Magyar Szépirodalmi Szemle, 1847. január-június (1. évfolyam, 1-26. szám)
1847-03-28 / 13. szám
viszonyában keresni föl és ekképen öntudatosan határozni meg az igazi jellemet, mint ez már meg van kísértve az irodalomban. Gondolhatni e kevés mondottakból is mily csudálatos ez a magyar zenei szellem. Azon egyen kívül, hogy lábmértékeiben kizárólag a páros ütéseket választó, az időmérték egész birodalmában szerte kalandoz s a kemény és lágy hangnem mindkettejével kaczérkodva, az általános zenének majd minden tulajdonságaival bir, azért mindenféle indulat kifejezésére alkalmas, egyedül az egyes hangok hoszo s rövid voltában, s ezeknek egymáshozi viszonyaiban, tehát a legfinomabb rhythmusban alapította meg egyedi sajátságát. És épen ezért találunk egyúttal a magyar népdalok zenéjében versmértéket is, mely senki másé, mint édes miénk. Ezért kell mind általán a zenészetben, mind a magyar zenében, mind végre a prosodia világában teljesen jártasnak lennie, ki a magyar zene jellemét fürkészni indul. Hiszen elegen bocsátottak már világ elé, pedig magyarok közül is, magyar zenedarabokat, mikre bizony ha czímeiket nem látnák, lehetlen volna ráismerni. A megjelent első füzetben kellemesen lepettünk meg az egyszerűség és pontosság által, melyek csakugyan nélkülözhessenek, ha az érintett, kimondhatlanul finom sajátságot meghatározni akarjuk. Úgy látszik, még a harmóniában is híven követték a szerkesztők népzenészeinket, mivel egy pár helyütt a lágy hangnemekben ötös meneteket is használtak, mit kivált a német harmóniatanárok nem jó szemmel fognak talán nézni, de bizon barna zenészeink természeti ösztönüket és kifejezési igazságot követve a kellemes hangzásban, e reások nem igen ügyelnek, annyival kevésbbé, mert az olyan menetek leginkább dissonantiával (ellenhangzással) volnának elháríthatók, de a természet fia nem igen értehez, s minden esetre a dalok úgy, mint e nemben is adva vannak, eredetiebbek. Minket mindenek fölött a láb- és versmérték érdekel, ezért mindnyáját (kár hogy a szerkesztők nem számozták, mert alig tudunk hivatkozni is rájuk) e szerint fogjuk elemezni. — Van öszesen négy lassúbb és két frisebb dal. Vegyük először a lassúakat. Az első dal: „Káka tövin költ a rucza”, áll négy hoszabb (8 tagú), és egy rövidke (3 tagú) sorból. Az egyes tagok mértéke, a nyolcadrész és nagyobb hangjegyeket koszaknak, a kisebbeket rövideknek vevén, ekként áll: az első sorban van két tactus (a tactusokat függőleges vonallal fogjuk elválasztani).