Magyar Pedagógia 65. (1965)
SZATHMÁRY LAJOS: A tanárképzés kérdései az NDK-ban
Ilyen és hasonló bevezető példák alapján a következő kérdéseket vethetjük fel: a) Hány adatra van szükségünk ahhoz, hogy háromszöget szerkeszthessünk? b) Az egyenként három adatból miféle kombinációk adódnak? (oldalas, szög ,w) c) Visszavezethetők-e ezek a kombinációk néhány alaptípusra? d) Milyen feltételek mellett lesz a szerkesztés egyértelmű (azaz mely esetekben kapunk egybevágó háromszögeket, ha a szerkesztést az osztály minden tanulója elvégzi)? Összeállítjuk mind a 19 kombinációt, és a szerkesztéseket a legváltozatosabb módszerekkel elvégezzük. (A tanár és a tanulók közös munkája, csendes munka, esetleg iskolai feladat). Szerkesztés közben a tanulók ismétlődéseket tapasztalnak. Így alapot teremtettünk a szerkesztési feladatok 5 alaptípusának kidolgozásához a megadott adatok alapján: 1. sss 2. sws 3. ssw 4. wsw 5. sww Vizsgálódásainknak a szerkesztések egyértelműségére vonatkozó eredményét, annak a figyelembevételével, hogy az ötödik eset a negyedikre visszavezethető, négy egybevágósági esetben foglalhatjuk össze. Ezek után begyakoroljuk az egybevágóság eseteit, és alkalmazásokkal megszilárdítjuk. A feladatokat eleve úgy kell megfogalmazni, hogy a tanulóknak el kelljen dönteniök, melyiket alkalmazzák a négy eset közül. Ezáltal mozgásban tartjuk a tanulók gondolkodását, és nem engedjük beszűkülni. Következik az egybevágóság eseteiről szóló alaptudnivalók áttekintése és rendszerezése. Ezzel az egybevágósági esetek és a megfelelő szerkesztési feladatok közti összefüggést ismét a tudat központjába állítjuk (hiszen a tételek képezik a szerkesztések alapját !). Az egybevágóság eseteinek speciális alkalmazása is erősítheti az alaptudnivalót. (Egyenlőszárú, derékszögű, egyenlőszárú-derékszögű háromszög). Végül visszatekintve egybevetjük a tanultakat az egybevágóság fogalmával, előretekintve pedig a négyszögek szerkesztésével. (Áttekintés a szerkesztési feladatok felett !) Amily érdekesek és valóban az alkotó tevékenységre nevelők azok a metodikai eljárások, amelyeknek kikísérletezésével az Intézet foglalkozik, s amelyeknek átvitele a gyakorlatba fokozatosan sorra is kerül, továbbá bármennyire példamutató is ,számunkra a pedagógiai, módszertani és didaktikai kutatásnak és ügyintézésnek egyazon intézetben való összpontosítása, olyannyira követhetetlen számunkra a tanárképzés szervezésének néhány, szerintünk elmaradott vonása. Az egyetemen folyó tanárképzés az NDK- ban — mint már utaltunk rá — négyéves. Négy tanév alatt kell a hallgatóknak szakmailag és pedagógiailag felkészülniük hivatásuk gyakorlására. Ez azt jelenti, hogy a jelöltek képzettségi foka kb. a mi pedagógiai főiskolát végzett tanárainkénak felel meg. Ennek a rövidebb időtartamnak magyarázatául szolgál —mint azt már a bevezetőben említettük, — hogy a fennálló szükség követeli meg az előkészületi időnek ezt a viszonylagos rövidségét. A baj azonban az, hogy ebből a szükséghelyzetből jelentős képzési nehézségek származnak. Az első ilyen nehézség mindjárt az, hogy a szükséges gyakorlathoz — külön gyakorlóévük nem lévén — idejekorán kell hozzákezdeniek a jelölteknek. Már a harmadik évben megindul az iskolai gyakorlat, a tanítás gyakorlata, még mielőtt a szakma anyagát a jelöltek az egyetemen elsajátították volna. Előfordul, hogy olyan anyagrészt kell az iskolában tanítaniok (mert éppen ilyen anyagrész következik a tanmenetben), amelynek még nincsenek egyetemi fokú birtokában. Középiskolás emlékeikre kell tehát hagyatkozniok, illetőleg arra a különleges alkalmi kioktatásra, amelyet módszertani vezetőjüktől erre az alkalomra ad hoc nyertek. Nem érvényesül tehát náluk eléggé az a didaktikai elv, hogy mivel a végső összefüggések ismerete vet világot a részletekre, a részismeret helyessége az egész ismeret teljességének függvénye. Ugyanakkor azonban el kell ismernünk, hogy az iskolai gyakorlatok látogatása során szerzett tapasztalataink szerint a jelöltek általában elég jó szakmai tudással állnak tanítványaik elé. Kifogásunk tehát inkább elvi jelentőségű észrevétel. A másik tanárképzési nehézség az NDK- ban az, hogy az egyetemeknek nincsenek saját gyakorlóiskoláik. A jelöltek a város peremkerületeiben levő különböző iskolákban gyakorolnak, amelyekben az Intézet módszeres előadói megfelelő körülményeket találtak a gyakorláshoz. Az iskolák szívességből engedik meg a bennük végzett gyakorlást, sőt, kitüntetésnek veszik az egyetem részéről történt kiszemeltetésüket. Mivel külön gyakorló iskola nincs, ún. vezető tanáraik sincsenek. A kiszemelt osztály tanára egyszerűen átengedi bizonyos óráit a módszertani előadó által felkészített tanárjelöltnek. Az ilyen gyakorló-tanításon az osztály szaktanára csak azért vesz részt, ha részt vesz, hogy az osztály megfelelő viselkedését jelenlétével biztosítsa, illetve hogy szükség esetén közelebbi információkkal szolgálhasson, pl. a tanulókról. A jelöltek létszámuktól függően félévenként 4—5 gyakorló tanítást végeznek. Ez a szám — sajnos — kevés, de a nagyobb baj az, hogy ezek a tanítások sem közvetlenül követik egymást. A jelöltek nem látják az előző órát, tehát nem tudják, mit vesznek át a szaktanártól, nem tudják, mibe kell belehelyezkedniök, de nem látják a következő órát sem. 440