Szépirodalmi Figyelő, 1862. május-október (2. évfolyam, 1-26. szám)
1862-09-11 / 19. szám
299 PETŐFI SÁNDOR MŰFORDITMÁNYI TÖREDÉKEI *). I. SENECA LEVELEIBŐL; A III LEVÉL. Hozzám hozandó leveledet átadtad,mint irod, barátodnak. Aztán intesz, hogy ne közöljem vele minden ügyedet, mert ez magadnak sem szokásod. E szerint ugyanazon levélben öt barátodnak vallottad és tagadtad. Tehát azon szót közönséges értelmében vetted, s úgy nevezed őt barátodnak, mint minden tiszti jelöltet jó embereknek mondunk , mint a találkozókat, ha nem jut eszünkbe nevök, uraknak üdvözöljük. Ezt hagyd el! Ha valakit barátodnak vélsz, kiben nem bízol annyira, mint magadban, nagyon tévedsz, s nem ismered a valódi barátság mivoltát. Mindent vele vizsgálj meg, de előbb őt vizsgáld meg. A barátság után hinni kell, a barátság előtt ítélni. Azok fonákul cselekszenek, kik Theophrastus oktatásai ellen, akkor ítélnek, mikor szeretnek, és nem szeretnek, miután ítéltek. Fontold sokáig, bevegy-e valakit barátságodba; ha erre méltónak tartottad, fogadd egészen szívedbe; oly bízvást beszélj vele, mint magaddal. Úgy élj, hogy semmit se bizz magadra, amit ellenségedre is nem bízhatnál, de minthogy jönnek közbe olyanok, miket a szokás titkokká tett, közöld barátoddal minden gondodat, minden gondolatodat. Ha hűnek véled őt, meg fogod tenni. Sokan a csalást tanították, félvén a csalatástól, s másokat feljogosítottak gyanújok által a vétekre. Mi oknál fogva titkoljak valamit barátom előtt? Miért ne gondoljam, hogy jelenlétében is egyedül vagyok? Némelyek mindazt, ami csak barátok közé való, után útfélen elbeszélik, mindenki előtt kiöntik, ami csak bennök van, mások ellenben legkedvesebbjeikben sem bíznak, és ha lehetne, maguknak sem híven, még mélyebben rejtenék titkukat. Egyik sem helyes, mert mind a kettő hiba : mindenkinek hinni és senkinek sem, de amaz, mondhatnám becsületesebb hiba, ez hasznosabb. Mind a kettő feddésre méltó, a ki mindig nyugtalankodik s a ki mindig nyugott. II. OSSIÁNBÓL, OTTHONA. Sötétség lakik Dunlathmon körül, bár a hold mutatja félig arczát a dombon. Az éj leánya elfordítja szemét; a közelgő bánatot nézi. Mornika a síkon van, nincs hang a teremben. A fénynek semmi szétözönlő sugara nem hat át reszketve a sötétségen. Otthona szava nem hallik Durranna folyóinak moraja közt. „Hova mentél szépségedben, Nuath sötéthajú leánya? Lathmon a hősök terén van, de te megígérted, hogy a teremben maradsz, míg Morni fia visszatér. Mig visszatér Strumonból, szerelme leányához. Távoztakor arczaidon könny volt, titkon sóhaj támadt kebeledben. De te nem jösz ki dalokkal, a hárfa könnyen rezgő hangjaival!“ Ezek valának Gaul szavai, midőn Dunlathmon tornyaihoz jött. A kapuk nyitva valának és sötétek. A szél süvöltött a teremben. A küszöböt levelekkel hintették be a fák; kinn az éjnek mormogása volt. Szomorún és némán egy szikla fölé ült Morni fia : lelke reszketett a lyányért, de nem tudta, hová vegye útját. Leth fia állott egy darabig, s hallgatta a szelet fürtös hajában. De szót nem emelt, mert látta Gaul szomorúságát ! Alom ereszkedett a vezérekre. Fölkeltek az éjjeli látományok. Otthona állott álmában, Morni fiának szeme előtt. Haja szét bomolva s rendetlenül volt; kellemetes szeme mély könyekben úszott. Vér pirositá hókarját. A ruha félig eltakarta keble sebét. A vezér előtt áll, szava halkan hangzott. „Alszik Morni fia, kit Otthona szeme kedvelt? Alszik Gaul a távoli sziklán, s Nyath i) E töredékeket a sajtó alatt levő „Petőfi vegyes műveit" nek kiadója volt szíves közölni velünk. Legyen itt elég annyit megjegyeznünk , hogy Petőfi műfordítmányi töredékei közül még eddig csak ennyi került kézre. Mindkettő Petőfi saját kéziratából van másolva; az első Orlay Petries Soma birtokában van, a második iratai között találtatott. Tacitusból forditott, töredékei, úgy látszik, örökre elvesztek. Szerk.