Szépművészet 2. (1941)

1941 / 3. szám - Kiállítások

A szobrászati anyagból különös figyelmet érdemelnek Borbereki Kovács Zoltán megkapó Magyar Golgotája, Kovács Mária aszkéta Keresztelő Szent Jánosa, Boldogfai Farkas Sándor Madonnája, Buzi Barna Szent Taddeusa, Erdei Dezső Szent Imréje, Ohmann Béla Patrona Hungariae-ja, Sidló Ferenc Pietá­ja, Vargha Ferenc és Abonyi-Grandtner Jenő feszületei, Antal Károly Szent Lászlója és domborművei, a Székes­­főváros keresztút-pályázatán díjazott és megdicsért Kiss János, Jálics Ernő és Andrássy Kurta János domborművei, valamint még sok más önálló szobor és dombormű. A sok freskóterv közül elsősorban vitéz Aba-Novák Vilmos és Szőnyi István munkái emelkednek ki. Különös örömet okozott, hogy Szőnyi Istvánt ezen a kiállításon láttuk, mert az itt bemutatott Szent József freskóterve, melyet a csornai templomban fog megfesteni, bizonyítja azt a régi meggyőző­désünket, hogy az ő kiváló művészi ereje ezen a területen, a falfelület hatalmas síkján is a maga teljes erejében érvé­nyesülni fog. Aba-Novák pedig arról tesz tanúbizonyságot, hogy a monumentális díszítőgondolat első zászlóvivője, Krisztust ábrázoló mozaikja bizonyára útra indítja a korszerű magyar mozaikművészetet. H. Mattioni Eszternek tempera-szárnyas­­oltár képe éppoly sikerült alkotás, mint a győri Szent Imre­­templom számára tervezett s hímes kőből elkészített szószéke. A monumentális művészetről szólva, meg kell említenünk végül Kontuly Bélának a deáki templomban festett, Szent Benedek életét ábrázoló nagyszabású falfestményeit, amelyek­ről a kiállításon természetszerűleg csak fényképek tájékoz­tatnak. Messzire vezetne a kiállítás anyagának még csak felsorolása is, erről azonban jól tájékoztat az ízlésesen kiállított katalógus, valamint a Szépművészet jelen számának cikkei és felemelt képterjedelme is bőséges felvilágosítást nyújt. Olyan művészeti célkitűzések megvalósítását látjuk ezen a kiállításon, amelyek ma Európaszerte általánosak, de amelyek­nek megoldására ez a művészi kör, a „római magyar iskola“ a legelsők között vállalkozott. Az idézett római egyházművé­szeti kiállításon történt első nagyszabású bemutatkozása és átütő nemzetközi sikere óta sokat fejlődött ez az iskola is, s hogy a magyar művészet az általános európai fejlődés első vonalában halad, arra szép bizonyság ez a kiállítás. A kiállítás előkészítésében, anyagának összegyűjtésében és elrendezésében Gerevich Tibor mellett Dr. Molnár Ernő főiskolai tanár, az Egyházművészeti Hivatal igazgatójának, Árkay Bertalan műépítésznek, s Goszleth Lajosnak, a Hivatal titkárának vannak kiváló érdemei. — yz — Az Országos Egyházművészti Tanács által az egyház­művészeti kiállításra kiírt pályázatok eredménye­­i. Falusi templom terve: I. díj. Megyer-Meyer Attila; II. díj Keszeli Alaksza Kálmán; III. díj Tárnok Vilmos. 2. Szent László­­legenda freskó-terv: I. díj Medveczky Jenő; II. díj Szűcs Pál; III. díj Papp Iván. A Műbarát kiállítóhelyiségben legutóbbi számunk megjelenése óta két nagysikerű kiállítás is volt. Az elsőn Andrássy, Kurta János, Borbereki Kovács Zoltán és Pór Lili szobrászművészek, valamint Feszty Masa,­­Mágori Vargha Béla és Miklós József fesztőművészek vettek részt. Február 23-án nyílt meg Vargha Nándor Lajos, Fülöp Antal Andor, Simon Béla és Szervátiusz Jenő együttes kiállítása, amelyen különösen Vargha Nándor és Szervátiusz mutat be nagy­szabású új anyagot. Mindkét kiállítás jelentőségére való tekintettel bővebben ki kell térnünk ismertetésünkre, erre azonban már csak a következő számunkban kerülhet sor. „AZ ÉN MÚZEUMOM“ A műalkotásnak a szemlélőben keltett hatása, illetve a szemlélő által való befogadása milyenségét ennek