Magyar Szépirodalmi Szemle, 1847. január-június (1. évfolyam, 1-26. szám)
1847-03-28 / 13. szám
MAGYAR SZÉPIRODALMI SZEMLE. KIADJA A KISFALUDY-TÁRSASÁG. Pesten. márcz. 28.1847. 13. sz. A MAGYAR NÉPZENE ÉS VERSMÉRTEK. Népdalaink zene nélkül csak fél élvezetet adnak. Ezért szerencsés gondolat volt a Kisfaludy-Társaságról, hogy a népdalok zenéjével is megörvendezteti a közönséget, annyival inkább, mert az ezelőtt megjelentek közül alig van egy kettőben magyar szellem, s úgy látszik, a Kisfaludy-Társaságnak sikerült értők által tétetni zenére a népdalokat, mert a legfinomabb jellemvonások híven visszaadvák az általuk szerkesztett első füzetben. Ez az, mi bennünket kimondhatlanul érdekel, s egy pár szót váltani részint hasonlíthatlan népzenénknek, részint az ebből kifejlendő magyar versmértéknek érdekében szükségesnek tartjuk. Mert egyfelől a/4 lábmértékü (taclusu) hangma ezer meg ezer van a világon, ez tehát magában kevésbbé jellemző a magyar zenében. Más népzenéknél, ha ezek bár másokkal közös tactussal bírnak is, milyen p. a lengyel 3/4 tactus, az időmértéknek (tempónak) oly állandósága van, hogy már magában az időmértékben meg van határozva a zene jelleme is; de hol van állandóság a magyar idömértékben, mikor leglassabb idömértéktől a legkisebbig találunk magyar dalokat? És mégis a magyar érzés minden más, hasonló láb- és idömértékű, idegen hangművektől egyszerre meg tudja különböztetni azokat. Még a kemény (dur) és lágy (moll) hangnemek sem teszik a magyar zenei jellemet, mert a magyar dalok e tekintetben is a legváltozatosbak s lassúkat és friseket találunk mind a két nemből egyiránt. Sem a lábmértékben egyedül, sem az időmértékben és hangnemekben nem rejlik tehát a magyar zene jelleme, szelleme, s nem marad egyéb hátra, mint az egyes hangoknak egymás közti