Koszoru. A Petőfi-Társaság heti közlönye 1. (1883)
1883 / 5. szám - György Aladár: Őseink mint napimádók
KOSZORÚ feltolja arra a csúcspontra, melyen az igazi dráma kezdődik , de ott elereszti s a szikla a hegy másik felén egy pillanat alatt legördül a völgybe. Hogy felgörgethesse, ime mi mindent kell elkövetnie. Estély van Targyéknál; három jó barát a szalonban magára marad, s elkezdenek beszélgetni a családról. Monsieur Chevrial elmond mindenféle dolgot, miket jó a publikumnak megtudnia, de miket az ő barátjai már okvetetlenül tudnak. De nem, az egyik így szól: * Beszéld csak el, Chevrial, hiszen tudod, hogy én három évig voltam Szent-Pétervárott és csak most jöttem vissza , semmit sem tudok az egészről !“ Milyen kezdetleges, milyen naiv módja ez egy kis expositió elmondásának ! Később szétoszolnak a vendégek ; a fiatal pár magára marad és madame Tárgy megkérdezi urától, mennyi hozománya volt neki ? (Persze ő ezt maga nem tudta sohasem, csak épen most jut eszébe, felőle tudakozódni — azt hiszem, mert Feuillet ügyesebb módon nem mondhatta el a publikumnak, hogy a szegény leány csak 80.000 frankkal szaporította Mr. Tárgy millióit.) Mikor véget ér a kis dialóg, jön Chesnel orvos, akit beküldenek az öreg Tárgyúéhoz. Az orvos úgy hiszi, hogy az asszonynak valami titkos bánata lehet. Már most Tárgy be akar menni édesanyjához ; a küszöbön megállva, hallja, hogy az agg nő „szokása szerint“ ismét monologizál. „Mily lelki furdalás ! Ah mily szörnyű lelki furdalás!“ szól az öreg asszony és a hallgatózó fia rögtön megfordul és megy feleségéhez. „Ah, szól, mire vonatkozhatott az a „lelki furdalás“ ? Talán édesanyám nem tisztességes .“ Hál’ isten, Tárgy nem hiába mondta ezt; monologizálni szerető anyja a monológ közben is meghallotta, hogy valaki ajtaja előtt botorkál; „ennek következtében“ gyöngélkedése dacára is rögtön besiet a szalonba, mert — no mert „rosszat sejtett“ , ő is megáll az ajtó előtt, ő is hallgatózik, s csakugyan meghallja, amit fia mond. „Ah, te gyanúsítasz?“ kiált fel, hirtelen belépve, és — elmondja a milliók történetét. — Mekkora szegénysége az invenciónak, mikor egy modern drámaíró ajtó mögötti hallgatózásokkal kénytelen megindítani a cselekményt! Milyen szerencse, hogy az öreg Tárgyné szeret monologizálni! Milyen jó, hogy annyi év múltán a fiatal Tárgynak végre eszébe jut, édesanyja ajtaján hallgatózni! Milyen pompás, hogy a beteg öreg asszony egy kis láb-csoszogás hallattára rögtön kisiet szobájából s hallgatózni megy ő is! Áldott hallgatózás! Nélküled nem lett volna dráma ! Tárgy becsületes ember és azzal a hatásos felkiáltással zárja be az első felvonást, hogy: „Mindent vissza kell adni!“ Jó, a néző szívesen elhiszi neki, hogy csakugyan mindent vissza fog adni, és épen nem kiváncsi arra, mint fogja ő d’Ambleusené leányának, a mostani Chevrial bárónénak, a nagy börtárcában elvinni azokat az ezres bankókat. Több érdeke volna a dolognak, ha a publikum nem tudná, mit akar Tárgy tenni, s így látná bekopogtatni Chevrial báróhoz, de hát így is csak felesleges nyújtása volna a színdarabnak. A második felvonás bízvást elmaradhatna, mert a harmadikban úgy is megtudjuk, hogy Tárgy szavának ura volt, és hogy elvesztve vagyonát, Chevrial banküzletében kapott állást. Ebben a harmadik felvonásban kezdődik a tulajdonképeni dráma. Eddig csak egy felvonás expositiót, és egy felesleges felvonást láttunk , de mind akettőt anélkül, hogy csak sejtelmünk is lehetett volna róla , miből készül majd itt a dráma ? Tárgy visszaadja a milliókat, felesége szentül ígéri neki, hogy bátran fog vele együtt nélkülözni, s nekünk semmi okunk kételkedni az asszony szavaiban. Épenséggel semmi sincsen az egész két felvonásban, ami csak némileg is sejtetné, hogy várjon mi lesz a drámai összeütközés alapja? Márpedig ez nagy hiba. Azoknak az indulatoknak, melyek a cselekvő személyek tetteinek motívumaiként szerepelnek, úgyszólván előttünk kell támadniok ; a Feuillet darabjában egyszerre csak arra ébredünk a harmadik felvonásban, hogy Tárgyné mégis csak inkább férje millióiba volt szerelmes; most gúnyolja, sérti, és megszökik tőle. A nő gyors elváltozása a balszerencsében ránk nézve épen oly meglepő, mint férjére; mi is, mint ő, képtelennek hittük erre. A közönség is úgy van itt e lélektani metamorphosissal, mint a jó Tárgy, kit a darabban háromszor ér teljesen előkészületlenül valami csapás. Tárgy uramat érheti, a publikumot nem! A negyedik felvonás nemcsak hogy felesleges, mint a második, de nem is tartozik szorosan véve a színműhöz. Lazán hozzája csapott epizód, mely tisztán arra van számítva, hogy egy jó színész bravúroskod- 71