Koszoru. A Petőfi-Társaság heti közlönye 3. (1885)
1885 / 33. szám - A franczia vendégek Budapesten
33. szám KOSZORÚ napon át részesítették a magyar írók és mű- vészek, kiknek élén Pulszky Károly és Szemere Attila állottak, páratlan tevékenységet fejtve ki. Ránk nézve csak az irodalmi és művészeti mozzanatok érdekesek s ezek közt rámutathatunk a nemzeti színház s az opera előadásaira. Amabban Coppée Cremonai hegedűse és Dreyfuss két bluettese (Fekete frakkban és Egy kis vihar), ebben Coppélia és a Heródiás 4-ik felvonása (közben Massenet egyik zenekari műve) ragadta élénk tetszésre a magyarokat és francziákat egyaránt. A magyar közönség a franczia szerzőket tapsolta, a franczia szerzők az előadó művészeket halmozták el tetszéssel s virággal. A nemzeti színház előadása fényes volt, oly művészi játékot produkált, mely láthatólag meglepte a francziákat. Az operaszínházban a zenekar remekelt. Ezenkívül még a rendkívül pazar kiállítást említhetjük. — De legszebb, legnevezetesebb s legmaradandóbb emlékű mozzanat volt mégis a Vetős-szobor megkoszorúzása. Ennél magasztosabbat Budapest még nem látott. S mi, mint a Petőfi- Társaság közlönye, kötelességünknek tartjuk, hogy erről a pompás, felejthetetlen ünnepélyről az alábbiakban kimerítő képet nyújtsunk olvasóinknak. Szerdán reggel óriási közönség foglalta el — tíz óra előtt — a Petőfi-tért. A téren levő házak ablakai zsúfolva voltak ünnepi díszbe öltözött közönséggel. A nézők hullámzó tömege egész az Icskii-térig terjedt s csak nagy nehezen sikerült helyet fentartani a vendégeknek. Ezek a Hangikioszkban gyülekeztek jóval tiz óra előtt. Mindannyian kivétel nélkül frakkba voltak öltözve. A kioszkban figyelmes női kezek virágcsokrokat osztottak szét köztük. Néhány perczcel 10 óra előtt, indult meg a kioszkból a vendégek csoportja. Elöl Lesseps haladt Coppéeval. Díszbe öltözött fiatalság sorfalat képezett előttük. Utánuk hozták az óriási koszorút. Közepén franczia szinű széles selyemszalag volt kifeszítve és e szalagon aranybetűkkel a következő felirat ragyogott: LES AMIS FRANQAIS DE LA HONGRIE A PETŐFI AOUT 1885. A koszorút a faalapzatra illesztett rudakon tizen vitték. Elől ment Gouzien és Delibes, utánuk sorban mind a két oldalon még négy-négy franczia, a koszorú rudjait hordva vállukon. A merre franczia vendégeink a kioszkból kiindulva a Mária-Valériautczán át a Petőfi térig haladtak, mélyen megindító hatást gyakorolt az ily pompával vitt nagyszerű koszorú. A közönség leemelte kalapját, éljenzett, a nők kendőiket lobogtatták az utczán és az ablakokban. Az az óriási tér pedig, mely a szobor körül elterül, ekkor már le egészen a merre szem láthatott, el volt özönölve néző közönséggel. Pontban tíz órakor ért az ünnepélyes menet a szoborhoz. A koszorút vivők áthaladva a szobrot övező köröndön, a szoborral szemben álltak fel, s az egész ünnepély alatt vállaikon tartották a koszorú rúdjait, mígnem a beszédek végeztével azt a szobron elhelyezték. A szobor körül díszes hölgykoszorú foglalt helyet. A franczia vendégek zöme a szoborrácson kívül sorakozott. A rácson belül Lesseps, Coppée, és Pulszky Ferencz állottak. Mikor Lesseps a szobor legfelső lépcsőjére állott fel, levette kalapját. A nap égető heve ősz hajára sütött s fedetlen fővel mondta el (az óriási közönség szintén levett kalappal hallgatott) beszédét, mely magyar fordításban igy hangzik: Uraim! A franczia küldöttség összegyűlt ma Petőfi Sándor, e nagy költő szobra alján, kinek keblében a hazafi és hős szive dobogott. A francziák nem akarták, hogy budapesti tartózkodásuk véget érjen a nélkül, hogy meglátogassák a segesvári mártírt. Mit mondok? A mártírt! Csakugyan mártír ő, ki fiatalon, csaták örvényébe jutva, a bábom áldozata lett hazája függetlenségéért? Ragyogó fénysugarat hagyott maga után, mely ma ép úgy, mint hajdan, felmelegíti és lelkesíti azokat, kik szeretettel vannak eltelve a nagy dolgok iránt, amivel azt akarom mondani: minden magyart. Nem, akit mi itt üdvözlünk e pillanatban, nem mártír! Ő, aki megsebesült, eltűnt a csaták közepette 26 éves korában, miután többet tett hazájáért, mint mások, kik nemeslelkűleg egy hosszú pályát szenteltek annak, — Petőfi nem halt meg. Az Isten küldötte ő, ki ott fenn a szép és kedves Magyarország fölött őrködik! 527