Szépművészet 2. (1941)
1941 / 12. szám - Ybl Ervin: Schulek Frigyes
Schulek végleg eljegyezte magát a középkori építészettel. Kollégáival már akkor több ausztriai és magyarországi tanulmányúton vett részt műemlékek felvétele céljából és az itt készült műemléki rajzokat a Wiener Bauhütte kiadványaiban teszi közzé. 1864—65. évre Ferenc József királytól ösztöndíjat nyer. Ezután éri az a megtisztelő feladat, hogy Schmidt ajánlatára megbízzák a regensburgi dóm felmérésével. Schulek jelesen tesz eleget a megbízásnak, oly kitűnő rajzot készít a székesegyház homlokzatáról, hogy a párisi világkiállításra is elküldik a restaurálandó templom új képét. Természetes, hogy ezután mesterének, Schmidt Frigyesnek irodájában kap alkalmazást, miután behatóan tanulmányozta Páris és az ottani világkiállítás építészeti látnivalóit. Schmidt ekkor tervezi a bécsi fünfhausi gótikus templomot, melynek kupolája előzménye a budapesti Országház merészebb vonalú kupolájának. De míg Schmidt alkotása még kerek, addig Steindl kupolája már sokszögű és bordás, amihez szervesen illenek a gótikus támívek. 1867-ben tér vissza Schulek Magyarországra, közben egy ideig Itáliában bolyong, majd Steindl Imre meghívására, akivel még Bécsben barátkozott össze az Akadémián, 1870-ben belép ennek irodájába, ahol akkor a budapesti új városháza tervein dolgoztak. Egy félévre rá báró Eötvös József kultuszminiszter az építészet tanárává nevezi ki a budapesti mintarajztanodába, alig egy év múlva, 1872-ben pedig Pauler Tivadar kultuszminiszter a műemlékek ideiglenes bizottsága építészének. Ezt az állást tölti be később, az 1881. évi XXXIX. t. cikkel alapított Műemlékek Országos Bizottságában. Eleinte a rajztanodában az ékítményes rajzot és a geometriát is oktatta, később azonban kizárólag az építészeti rajzot, a perspektívát és a látszattani szerkesztéseket. 1873-ban bízzák meg élete egyik legnagyobb feladatával, a budavári Koronázó Templom helyreállításával. Néhai királyunk, Ferenc József császári uralkodásának 25 éves jubileuma alkalmából megengedte, hogy a templom stílszerű restaurálását a déli, Mátyás-torony helyreállításával megkezdjék, és hogy erre a célra a legközelebbi 3 évben 100.000 forintot fordítsanak. Mégsem a tornyon indult meg a munka, hanem a déli homlokzat 3 nagy ablakkal áttört részén 1874. októberében. A műemlék állapotának megvizsgálása szerint ugyanis ez volt a legsürgősebb. Eredetileg a XIII. században háromhajós, bazilikális rendszerrel, átmeneti stílusban épült az akkor kéttornyos templom. A magasabb középhajó gádorfalán ablakok voltak a bazilikális rendszernek megfelelően, alacsonyabb oldalhajók egyenes fallal záródtak. Inkább a román stílus, mint a gótika jellemezte az épületet. Nagy Lajos alatt aztán gótikus csarnoktemplommá alakították át, az oldalhajókat felemelték a főhajó magasságáig és sokszögű szentéllyel látták el. Zsigmond, majd Mátyás király idejében építették az utóbbiról elnevezett déli, díszes tornyot és a mai Szent- Jobb-kápolna helyén állott Gara-kápolnát. Buda viszszafoglalása után a jezsuiták vették gondozásba a templomot és bár az ősi gótikus szerkezetnek megfelelően, „veteri gothicae structurae“ akarták kijavítani, a barokk ösztönös stílusával mégis kiforgatták eredeti alakjából. Szerencsére nem jártak el oly kegyetlenül, mint Közép-Európa annyi más templomával, amelyekben a gótikus szerkezetet mindenütt teljesen befedték, de azért a koronázó egyházat is beszorították a környező jezsuita épületek közé. A barokk ízlés templomainak rendszerint csak bejárati homlokzatát hangsúlyozza, az oldalakat nem képezi ki. Hasonló szellemben jártak el a koronázó egyházzal is. Ekkor esett áldozatul a faragott figurális dísszel ékesített déli kapu és a pompás Gara-kápolna is. A helyreállítás kérdése Schuleket, a műértőt és az építészt egyaránt felelősségteljes feladat elé állította. Az építési bizottság a templom megvizsgálására ezért a középkori építészetnek legnagyobb középeurópai tekintélyét, Schmidt Frigyest is meghívta Bécsből. Szerinte a restaurálásnak az épület meglévő részeihez kell alkalmazkodnia. A kiegészítéseket csak az épület szellemében szabad foganatosítani, de csak ott, ahol elkerülhetetlenül szükségesek. Inkább konzerválást, mint restaurálást ajánlott. Utóbb mégis javasolta, hogy bontsák le a mellékhajók szentélyeit és a templomot szabadítsák ki kétoldalt a jezsuiták épületei közül. Schmidt, mint szakértő, kétségtelenül a mai műemléki felfogásnak megfelelő megoldást ajánlott, viszont, mint építész, ő is kíméletlenül bánt el a pécsi székesegyházzal, melynek helyén tulajdonképen egy új, bár remek templomot épített. Schulekben a fantáziával megáldott építővágyat a műemlékről vallott akkori általános felfogás is támogatta. A XIX. század végén még a minél teljesebb, pompásabb kiegészítésre törekedtek. Ha az építész restauráló képzelete követelte, úgy áldozatul eshetett minden eredeti részlet. De Schuleknek ezt a felfogását az a cél is elősegítette, hogy az ország fővárosát nagyszerű műemlékkel ajándékozza meg. Budapest híjával van a középkori épületeknek, az ezeréves ország megérdemli, hogy történetéhez méltó templomot kapjon, ahol illő környezetben tehetik a király fejére Szent István koronáját. Schuleket tehát magyar érzése, nemzeti öntudata is vezette, mikor a konzerválás helyett a stílszerű helyreállítást és kiegészítést választotta. Úgy akarta megoldani a kényes feladatot, hogy a Koronázó-templomon minden korból származó előnyös részlet érvényesüljön. Az épületet kiszabadította a jezsuita építmények ölelő karjaiból. Lebontotta a mellékhajók szentélyét, hogy egyenes záródással lássa el 312