Koszoru. A Petőfi-Társaság heti közlönye 2. (1884)
1884 / 20. szám - Két életrajz: Katona József, Madách Imre
316 KOSZORÚ ben geniusuk egész teljességében tündököl s írói egyéniségük egész hatalmasságával nyert kifejezést. A drámai forma az, melyben mindketten varázsteljes költészetüket nyújtják. A legbecsesebb tartalmat a legművészibb edényben. És e két mű az, mely egy-egy fajban mind máig a legtökéletesebb minálunk. »Bánk bán« még mindig a legjobb tragédiánk és az »Ember tragédiája« még mindig legelső drámai költeményünk. A két nagy szellem életrajza azért méltán érdekelheti azokat, kik a »Magyar Helikon« népszerű biográfiáit olvasgatják. Igaz, hogy új dolgokat bajos mondani róluk, mert sokkal több adat ismeretes már róluk, semhogy csupán ezeknek számbavétele ne kényszerítené az írót arra, hogy a kiadótól zsarnokilag meghatározott kereten túl ne terjeszkedjék. Másrészt az ambitiózusabb irodalomtörténész nem tud ellenállni, hogy a kompilációt (mert hisz mást nem is igen igényel az efféle népszerű vállalat) ne fűszerezze néhány új vonással, ismeretlenebb adalékkal vagy épenséggel egészen eredeti ítéletekkel és felvilágosításokkal. A Katona József életírója dr. Ferenczy József, ki a szorgalmasabb irodalomtörténészek közé tartozik, a nagy tragédiaköltő életének és jellemének főbb vonásait elég ügyesen állítja egybe. A rövid, lendületes bevezetés után elmondja, mint tanult, mint színészkedett, mint verselt a »Bánk bán« leendő szerzője. Elősorolja s röviden bemutatja első színdarabjait, melyek német lovag-drámák átdolgozásai; számot ad ezek hatásáról, sorsáról, miközben az akkori színészeti viszonyokra is vet egy-egy pillantást. Érdekesebb a harmadik fejezet, mely az »Erdélyi Múzeum« által hirdetett tragédia-pályázattal foglalkozik, amely pályázatra tudvalevőleg Katona József is elküldte az ő remekét. És itt az életrajzíró egy fontos kérdést vet föl, mely már több ízben foglalkoztatta azokat, kik problematikusnak találják, hogy az oly értelmes ember is, mint Döbrentei Gábor egészen figyelmen kívül hagyta »Bánk bán«-t, amikor a többi darabbal együtt állítólag kéziratban olvasta. A kérdés az: vájjon csakugyan elérkezett-e a Katona József kézirata Erdélybe ? továbbá olvasták-e csakugyan a bírálók, köztük az »Erdélyi Múzeum« szerkesztője? és végül nem lehetséges, hogy visszaélést követtek el a bírálók, amikor »Bánk bán«-t | ignorálták, hogy a jelentés, mely még az egészen gyarló kísérletekről is megemlékezett, csak cím szerint se vette tudomásul a mind máig legjobb magyar tragédiát ? Ez utóbbi feltevést nem zárja ki az a körülmény, hogy az indiszkréciót pajtáskodást és nyílt kártyával való játszást csak ugyan nem tekintették helytelen dolognak az erdélyi urak, mint mai nap az akadémiai bírálók, kik nem egy pályamű szerzőjét ismerik s nem a munkát, hanem az írót tekintik, sőt a korteskedés esélyeitől teszik függővé, kinek juttassák az aranyakat. Döbrentei már 1815. november 15-én azt irta Kazinczynak, hogy öt szomorujáték már megérkezett. Aztán folytatja : »Andrád Elek tegnap előtt ezt írá: nem hiszem, hogy darabjaim (kettőt küldött) akármely hazánkfia által is legyaláztattassanak. Mert a kritikára megfelelek.címe mily fenyegető önérzet, pedig Andrád Eleknek a nevét se ismeri az irodalomtörténet. Valószínű azonban, hogy a Katona által tényleg elküldött kézirat útközben elveszett. Döbrentei tizenkét pályaművet vett bírálat alá s ezek közt nem említi »Bánk bán«-t; s mind az, amit a jelentésben az összes részművekről szól oly lesújtó, hogy az semmikép nem vonatkozhatik a figyelmen kívül hagyott tragédiára is De van még egy pont, melyet e kérdésnél fölvetni kell: lehetséges-e, hogy első kidolgozásában oly kezdetleges volt »Bánk bán«, a milyennek lennie kellett, ha mégis eljutott a pályabírókhoz s ha ezek mégis agyon hallgatták ? De erre a kérdésre megfelelt Bárány Boldizsár, ki »Rostájában azelőtt hatvan évvel mondá ki amaz ítéletét az át nem dolgozott műről, a mely mindekkorig fennáll. Az átdolgozás történetét is röviden elmondja az életrajzíró. Majd a tragédia színrehozatala ellen támasztott nehézségeket sorolja elő ; ismerteti Katona prózai munkáit, a a költő elkedvetlenedését s meghasonlását, aztán magát a remeket veszi közelebbi vizsgálat alá. — Itt dr. Ferenczy József néhány helyes véleményt kockáztat a mű alakjairól s az egyes ellenmondásokról. Összegezi Gyulai, Vörösmarty, Szigligeti s Arany ítéletét s nem hallgatja el, melyik párthoz szegődik.