Pszichológia 27. (2007)
2007 / 3. szám - TANULMÁNYOK - FÜLÖP MÁRTA - BERKICS MIHÁLY: A győzelemmel és a vesztéssel való megküzdés mintázatai serdülőkorban
A siker és kudarc értelmezéséről és feldolgozásáról a Weiner-féle (1986) attribúciós elmélet mondja a legtöbbet. Weiner négy dimenzió szerint különítette el, hogy milyen okokkal magyarázzák az egyének a sikereiket, illetve kudarcaikat: külső és belső, stabil és átmeneti, kontrollálhatatlan és kontrollálható, globális (általános) vagy specifikus okok. Seligman és Cook (1978) a kudarc belső, stabil és globális okoknak tulajdonlását összekapcsolta a depresszióval. A győzelmet és a vesztést mint a siker és kudarc aleseteit az attribúciós elméletek nem tárgyalták külön. A győzelem és a vesztés evolúciós pszichológiai megközelítése Specifikusan a győzelem és a vesztés pszichológiájával a legkidolgozottabb formában az evolúciós pszichológiai megközelítés foglalkozott. A csoportban élő állatoknál a társas hierarchia, a dominancia- és alárendelődés-viszonyok a nyerés-vesztés különböző struktúráiból alakulnak ki. A győztes és ily módon domináns egyed több erőforráshoz jut, és nagyobb eséllyel örökíti tovább a génjeit. Ugyanakkor a vesztés, feladás bizonyos esetekben adaptív stratégia akkor, amikor nincs esély a győzelemre. A vereség elismerése gátlón hat a győztesre, megakadályozza a harc folytatásában (Csányi, 1994). Sloman és Gilbert (2000) evolúciós jelentőségűnek és a humán pszichológián belül kiemelkedő fontosságúnak tekintik a vesztéssel való megküzdésre szolgáló stratégiákat és a vesztés elfogadását. Az alárendelődésnek komoly túlélési szerepe van, és az állatvilágban kialakultak azok a viselkedésformák, amelyek az alárendelődés jelei, és megvédik az egyedet a további versengéssel járó agressziótól. Sloman (2000) a vesztésre adott adaptív reakció háromfázisú modelljét állítja fel: 1. Az eszkalációs stratégia, amikor az egyén még nagyobb erőfeszítést tesz arra, hogy nyerjen, és igyekszik a siker valószínűségét növelni. Ebben a fázisban az optimizmus és a harag arra késztetik, hogy a korábbiaknál még erőteljesebben próbálkozzon a győzelemmel. Ha ez az igyekezet kudarcba fullad, akkor alakul ki a második fázis. 2. Az „Önkéntelen Megadás Stratégiája (OMS)”. Ekkor az előző fázis optimista attitűdjét pesszimizmus váltja fel. Az egyén inkompetensnek, gyengének, kisebbrendűnek, inadekvátnak, reménytelennek, tehetetlennek érzi magát, és az agressziója legátlódik. Az OMS funkciója, hogy deeszkalálja a konfliktust, mert kifejezi azt, hogy nincs értelme folytatni a küzdelmet, ha az egyén nem tud győzni. Ezt követi a harmadik fázis: 3. Elfogadás. Funkciója az, hogy létrehozza a kibékülést, miután a konfliktus lezajlott. Ebben az esetben az egyén elismeri a vereségét, az ellenfelét erősebbnek tartja magánál, és eltűnik a vele kapcsolatos ellenérzése. A versengés eredményeképpen az illetőnek reálisabb képe alakul ki a saját és mások képességeit, erősségeit és gyengéit illetően, és új, megfelelőbb kihívások után nézhet. A vesztes elfogadása megszünteti az „Önkéntelen Megadási Stratégiát”. Az elfogadást megkönnyíti a győztes viselkedése, pl. a vesztes számára könnyebb az elfogadás fázisába kerülni, ha a győztes nem megszégyeníti őt, hanem elismeri, hogy jól küzdött, maga is