Magyar Pszichológiai Szemle 28. (1971)
1971 / 1. szám - KARDOS LAJOS–BARKÓCZI ILONA–KÓNYA ANIKÓ: Kísérlet a lokomóciós és manipulációs cselekvésformák megtanulásának közvetlen összehasonlítására
mód következtében, 2. fejlődése, főként a lokomóció arányait, gyorsaságát, orientáltságát és célbiztosságát illetően, a filogenezis során jól nyomon követhető, 3. realizálási formái rendkívül változatosak (futás, úszás, kúszás, ugrás, repülés stb.). A második osztályhoz tartozó formákat egységesen manipulációnak nevezhetjük, mert legnagyobb arányokban az embernél a külön erre a funkcióra kiképződött szerv, a kéz (manus) segítségével valósul meg. Visszatérve a tanulási formákra, nyilván azokat is osztályozhatjuk aszerint, hogy az állat (vagy az ember) milyen osztályba tartozó cselekvést tanul meg, így beszélhetünk lokomóciós és manipulációs tanulásról. A lokomóciós tanulás lényege: az állat megtanulja, hogy (kiindulópontjából) eljusson egy olyan helyre, ahol cselekvése motivációjának megfelelő céltárgyat talál, vagy annak megfelelő célhelyzetbe kerül: pl. az éhes állat ennivalót talál, az anyaállat kölykét, a menekülő állat búvóhelyét, a magányos állat társát stb. találja, vagy az áramütéstől mentesül, üldözője hatóköréből kikerül stb. A lokomóciós tanulást általában két fő változatban kutatják. 1. Az állat megtanulja az utat a céltárgyhoz. Ezzel kapcsolatban meg kell gondolnunk: ha az adekvát céltárgy az érzékleti mezőben adott (az állat látja, hallja, szagolja stb.), általában semmilyen tanulásra nincs szükség; az állat minden tanulás vagy előgyakorlás nélkül odamegy a céltárgyhoz. Az odamenés ősi szenzomotoros koordinációs rendszerek alapján megy végbe; az állat lokalizálja a céltárgyat, „betájol” annak irányába, és odamegy hozzá (ősi adiens cselekvésforma). Az út „megtanulására” csak két esetben van szükség, és ez az áttanulás két alváltozata: a) A céltárgyhoz vezető egyenes út a lokomóció számára alkalmatlan (közbeiktatott akadályok, szakadék stb.). Az állat kerülő itt használatára kényszerül. Egyszerű esetben itt sincs tanulásra szüksége (ugyancsak ősi szenzomotoros koordinációs rendszer alapján odamegy a lokalizált „kerülő-ponthoz” s onnan tovább a céltárgyhoz). Bonyolultabb esetben - ha pl. a kerülő út használatánál el kell fordulnia a céltárgytól, ideiglenesen ki kell „engednie” az érzékleti mezőből - a kerülő utat meg kell tanulnia. Ez a kerülő út tanulás. b) A céltárgy nincs adva az érzékleti mezőben, az állatnak mindaddig helyet kell változtatnia, míg a céltárgy fel nem bukkan az érzékleti mezőben. Az így megtalált utat meg kell tanulnia. Az út tanulásnak ez az alváltozata a legelterjedtebb: az útvesztő tanulás. A lokomóciós tanulás 2. fő változatára az jellemző, hogy az állat nem az utat tanulja meg, hanem azt, hogy az érzékleti mezőben adott tárgyak közül melyikhez vagy a mező mely részletéhez menjen oda, pl. két vagy több ajtó, folyosónyílás, edény stb. közül. Itt az út nyilván nem a tanulás tárgya. Az állat konkrétan azt tanulja meg, hogy melyik helyen (oldalon) levő vagy milyen jellegű (színű, alakú, mintázatú, jelzésű stb.) tárgyhoz vagy mezőrészlethez menjen oda. Ezt a fő változatot általában az ún. diszkriminációs tanulási formák közé sorolják. Egyik korábbi munkánkban megkíséreltük a kétféle lokomóciós tanulás lényegbeli azonosságát kimutatni, főként azt, hogy mindkét változat domináló mozzanata: az állat megtanulja, hogy a terep bármely adott pontján mihez menjen oda, vagy szigorúbb fogalmazásban: megtanulja, hogy adott szituációban (pl. amikor két ajtó előtt vagy egy útelágazásnál áll) az érzékleti mező mely részlete vagy pontja legyen lokomóciós mozgásának irányt szabó mozzanata (Kardos L. 1968). A manipulációs tanulás lényege: az állat megtanulja, hogy adott szituációban (pl. amikor a probléma ketrecben van), vagy adott ingerre (pl. egy berregő hangra) olyan cselekvést végezzen el, mely meghatározott változást idéz elő a környe zi