Szépirodalmi Figyelő, 1862. május-október (2. évfolyam, 1-26. szám)

1862-05-15 / 2. szám

n azért nem panaszkodott s inkább csak helyzete nevetséges oldalát igyekezett feltüntetni. „El­mondta — folytatja Szeberényi — mikép kezdte őt káplárja a katonai gyakorlatokban oktatni. — Tudja-e kend,igy beszélt, tizedese szavait idézve, tudja-e kend, mi az a széling? Nem. — Nohát a széling a katonának az a stellingja, a melyben áll. — Beszélte továbbá, hogy hálótársa egy czi­­gány fiú; továbbá mi nehezére esik, hogy a meg­szabott órán túl gyertyát égetni nem szabad a laktanyában, de ő gyakran, ennek daczára, szuro­nyának feje fölött függő karikájába illeszti a gyer­tyát s midőn társai elalusznak, meggyujtja és ol­vassa a soproni tanulóktól e végre kapott köny­veket.“ Petőfi 1841-ben szabadult meg a katonaságtól Szeberényi szerint is, kivel hazatértekor ugyan­azon év tavaszán találkozott Pozsonyban s dicse­kedve mutatta neki obsttját, melyet az ezred or­vosa eszközölt ki. Tanulótársai néhány napig ma­guknál tartották. Ott léte alatt egy „Kuruttyó“ czimű­ humoros balladát irt, melynek tárgya egy vén czigány, de a mely elveszett, pedig Szeberé­nyi véleménye szerint ifjabbkori versei közt aligha az nem volt a legsikerültebb. Petőfinek megszaba­dulásától egész pápai diák koráig terjedő viszontag­ságairól, adatok hiányában, hallgat az én életirati vázlatom. E hézagot igen körülményesen betöltik Petőfi itt közlött levelei. „Veled — írja a többek közt Szeberényinek Pápáról juh 7. 1842. utoljára Pozsonban beszéltem, onnan szüleimhez Pestre mentem. Ezek örültek, hogy a katonaságtól meg­szabadultam, de képzeld barátom, azt akarják, hogy mészáros legyek, én és mester ember!Ennek két oka volt. Először az apám mindig jobban sze­retett volna látni : húst mérni, mint jambusokat és trocheusokat faragni. Másodszor! — s ez már fontosabb! — szüleim elszegényedtek, annyira, hogy engem tanulásomban segíteni nem voltak képesek. Azonban, gondolhatod, hogy ha még itt ily fontos ok lett volna is, ebben velük meg nem egyezem.“ S csakugyan Petőfi jobb időt várva két hónapot (május és junius 1841.) otthon töltött, később Pestre ment, de itt, a mint ő maga mondja, semmi kedvező szél nem furán, nem is lengedez­vén, tovább folytatta útját Füred felé s innen át­kelve a Balatonon, Somogyon, Veszprémen át, Tolnába, Ozorára ment, hol színészekkel találkoz­ván, beállott színésznek Rónai név alatt. Három hónapig színészkedett, ekkor a társaság tönkre jutván, Mohácson búcsút vett a színészettől s Pécs, Szigetvár, Kaposvár, Keszthely, Sümeg, Szombathelyen keresztül Pozsonyba ment, hol tanulni akart, de nem volt miből éljen. Végre Pá­pán állapodott meg, hol Tarczy tanár vette párt­fogása alá. Itt is ugyan csak tengődött, de mégis eltengődött valahogy egy évig. Részt vett az is­kolai képző társaság munkásságában, megnyerte az egyik balladai pályadíjat, azon kívül másik balladája s két lyrai költeménye is — többet nem adott be — dicséretet nyertek. „Ez is elég egy obsitos­ logicusnak,“ veti utána. Pápát 1842. nov. 2-án­ hagyta el, hogy szí­nésznek álljon. „Feljöttem barátom Pápára— írja — feljöttem, hogy örökre elhagyjam azt, hogy örökre elhagyjam az oskolát. Engem rettenetesen üldöz a sors. Egy borzasztó mélység előtt állok, melyet át kell lépnem s e lépéssel talán két szi­vet (szüleimet) repesztek meg. S még­sem te­hetek máskép. Lásd barátom szinészszé kell lennem, kell, nincs semmi menedék; szüleim nem segíthetnek s Pápán nincs semmi alkalmam, melylyel a nyomom filléreket életem tengeté­­sére megszerezhetném. Most már harmadszor szinészszé!“ Első szinészkedése alatt alkalmasint azokat a hónapokat érti, melyeket Selmeczről el­jötte után Pesten töltött, mint statista a szinház­­nál. S csakugyan szinészszé lett Székes-Fehérvá­­rott a Szabó József társaságánál. A következő év tavaszán (1843. márt. 5.) már Kecskemétről ir barátjának. „És azóta szinész vagyok — mond a többek közt — s noha igen parányi lény még a színpadon, de remény­em, egykor nem leszek utolsó, mert nem hiszem, hogy az ég segédkeze ne lenne azzal, ki oly szent czélokkal, oly eltöké­­léssel áldozva lépett a színpadra,mint én.“Ez idő­szakra esik költői pályája kezdete is az irodalom­ban. Mint pápai diák küldött föl már verset az Athenaeumba. Első megjelent költeménye „A boro­zó“ volt , még Petrovich név alatt. A második „Ha­zámban“ Petőfi név alatt. Mindkettő az 1842-iki Athenaeumban. 1843-ban már többször, e folyó­irat csaknem minden füzetében lehetett találkozni a Petőfi névvel. Ide vonatkozólag irja barátjá­nak : „Tehát kitaláltad volna „A borozó“ szerző­jét, ha Petrovich alatta nem volna is? No úgy re­mélem, még könnyebben kitalálod, ki az a Petőfi Sándor ugyan az Athenaeumban. Karácsonkor (1842.) Pesten valók és megismerkedém szemé­lyesen Bajzával és Vörösmarty­val. Vörösmartynak szembe tűntek verseim s a mint Bajzától hallan­ ő a Petőfi név alatt valami régibb szót vélt sej­teni. Fél napot töltök a régtől tisztelt, szeretett két férfi körében. Szinésztársaim is olvasták a­. Athenaeumban Petőfi versét, de ők nem hiszik, hogy én vagyok az. Egyébiránt nem sokat törődöm velök, kik többnyire asini ad lyram.“ Tavaszig, úgy látszik, Kecskeméten maradt, legalább juh 21. 1843-ban Pestről irt levelében azt irja Szeberényinek, hogy husvét után elment Pápáról, hova alkalmasint Kecskemétről jött, s egy darabig Pozsonyban tartózkodott. Itteni szi­­nészkedését, irnokoskodását s végre Pestre jöve­telét e levélben saját maga is épen úgy irja le, mint én életirati vázlatomban. Csak egyetlen egy hibás adatot kell igazitnom. Tudtam, hogy Petőfit nyomasztó körülményeiben egy pár nevezetes­ magyar író emelte ki, kikkel Pozsonyban ismer­kedett meg, de nem tudtam nevüket. Tulajdonkép Vachott Sándor kezdeményezése volt az egész.

Next