Magyarságtudomány 3. (1943-1948)

1943-1948 / 1. szám - A magyarságtudomány problémája

BIBÓ ISTVÁN paraszti népkultúra az ember szorult és szűk helyzetében a legközvetlenebbül kitalált és megvalósított megoldások rendszere, melynek minden megnyilvánu­lása nagyon szorosan kötve van a termelés eszközeihez, szerszámaihoz, alkal­maihoz, szüneteihez. Vagyis a paraszti népkultúra magán hordozza a paraszti társadalmi állapot jellemző vonásait is. Ennek pedig döntő jelentősége támad akkor, amikor a paraszti társadalmi állapot zártsága valami okból megbomlik. Az az európai gazdasági, társadalmi és politikai fejlődés, mely tekintélyes részben kívülről jött társadalmi és eszmei hatásokkal, nem pedig az itteni társa­dalmi erők teljes mozgósításával bontotta le Közép- és Kelet-Európában a jobbágyságot, kezdetiben, mint mondottuk, nem érintette a paraszt társadalmi és kulturális közösség zárt és alávetett voltát. Úgyannyira nem, hogy szerte Magyarországon a túlhalmozódott, de a paraszti zártságból kitörni nem, tudó energiák a népi kultúra bizonyos területein, főleg a népviseltek terén, éppen a jobbágyfelszabadítás körüli vagy utáni időkben kezdtek nagyon is dús virág­zásba, és a szigorú ökonómiájú parasztkultúrának valósággal dekadens kifejlő­désére is mutattak példát. A kapitalizmus piacgazdálkodásának ezt követő ter­jedése nyomán azonban a külső világ, a város részéről a közlekedésnek, újítá­soknak és lehetőségeknek olymértékű betörése kezdődött, mely lassan kikezdte a jobbágyság helyébe lépett parasztállapot zártságát, és többek között a zárt paraszti kultúra és közösségi alkotás kialakult paraszti rendjét is teljesen megbon­totta. A munka megtakarításának, a tömegtermelésnek azok az új formái, melyek a közlekedési korlátok óriási mértékű csökkenése folytán a falut is elérték, sorra egymásután feleslegessé tették a közösségi életnek és a közösségi alkotásnak azokat a fáradságos és nehézkes formáit, melyeket a paraszti közös­ség mindeddig megőrzött. Ennek hatása jelentkezik ezután a népviselet és nép­dalok elhagyásán, a társadalmi felemelkedés vágyán, a műszaki és technikai szemlélet rohamos terjedésében. A parasztállapotnak ez a felbomlása a XIX. szá­zadtól kezdve mind fokozódó mértékben folyik napjainkig. Sok helyütt már egészen befejeződött, másutt most kezdődik, de az egész folyamat előbb-utóbb végighalad mindenütt. Ezt a folyamatot különösen diszharmonikussá teszi a népi kultúra ama külső jeleinek, melyek egyben a paraszt­á­l­l­a­p­o­tnak is jelei, a menekülésszerű elhagyása a városi kultúra „magasabb“-nak és „m­oder­­nebb“-nek érzett, de valójában legselejtesebb tömegtermékei kedvéért. Itt válik döntővé a szabad állapotú népek népkultúrája és a paraszti népkultúra közötti különbség. Természetesen mindenféle népkultúrára áll az, hogy a zárt, primitív közösség felbomlása megszünteti az alkotásnak s a közösségi közreműködésnek azokat a feltételeit, melyek a népkultúrát, mint kultúrateremtő folyamatot, jel­lemzik; azonban szabad társadalmi feltételek mellett a népkultúra meglevő alko­tásai megmaradnak használatban, sőt esetleg kegyelettel őrződnek. Ezzel szem­ben a paraszti népkultúrának azokat a termékeit, melyek felső és alsó társadalom közös érzékelése szerint egyben a paraszti állapot, paraszti alávetettség jelei is, a paraszti állapotból kilépő nép hangsúlyozott szándékossággal veti el, s az azok megőrzésére irányuló felszólításokat rendszerint ingerült ellenérzéssel fogadja. Ezt a folyamatot a magyar nemzet vezető rétege és tudatosan gondolkozó értelmisége túlnyomó részben nagyfokú riadalommal fogadta. Mindenekelőtt úgy látta, s nem is teljesen alaptalanul, hogy így egy harmonikus állapotból egy jellegtelenül felhígított, selejtes és diszharmonikus kultúrállapot és emberi élet­forma alakul ki. Ehhez az esztétikai megrökönyödéshez azután hozzákapcsoló­dott, mondhatjuk, mögéje bújt, a felső osztályoknak az a félelme, hogy ha ez a folyamat tovább halad, akkor megszűnik a zárt és szolgálatkész parasztság s vele a felsőbb osztályok társadalmi biztonsága és hatalmi helyzete is. Bennün­ket azonban most nem ez érdekel, hanem a szó jó és tiszta értelmében vett nem.

Next