Koszoru. A Petőfi-Társaság heti közlönye 1. (1883)
1883 / 5. szám - György Aladár: Őseink mint napimádók
70 SZÍNHÁZAK. „EGY PÁRISI REGÉNY.“ (Feuillet Oktáv színműve.*) Mr. Tárgy hirtelen elszegényedik s ezért felesége megszökik egy olasz impresario opera-társulatával Amerikába. Az a hajó, melyen a társulat utazik, nyílt tengeren elég, de az asszony megmenekül, és nagy nyomorában visszatér férjéhez. Mivel azonban hallja, hogy ez nem hajlandó neki megbocsátani, öngyilkossá lesz. Ez a Feuillet legújabb darabjának drámai magva; rossz mag, amelyből nem lehetett jó drámát növeszteni. Rossz mindenek előtt azért, mert catastrophájának indoka puszta véletlen. Egy hajó elégése épenúgy nem lehet drámai cselekvény főmotívuma, mint az, hogyha valaki a síkos járdán megcsúszva, kitöri a lábát. Pedig a szerzőnek nem lettvolna arra szüksége, hogy ilyen kezdetleges eszközökkel dolgozzék. Expositiójában megvan minden, amiből igazi drámai bonyodalom keletkezhetik. Ott van signor Juliani, a szép olasz tenorista, aki tulajdonképen el akarja csak csábitani Targonét s elhiteti vele, hogy okvetlen a világ legelső primadonnája lesz belőle, ha vele megy. Abból, hogy az asszony mint csalódik hangjában, s főkép mint csalódik Julianiban, sokkal jobb catastrophát lehetett volna csinálni, mint amilyen ama hajóégés catastrophája. Feuilletnél a hitelen feleség azért tér csak vissza bocsánatot kérni, mert fügyetlen volt annak a hajónak valamelyik matróza, melyen Új- Orleansból tovább akart vitorlázni. Ha az *) Előadták a nemzeti szinpadon jan. 26-án. KOSZ 0 R a napjainkig fennmaradt e szent tűz gyujtásának emléke különösen a Napistennek szentelt mai Szent-Iván napján. S még ma is nem egy helyen gyulad fel a régi emlék szentelte tűz ünnepélyek napján, a nélkül, hogy az utód annak jelentőségét tudná ; a puritán hitű unitáriusok sem vonhatják ki magukat ez alól s komoródi búcsújukon évenként tudatlanul áldoznak az ősi istennek, mig más helyeken, valószínűleg a keresztyénség első századaiból maradt emlék gyanánt, magyar ifjak gúnyosan ugrálgatnak az égő rőzseközegek felett, hasonlóan a khivaiakhoz s mordvákhoz, csak azért, mert — mint mondják — a régi szokás igy kívánja. (Vége köv.) az ügyetlen matróz elfojtja csirájában a tüzet: madame Tárgy tovább utazgat szép tenoristájával, lesz belőle vagy maitresse-e a csábító olasz énekesnek, vagy másod-, harmad-, vagy negyedrangú primadonna, de semmi esetre sem drámai hősnő. Ez a színmű legfőbb, de nem egyedüli hibája. Ügyes technikája drámaira ebből a meséből is tudott volna olyan drámát teremteni, mely compositiója előnyeivel pótolja a belső mag silányságát. De mit tett Feuillet ? Szükségesnek tartotta a publikumnak tudtára adni, mint szegényedett el az ő hősnőjének ura. Nem vagyunk ugyan erre valami nagyon kiváncsiak; elmondhatná a szerző egy pár szóval, hogy Tárgy kezességet vállalt valamelyik barátjáért, tőzsdei üzletek, elemi csapások tönkre tették s a közönség teljesen meg volna elégedve. Hiszen az, hogy valaki egyszerre elveszti vagyonát, nem olyan rendkívüli dolog, hogy két felvonáson keresztül kellene ezt demonstrálni! Igenis, két felvonást tölt be Feuillet azzal, hogy megmutassa a publikumnak, mint jutott Mr. Tárgy koldusbotra. Kissé szokatlan után, igaz. Édesatyja kezei közé 3 millió frankot tett le egy Ferriére nevű barátja, kinek valami d’Ambleuse aszszonytól egy törvénytelen leánya volt. Míg d’Ambleuse ir élt, addig természetesen nem hagyhatta egy idegen ember azt a sok pénzt d’Ambleusenéra, anélkül, hogy a férj ne gyanította volna e hagyaték keletkeztének okait, így hát Ferriére arra kérte Tárgy atyját, tartsa magánál a milliókat addig, míg d’Ambleuse meghal. Csakhogy az öreg Tárgy a rábízott pénzt a tőzsdén elvesztette, s mikor a letéteményt vissza kellett volna adnia , nem tehette volna ezt anélkül, hogy teljesen tönkre ne juttassa magát. Megtartotta a milliókat, melyekről nem volt tudomása senkinek sem, és csak halálos ágyán árulta el a nagy titkot feleségének. Ez is reszket attól, hogy, ha visszafizetik azt a sok pénzt, tönkre jutnak ; titkolja ez is a hagyaték dolgát fia előtt, titkolja egy évig, talán kettőig, titkolja mindaddig , míg Feuillet úr meg nem kezdi a darabját. Ekkor is csak azért árulja el, hogy a színművet meg lehessen kezdeni. S mennyire kell a szerzőnek erőltetnie a dolgot, csakhogy elhitesse, hogy most vallhatta csak meg az öreg Tárgyné a nagy titkot! Olyan nehezen indul az ő drámai meséje, mint mikor valaki nagy sziklát akar egy hegyre felgörgetni; izzad, fárad, míg végre