Magyar Könyvgyűjtő, 2003 (3. évfolyam, 1-10. szám)
2003-12-01 / 10. szám
Casino de Paris és a Folies Bergère énekesnőjének a nevét itt, nálunk kevesebben ismerik. A szobrász Mestrovic ugyancsak világklasszis, de vajon ismerik-e ugyanannyian a Szegeden született Csáky Józsefet. Hazánk fiának nem, csak szülöttjének nevezhetjük, hiszen 1908-ban gyalog Párizsba ment, ahol előbb utcai árus, modell és kőfaragó volt, később a legkiválóbb kubista művészek egyike lett. Mellesleg Apollinaire, Cendrars, Sztravinszkij és Picasso társaságához tartozott. Művei elsősorban francia közgyűjteményekben találhatók, de öt alkotása van a Szépművészeti Múzeumban, és egy szobra áll a szülővárosában (a Táncosnő). Ki nem néz utána Csákynak, Réth Alfrédnak vagy ki nem veszi kézbe Vértes Marcellnak az 1972-ben a Képzőművészeti Alapnál megjelent Varieté c. kötetét, miután elolvasta Tamás róluk szóló írásait? Edouard Herriot-ról szól a kötet egyik legremekebb darabja. Gondolják el, a szerző a Szajna-parton a könyvesbódék között bóklászik, amikor megszólítja egy joviális kinézésű úr. Egy Einstein kötetre mutatva megjegyzi: A Saint Michelen fél áron is megkaphatja. S majd miután megtudja, hogy a fiatalember újságíró, és hogy Jugoszláviából érkezett, barátságosan kolléga úrnak titulálja és mélyenszántó elemzésbe kezd, amint beszélgetve haladnak a párizsi utcán. Partnerének aztán feltűnik, milyen sokan köszönnek ennek a kissé rosszul öltözött, de a világpolitikában valamint az irodalomban tájékozott, pocakos úrnak. Ekkor esik le nála a tantusz: az illető nem más, mint Franciaország többszörös miniszterelnöke, Lyon polgármestere, a tudós Edouard Herriot. (Nagyszerű történeti-politikai esszéje, a Szabadság pár évvel ezelőtt újra megjelent.) Másfajta fogadtatásból szintén kiveszi a részét a lelkes, kitartó, alapjában tapintatos, de ha kell fullánkokat is elhelyezni képes riporter. Íme, az írófejedelmi fogadtatás esete: „Szobrok, virágok, halak, egy titkár, két autó és egy kis fekete kutya társaságában éppen tornászott mentoni villája kertjében a világhírű spanyol írófejedelem Blasco Ibanez. Elsőnek a kis irodalmi eb sietett elibem és pozíciójának megfelelően ugatott szörnyűségesen. Stréber dögbe volt, olyan nagy hűhót csapott egy interjúból, mintha legalábbis merényletet akartam volna elkövetni a gazdája ellen. Mars! mondotta erélyesen a köpcös csikós dresszes úr a nyújtó tetejéről és kecses szaltóval sem termett a földön. Ő volt, személyesen az angyali öregúr. Olyan strammal, peckesen járt, hogy öröm nézni. Le akartam fényképezni a Goerz irodakommal, de az író egyszerűen kicsavarta a gépet a kezemből. Mit gondol? így neglizsében csak nem kerülhetek a csehszlovák olvasók elé!” A magyar újságíró hiába tett kísérleteket, hogy megmagyarázta, ő Jugoszláviából érkezett... Érdemes volna hosszan idézni a szövegekből, lehetne sorolni a kötet poénjait, de nem szabad hallgatni a figyelemre méltó illusztrációkról. Ezek részben fotók, a szerzőnek (Etienne Tamásnak) szóló autogrammal, vagy anélkül, nagyrészt viszont Kelen Imre által rajzolt portrék, illetve karikatúrák. A japán Foujita (akiről Bajomi Lázár Endre is ír egyik könyvében) rajzolta a saját képmását, valamint a költő és futóbajnok Geo Charlesét. Mestrovics Ivánt Szántó Lajos rajza örökíti meg, önarckép Réth A. valamint P. Dobrovic portréja, s persze önkarikatúrával szerepel Vértes M. és Kelen I. Kezdő riportereknek tanítani kellene Tamás István módszerét, stílusát. Egy újabb A magyar Párizs c. antológiában Szepsi Csombor Márton, gróf Bethlen Miklós, Jósika Miklós, Justh Zsigmond, Szomory, Ady, Illyés, Hevesi András, Rónai Mihály András, Radnóti és a mostani fiatalok mellett ott a helye Tamás Istvánnak, aki sok szép darabbal gazdagította hetvenhat évvel ezelőtt Párizs-képünket. Csokonai Attila VILÁGRÉSZ A SZAJNA PARTJÁN KOSZTOLÁNYI DEZSŐ ELŐSZAVÁVAL 17 iSön£Y£i¥iiítő