kialakult vagy kialakított szemlélete, befogadó tudatának milyenségei határozzák meg. Minthogy a befogadó lelkiség érzelmi és kulturális képezet együttese a látáson keresztül fogadja a belépő érzékletet, ez csak ritka esetben lesz teljes valóságértékű, mert befolyástalanul látni alig lehetséges. A látás rendkívül befolyá­solható lelki működés és többé-kevésbbé mindenki hajlamos arra, hogy már látott képeken keresztül és mások kifejezése nyomán lássa a valóságot. Rossz képek látása ezért mint egy rossz szemüveg, tönkre teszi a jól látó szemet is, mennyivel fokozottabban szorulnak ebben a tekintetben megóvásra a még eléggé nem is látó szemek. A művészeti oktatás igen fontos feladata ez, jól látni tanítani, de úgy és azért, hogy a tanítvány a saját látóképességét tiszta eredetiségében megtartsa és idegen befolyásoktól tudatosan védje. Nem megtanításról van szó, hanem bizonyos belső segítés útján való irányításról, rá­vezetésről, mellyel a tanítvány szemét és kedélyét fokozatosan érzékennyé lehet tenni a látvány hatásaira. Természetes azon­ban az, hogy az érzéki indítékokon alapuló esztétikai élvezést, a műélvezést az intellektuális jellemű diszpozíciók mélyebbé tehetik, tehát a megtanítható résznek is jelentős szerepe van. Hiszen művészetet élvezni művészi iskolázottság, hozzávaló kulturáltság mellett mélyebben, jobban, behatóbban lehet. Felismerni, hogy mi az, amit látok, vagyis a felismerés a leg­kezdetlegesebb, de leglényegesebb eleme a képzőművészeti élvezésnek. Ezt mélyíti el az általános műveltségű megalapozott­ság és teljessé teszi a múzeumi kultúra s a művészet szerves egészének történelmi szemlélete. A középiskolai rajzoktatás keretében történő műalkotás-ismertetés eddigi eszközei mellett mást alig adhatott, mint a művészettörténelem összefogóbb részeibe ágyazottan tárgyi emlékek töredékes ismeretét, és legtöbb esetben az iskolákban nincs mód a tanításhoz szükséges műalkotások (reprodukcióknak) szemléltetéséhez s így nincs lehetőség (idő sem) azok szemléletét a tanítással elmélyíteni, beidegzeni és tudatossá tenni. A műalkotások szemléltetésének iskolai nehézségeivel küzdő rajz-szakos tanárok szükségképen keresik a megadott kereteken belül a legkielégítőbb megoldást. E törekvések közül értékes és jelentőségteljes az, mely a tanuló­­ifjúság érdeklődését a műalkotások iránt közbeeső indítékkal, a tanulók gyűjtőkedve révén hagyja ébredezni, a tanítás adja azután a módszeres irányítást a műalkotások megértéséhez, tudatos élvezéséhez. A Nemzeti Szalon termeiben „Az én múzeumom“ címen kiállított reprodukciós képanyag ennek a törekvésnek jegyében és elgondolásnak eredményeképen gyűlt egybe. A műgyűjtők a IX. ker. Mester­ utcai polgári iskola 13—15 éves tanulói voltak, akiket a tanáruk — e művészet szemléltetési módszer kifejlesztője, — Reuter Ágoston irányított ebben. A gyűjtemények anyaga a festészet, szobrászat, építé­szet és iparművészet tárgyi emlékeiről készült reprodukciók­ból áll, melyekhez a gyűjtők napilapok mellékletei, képeslapok, árjegyzékek, prospektusok, katalógusok stb. révén jutottak. Ezt az úgyszólván ingyen szerzett mű­anyagot korszakok, a művészettörténelem egyes fázisai, irányzatok szerint, vagy tárgyi szempontok alapján elrendezve albumokba, mappákba ragasztva nevezik „Az én múzeumom“-nak. Hogy az általános művészeti ismertetés mellett az ilyen kézi „múzeum“ milyen hatással lehet a tanuló szemléletének kialakítására, nem szorul bizonyításra. Egy ilyen „múzeum“ anyagának megszerzése, összeállítása értékelő munka eredménye; a tanulónak tehát azt az anyagot szükségképen meg kell ismernie, amit gyűjt. S így a műalkotások ismeretén keresztül eljuthat a művészet

Next