Magyar Pedagógia 106. (2006)
2006 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - SOMOGYVÁRI LAJOS: Géczi János: A rózsa és jelképei. Az antik mediterráneum
Könyvekről A narratívák megsokszorozódásának, egymásba szövődéseinek lehetünk szemtanúi: léteznek szöveg-, képhelyek, melyek „közösségét” az ábrázolt dolog teremti meg - ezek jelentéssel való felruházása és összekapcsolása, fejlődési sorba, meghatározott irányba kapcsolása teremt egyrészt egy történetet. Ezek a locusok ugyanúgy különböző narratívumokba vannak ágyazva, s ezek összessége reflektál mintegy az ember történetére, az emberi mivoltra. (Még ha ez utóbbiak emlegetése a posztmodern szemében nem is indokolt.) A rózsa (kultúr)történetének megalkotása, az ehhez vezető módszer magában hordja a mű előnyeit és hátrányait. Mindenképpen jelentős pozitívum a másként látás lehetősége, új tudásmintázatok szerveződése, hiszen olyan jelenségek nyernek új értelmet, kapnak más megvilágítást, melyeket eddig nem tudtunk kielégítően megmagyarázni. Arról az európai jelentésrendszerről, szemantikáról tudunk meg valami fontosat, amelynek feltérképezését már Warburg is sürgette - ő ezt „történeti - lélektani kifejezéstudomány”-ként határozta meg, egyfajta mentalitástörténetként. Nagyon fontos előfeltevéshez érkeztünk itt, mely meghatározó az Európa kultúrtörténetéről való gondolkodásban: e szerint Európa, az európai szellemiség (akármit is jelentsen ez) „bölcsője” a Mediterráneum. Ezzel a gondolati művelettel értéktelivé, kulturális mintává teszünk egy régiót, s kizárunk belőle másokat. Természetesen nem zárom ki az elgondolás létjogosultságát, csupán jelzem annak általánosan elfogadott érvényességét, mely mintegy evidenciaként nem szorul bizonyításra. Másrészről a narrativizálás magában rejti az igazolhatatlanság veszélyét. Hiszen ugyanazon locusokból (vagy más források bevonásával) megalkothattunk volna más történetet, történeteket is. A szerző is érzékeli a problémát: erről tanúskodik az Előszó befejezése, mely különböző diskurzusok egybeolvasását ajánlja a probléma megoldására. Persze az is kérdés, hogy valóban probléma -e ez, vagy csak el kell fogadnunk a gondolati felépítmény megkonstruáltságát a nézőpont nyújtotta előnyökkel és hátrányokkal szemben. Tudomány és művészet A perspektívakettőzés két (illetve több) megismerési módot, tudásterületet kapcsol össze: a botanika bevonásával az egzakt, leíró jellegű tudományosságot, a szimbólumképzés folyamatában pedig a hagyományosan művészettörténeti tevékenységet. A modernségben e két terület általában egymást kizáró ellentétként jelenik meg, de vizsgált korszakunkban (és később a középkoron át végighúzódva, talán a felvilágosodásig és a 19. századi diszciplináris megalapozódásig) még együtt képezték a világról, és a benne lévő emberről szóló tudás alapját. Ez az együtt látás / együtt láttatás szintén nagy előnye a munkának: hétköznapi életgyakorlat és elmélet, vizualitás és verbalizálás, szent és profán egymásba kapcsolódik. Mindezzel újra megvalósulhat az az egység, amit mesterségesen szakított tudományterületek és művészet oppozíciójára a modernitás - ahogy ezt a már idézett Hayden White is sürgeti. (A művészi és tudományos kijelentések között ugyanis távolról sincs akkora távolság, mint gondolnánk.) Az interdiszciplinaritás másfajta kutatói alapállást tételez fel, a specializálódás és professzionalizálódás korában könnyen maga után vonhatja a tudományos kontárkodás vagy dilettantizmus vádját. Mindezen vádakat a gazdag bizonyító anyag, hivatkozás szertefoszlathatja, de egyben felvet egy újabb problémát is: ez az, amit az értelmezés lezárhatatlanságának .Warburg, A.: Széphelyi F. György (1995, szerk.): Mnemosyne: Aby M. Warburg válogatott tanulmányai. Balassi Kiadó-Magyar Képzőművészeti Főiskola, Budapest, 253. 5 Nagy hagyománya van ennek a történetfilozófiában, történészek között - lásd például: Spengler és Toynbee kultúrkör elméleteit, vagy Braudel nagyhatású művét, mely megteremtette egy új (rész)diszciplina - a tértörténelem - alapjait. /Braudel, F. (1996): A Földközi-tenger és a mediterrán világ II. Fülöp korában. I.-III. Budapest./ A braudeli geohistória olyan tudományágak eredményeit is hasznosítja, mint a klimatológia, botanika, antropológia, vagy a zoológia. Az ikonológiai - ikonográfiai gondolkodás történetét vizsgáló művek is általában a distancia meglétének megállapításával kezdődnek (jelen esetben szó és kép távolságáról van szó), s szembeállítják ezt a 18.-19. századot megelőző gondolkodással - lásd például: Boehm, G. (1998): A képleírás. A kép és nyelv határairól. /In: Thomka Beáta (szerk.): Narratívák 1. Képelemzés. Kijárat, Budapest, 1936./ A megértés akadályát képezi az idő-, mentalitásbeli hasadás. 346