Magyar Pedagógia 65. (1965)

SZATHMÁRY LAJOS: A tanárképzés kérdései az NDK-ban

Ilyen és hasonló bevezető példák alapján a következő kérdéseket vethetjük fel: a) Hány adatra van szükségünk ahhoz, hogy háromszöget szerkeszthessünk? b) Az egyenként három adatból miféle kombinációk adódnak? (oldal­a­s, szög ,w) c) Visszavezethetők-e ezek a kombinációk néhány alaptípusra? d) Milyen feltételek mellett lesz a szerkesz­tés egyértelmű (azaz mely esetekben kapunk egybevágó háromszögeket, ha a szerkesztést az osztály minden tanulója elvégzi)? Összeállítjuk mind a 19 kombinációt, és a szerkesztéseket a legváltozatosabb módszerek­kel elvégezzük. (A tanár és a tanulók közös munkája, csendes munka, esetleg iskolai fela­dat). Szerkesztés közben a tanulók ismétlődé­seket tapasztalnak. Így alapot teremtettünk a szerkesztési feladatok 5 alaptípusának kidol­gozásához a megadott adatok alapján: 1. sss 2. sws 3. ssw 4. wsw 5. sww Vizsgálódásainknak a szerkesztések egyér­telműségére vonatkozó eredményét, annak a figyelembevételével, hogy az ötödik eset a negyedikre visszavezethető, négy egybevágó­sági esetben foglalhatjuk össze. Ezek után begyakoroljuk az egybevágóság eseteit, és alkalmazásokkal megszilárdítjuk. A feladatokat eleve úgy kell megfogalmazni, hogy a tanulóknak el kelljen dönteniök, melyi­ket alkalmazzák a négy eset közül. Ezáltal mozgásban tartjuk a tanulók gondolkodását, és nem engedjük beszűkülni. Következik az egybevágóság eseteiről szóló alaptudnivalók áttekintése és rendszerezése. Ezzel az egybe­vágósági esetek és a megfelelő szerkesztési feladatok közti összefüggést ismét a tudat központjába állítjuk (hiszen a tételek képezik a szerkesztések alapját !). Az egybevágóság eseteinek speciális alkalmazása is erősítheti az alaptudnivalót. (Egyenlőszárú, derékszögű, egyenlőszárú-derékszögű háromszög). Végül visszatekintve egybevetjük a tanultakat az egybevágóság fogalmával, előretekintve pedig a négyszögek szerkesztésével. (Áttekintés a szerkesztési feladatok felett !) Amily érdekesek és valóban az alkotó tevékenységre nevelők azok a metodikai eljá­rások, amelyeknek kikísérletezésével az Inté­zet foglalkozik, s amelyeknek átvitele a gyakor­latba fokozatosan sorra is kerül, továbbá bár­mennyire példamutató is ,számunkra a peda­gógiai, módszertani és didaktikai kutatásnak és ügyintézésnek egyazon intézetben való összpontosítása, olyannyira követhetetlen számunkra a tanárképzés szervezésének néhány, szerintünk elmaradott vonása. Az egyetemen folyó tanárképzés az NDK- ban — mint már utaltunk rá — négyéves. Négy tanév alatt kell a hallgatóknak szakmai­lag és pedagógiailag felkészülniük hivatásuk gyakorlására. Ez azt jelenti, hogy a jelöltek képzettségi foka kb. a mi pedagógiai főisko­lát végzett tanárainkénak felel meg. Ennek a rövidebb időtartamnak magyarázatául szol­gál —mint azt már a bevezetőben említettük, — hogy a fennálló szükség követeli meg az elő­készületi időnek ezt a viszonylagos rövidségét. A baj azonban az, hogy ebből a szükséghely­zetből jelentős képzési nehézségek származnak. Az első ilyen nehézség mindjárt az, hogy a szükséges gyakorlathoz — külön gyakorló­­évük nem lévén — idejekorán kell h­ozzákez­­­deniek a jelölteknek. Már a harmadik évben megindul az iskolai gyakorlat, a tanítás gyakor­lata, még mielőtt a szakma anyagát a jelöltek az egyetemen elsajátították volna. Előfordul, hogy olyan anyagrészt kell az iskolában taní­­taniok (mert éppen ilyen anyagrész következik a tanmenetben), amelynek még nincsenek egyetemi fokú birtokában. Középiskolás emlé­keikre kell tehát hagyatkozniok, illetőleg arra a különleges alkalmi kioktatásra, amelyet módszertani vezetőjüktől erre az alkalomra ad hoc nyertek. Nem érvényesül tehát náluk eléggé az a didaktikai elv, hogy mivel a végső összefüggések ismerete vet világot a részle­tekre, a részismeret helyessége az egész isme­ret teljességének függvénye. Ugyanakkor azon­ban el kell ismernünk, hogy az iskolai gyakor­latok látogatása során szerzett tapasztalataink szerint a jelöltek általában elég jó szakmai tudással állnak tanítványaik elé. Kifogásunk tehát inkább elvi jelentőségű észrevétel. A másik tanárképzési nehézség az NDK- ban az, hogy az egyetemeknek nincsenek saját gyakorlóiskoláik. A jelöltek a város peremkerü­leteiben levő különböző iskolákban gyakorol­nak, amelyekben az Intézet módszeres előadói megfelelő körülményeket találtak a gyakorlás­hoz. Az iskolák szívességből engedik meg a bennük végzett gyakorlást, sőt, kitüntetésnek veszik az egyetem részéről történt kiszemelte­­tésüket. Mivel külön gyakorló iskola nincs, ún. vezető tanáraik sincsenek. A kiszemelt osztály tanára egyszerűen átengedi bizonyos óráit a módszertani előadó által felkészített tanárje­löltnek. Az ilyen gyakorló-tanításon az osztály szaktanára csak azért vesz részt, ha részt vesz, hogy az osztály megfelelő viselkedését jelen­létével biztosítsa, illetve hogy szükség esetén közelebbi információkkal szolgálhasson, pl. a tanulókról. A jelöltek létszámuktól függően félévenként 4—5 gyakorló tanítást végeznek. Ez a szám — sajnos — kevés, de a nagyobb baj az, hogy ezek a tanítások sem közvetlenül követik egymást. A jelöltek nem látják az előző órát, tehát nem tudják, mit vesznek át a szaktanártól, nem tudják, mibe kell belehelyez­­kedniök, de nem látják a következő órát sem. 440

Next