Magyar Szépirodalmi Szemle, 1847. július-december (1. évfolyam, 1-26. szám)

1847-07-11 / 2. szám

kozott szó, fűzés, fordulat, kép, gondolat, mely az irodalom be­folyását éreztette, itt a népies jellem , részben és egészben , hí­ven fentartatott , s a költő virtuositása épen abban tűnik ki, hogy művei szálait a művészet kívánalmai szerint ily tökéletesen szőtte, a nélkül, hogy a magasb műveltségű költőnek s a művésznek kezei érezhető kül jeleket hagynának. Ennyire tartja ő a tárgyat és formát hatalmában. Ily szempontból nem fog senki Toldi testi erejének szertelen festéseiben felakadni, senki azon anachronis­­musban, mely a IV. ének 17-d. versszakában van , hol a tenge­rinek morzsolása mint köz­szokás fordul elő (XIV. században) ; ily szempontból péld.­a királyi jelenetek a Vili. énekben, s az oly egyes vonások, mint ugyanott a 48. lapon a király szájában: Hozd fel öt, hadd lássam, hozd fel,kérlek szépen, vagy a XII. énekben , hol ugyanaz igy kérdi Toldi Györgyöt: Nem úgy van . Toldi György, de úgy van­­ a király Minek volna, ha nem tudná, ki mit csinál ? 78. I. s ismét, Miklóshoz szólva: ... ne légy olyan gyermek . Hogyan vennélek én hitvány közembernek ? 79. 1. bájolóknak fognak találtatni. Ezek után hallgatunk szerző erejéről a költői kifejtésben, ritka nyelvhatalmáról, technikai könnyűségéről, hanem ajánljuk művét minden korú, korú és nemű magyar olvasónak egyiránt. Csak egyet még. Szerzőt finom ízlése híven megőrzi ugyan a pórias vagy aljasba sülyedéstől, mégis néhány apróságot változ­tatva óhajtanánk egy második kiadásban látni, így a IV. ének 5-d.­szakában, az álom leírásában a nyál kicsordulása h­ívebb, mint lennie szabad. Az ,,óbégat44 igének a VI. énekben, s „a vi­lág ökre44 képnek a berekesztésben mással felcseréltetését várjuk, ha szinte a költő választott álláspontját, a tárgyat, s ama képnek egy előbbi sorára vonatkozását (Nem hagyott sok marhát, földet és kincseket) méltatjuk is, mert a hely, ha valahol, itt komoly s méltó gondolatokat kíván. Más tekintetből kell a VI. ének 12-d.­szakát megrónunk, hol az akaratlan sírás gyözhetlen előjeleinek leírása: Tartani akarta magát, de hiába! Mintha tűt szúrnának orra arpájába , Vagy mintha alatta reszelnének tormát, Tekerő nyilallást érze olyan formát, valamely furcsa beszélybe igen is illenék, de oly patheticus jelenetbe, mint hol az áll , épen nem. — S mind­össze ennyi az, mi e műben javító kezet látszik köve­telni ; a mű egyébiránt oly tökéletes a maga nemében, hogy költője nevét, ha ez többet nem adna is ezentúl, megörökíteni képes. (Vége következik.)

Next