, aki vidéki magyar úr létére valósággal szerelmese a pesti életnek, Pest-Buda városi fogalmának : ... minthogy minden verselök Homér atyánktól fogva ekkorig Falut dicsértek, engedd meg nekem, Hogy én Budáról s Pestről énekeljek. Midőn Budának roppant bércsokáról Szédülve Pestnek tornyait tekintem, S a száz hajókat rengető Dunát, A nagy Dunának tündér kertjeit És a habokkal küzdő szép hidat, Melyen zsibongva egy világ tolong . . . ... Kívánhat-e még többfélét szemem? Pest-Buda a század vége felé mind jobban a magyar irodalom középpontjává kezd kialakulni, ami pedig nem egészen magától érthető, ha meggondoljuk, hogy a politikai középpont viszont az országgyűlés színhelyén, Pozsonyban van. Valami dacos elkülönülés jelentkezik ebben a bécsi hatásoknak erősebben alávetett koronázó várossal szemben, ami különösebben 1848 márciusában robban ki, amikor Pozsonyból még egy Kossuth Lajos is azt üzeni Pestnek, hogy ne merje a maga akaratát ráoktrojálni az országgyűlésre. És mégis az történik, hogy Pest, a maga íróival, költőivel győz a politikusok fölött, akik kénytelenek deferálni s pár nap alatt áttenni székhelyüket a Duna-menti ikervárosba. Az írók és költők kényszerítették ki Pest-Buda hegemóniáját. A 18. század vége óta ugyanis mindinkább itt koncentrálódott az írói élet. Verseghy Ferenc itt él, éspedig azért itt, mert betűvetésből ekkor már csak Pesten lehetett — úgy ahogy — megélni. Ő az első magyar író, aki Pesten irodalomból élt. Érzi a dolgoknak ezt a változását Kölcsey Ferenc is, aki valósággal tragikusan látja át, hogy Pest nélkül elszigetelődik: ide kell jönnie bármi áron is, ha nem akar lelkileg teljesen elsatnyulni. A vidék poétái most már rendre jelentkeznek a maguk Pestimádatával. Csokonai dalolja vizionáriusan: Látom, tornyosodó szent hegyedet, Buda! S még Kisfaludy Sándornak, a tipikus dunántúli dzsentrinek lantján is felzeng Pest dicsérete. Még inkább szellemi centrummá lesz Pest a romantikus költők idején, a 20-as években. Guzmics így énekel: Pest, a’ Hazám’ szent Városa! több ezer — Nem fényűző és lomha nép ez a Munka alatt pezsgő rajz anyja. A romantikusok Pest-szemlélete Kisfaludy Károly már a jellegzetes nagyvárosi literátorélet nyomorát kóstolja ki s a Czuczor Gergely, Munkácsy János, Korláthkövy Mihály, Gy. Horváth József, Balla Károly, Horváth Endre generációja előkészíti a romantikusok szimbolikus várrosszemléletét, amelynek Vörösmarty Mihály ad először monumentális kifejezést. Nincs már az eddigi naiv Pest-szemlélet: a nagyváros nála már a kollektívum kifejezője. A zajos Város keblében, bárha baj éri is, Baráti védik, s hű korok közt Ró,rohanó bajait felejti. , 41