Koszoru. A Petőfi Társaság közlönye Új folyam 9. (1942-1943)
1942 / 1. szám - A PETŐFI TÁRSASÁG ÉLETE
tőfi Talpra magyarját. Ránzai H. Péter veszprémi állami polgári iskolai igazgató «Petőfi első nyomtatott költeményének 100-ik évfordulójára» címmel kis füzetet írt, amely A borozóról emlékezik meg. Tatay Júlia dalköltő megzenésítette Petőfi Szerelem PETŐFI A Nemzeti Újságban jelent meg Markos Béla tollából ezzel a címmel a következő cikk: Ugyanaz az ég volt a pest-budai csodálatos panoráma fölé kifeszítve akkor is, mint ma, ugyanazok a felhők fodrozódtak benne nappal, ugyanazok a csillagok ragyogtak rajta éjszaka. Ugyanúgy szikrázott a Duna vize a rávetődő napsütésben, ugyanúgy zöldeltek a Gellért-hegy bokrai. És csak úgy, mint mi magunk, húsból és vérből (csak egy kicsit nyugtalanabb vérből), testből és lélekből (csak egy kicsit szárnyalóbb lélekből) alkotott ember volt az a huszonegy esztendős költő is, aki alig száz évvel ezelőtt a dunaparti két város tájára vetődött: Petőfi Sándor. 1844-et írtak akkor. Nem volt se vasút, se repülőgép, mégis úgy cikázott szerte az országban, hogy útját, versei változó keltezését olvasva, alig tudjuk nyomon követni. Pestre idegenként sodródott s idegen is maradt a szó kettős értelmében: nem vert itt gyökeret, nem lett pesti polgár, sohasem azonosította magát a városi emberekkel, de nem is unt rá a pest-budai tájra, amely számára mindvégig olyan izgató élményt jelentett, mintha aznap érkezett idegen utazó lett volna. A negyvenes évek Pest-Budáját van, aki megrajzolta, van, aki leírta s van, aki a kettős város élő hangulatát saját verselő szívén szűrte keresztül, vándorai és Szerelemszerelem c. versét. Zalabéry-Horváth János filmvállalkozásában beszélő filmet akarnak készíteni Petőfiről. A film címe tulajdonképpen Petőfi Zoltán, de Petőfi Sándor életét is vászonra viszi. A filmet Palásthy Géza írja. PESTJE Hallgassuk meg, miről szólnak a versek. _* «Mint mondom, itt vagyok másfél hete. Másod magammal jöttem én ide. Tudod, ki az, ki Pestre elkísért? A bú egy szép kis szőke gyermekért.» így ír a költő 1844-ben, másfél héttel megérkezése után, barátjához, Kerényi Frigyeshez. Így ír, ezzel az érzéssel lelkében érkezik s ezzel az érzéssel kapcsolódik hozzá mindahhoz, amit a város elébe tár. A természet ezer színéhez szokott képzelete átsiklik mindenen, ami kő, ház, utca, emberkezek múlandó alkotása s csak azt látja meg, ami örök, amit a természet adott nekünk ma is élő, ma is megcsodált ajándékul. Elbarangol a városszéli elhagyott Dunaparton, keresi a csendet, a magányt, ahol bánatával meghúzódhatik. A Dunaparton fűbe keveredtem. Halásztak a halászok mellettem...» S előtte áll a Duna fölé kiugró Gellérthegy: «Mi nagyobb a Szent Gellérthegynél, Mi mélyebb a mély Duna vizénél, Duna vizénél mélyebb mély szerelmem, Szent Gellértnél nagyobb nagy keservem ...» Felballag a Várba, hogy onnan meszsze távolba jártassa meg a tekintetét: «Búsan Budára kullogok, Megállók a Vár tetején, Nagyszáll borszülő hegye Távolból kékellik felém.»