Szépművészet 3. (1942)
1942 / 8. szám - Gerevich László: A felvidéki szobrászat stílusfejlődése
korát egy XVII. századi feljegyzés 1490-ben állapítja meg. Mestere talán a kassai Weiss János képfaragó, akinek Eperjes városa 1492-ben hátralékos fizetést eszközöl. A kassai szobrászatnak a főoltárhoz hasonlóan fontos és vitatott emlékcsoportja a Mária látogatásaoltár éremszobrai, melyek egy összefüggő ikonográfiai ábrázoláshoz, a Trinubium St. Annae-hoz tartoznak. Eredetileg nem ezt az oltárt díszítették. Az oromzat faragott váza nem felel meg a szekrény méreteinek. Ipolyi a szobrokat összedobálva, a jelenleg az orgonakarzat alatt álló szent királyok szobraival együtt a templom egyik mellékkápolnájában látta.18 A három Máriának és férjeiknek szoborcsoportjai más kéztől származnak, és későbbiek, mint ifjabb Jakab, József, Judás apostolok és János evangélista alakjai. Az arctípusok közvetlen kapcsolatot árulnak el egymással, a ruharedők azonban az apostolok mesterét maradibbnak mutatják és amellett szólnak, hogy legalább húsz évvel előbb készültek. Az apostolok köpenye a 70-es évek szokványos redősémáját követi. A Máriák szoborcsoportján a drapéria alakításában nincs rendszer, hanem az alakok mozdulatait dekoratív gyűrődéssel, lendülettel, csapongással kísérik. A köpenyek dekoratívek, s egyszersmind anyagszerűek. A redőzetnek ezt a lendületes felfogását a század vége előtt nehezen képzelhetnők el, az inkább a XVI. század elejének nyugtalan formavilágára jellemző. A Máriák mestere további művét ismerjük fel ugyancsak a kassai dómban, a jobboldali két mellékhajó utolsó szakaszának találkozásánál, a csavart gótikus oszlopon álló Hétfájdalmú Szűz szobrában. A Máriák és a Hétfájdalmú Szűz arctípusának összevetése semmi kétséget nem hagy az azonos mesterkéz felől. A Trinubium St. Annae-mester e két különböző korú műve a stílus magyarországi fejlődését jellemzően példázza. A 80-as évek nagy eredményei után a XVI. század első fele tulajdonképen nem sok újat hoz. A felfedezett motívumokat és faragási technikát a végletekig kiaknázzák, zsúfolják és sematizálják. A XV. századvégi ösztönös alkotásokkal szemben a XVI. század elején tudatosan szépségre való törekvéssel találkozunk. A forma modoros, a díszítés aránytalanul túlteng. A Hétfájdalmú Szűz mestere még a régi nemzedékhez tartozik, fedőtechnikájában a XVI. századi újabb stílus színvonalán áll. De a párhuzamos ráncok és lendületes vonalak összecsendülése mögött a plasztikai érték nem vész el, a dekoráció és a kifejezés egyensúlyban marad. Nemes realizmusa megóvja minden túlzástól és modorosságtól, mellyel a kassai iskolában nem is találkozunk. A későgótikus manierizmus a német művészettel inkább érintett szepesi iskolában jelentkezik. Lőcsei Pál utánzóin kívül a Szent Annaoltárok mesterére is gondolunk, akinek Pál mesterhez fűződő kapcsolatain kívül németországi vonatkozásai nyilvánvalóak. (Dániel Mauch bieselbachi oltára.) A Hétfájdalmú Szűz mesterének művészete a kassai iskola egyenes folytatása és jellemző jegyeinek továbbfejlesztése. Majdnem népies realizmusa a főoltár predella-mesterének stílusát fejleszti tovább. Mária látogatásának oltárán a Szent Anna karjain keresztben fekvő gyermek ugyanazzal a kötetlen mozdulattal ficánkol, mint Kassai Jakab freisingi Madonnáján. Ennek a szinte egyedülálló motívumnak tökéletes megegyezése nem lehet véletlen és csak a századeleji kassai iskolában kialakult közös ősmotívummal magyarázható, amit ugyan a csoport Mária Salome kisdedénél hasonló tartása csak megerősít. Tehát nemcsak a realizmus stílusakarata és reneszánszos törekvése vezethető vissza a régi kassai iskolára, hanem a motívumok is. A későgótika túlzásai helyett Kassán a XVI. század első felének művészete kiegyensúlyozott, tiszta formákat hoz létre, ami kétségkívül a reneszánsz formavilágának,Kassán már a XV. század második felében jelentkező hatására vezethető vissza. Nagyszerű példája egy Kassáról származó, s a XVI. század 30-as éveire tehető fafeszület, melyet a kassai Rákóczi Múzeum 1939-ben szerzett, s melyet itt először van alkalmunk közölni. A nyugodt szépségű Krisztus-test zárt körvonalait nem bontja meg későgótikus lobogó drapéria, az ágyékkendő anyagszerű és minden díszítő szándéktól mentes. Az arc a szenvedéstől nem torzul el, hanem bensőségesen egyszerű. * A bányavárosokban a művészeti emlékeket éppúgy megtizedelte a pusztulás, mint Kassán, csak míg az utóbbi helyen a művészi fejlődés súlypontja a XV. század végére esett, a bányavárosokban delelőtét — amennyire ez a gyér emlékanyagból kitűnik — a XVI. század elején érte el. A Szépművészeti Múzeum két, Besztercebányáról származó kálváriához tartozó faszobrot őriz, Szűz Máriát és János evangélistát. A két jószínvonalú szobor zárt felépítését, finom arányait és formai elegenciáját összevetve e vidék eddig említett szobraival, a bányavárosok iskolájának alaphangját véljük felismerni. E két kálváriaszobor korban valamivel megelőzi a körmöcbányai főoltár Madonnáját, s a 70-es évek legelejére tehető. A garamszentbenedeki főoltár hatása csak megerősítette a bányavárosok szobrászatának zárt kompozícióra való törekvését. A főoltár hatását látjuk a garamszentbenedeki Úrkoporsó 20 egyik apostolán, Mátyáson is. Az idősebb apostolok és a fiatalabb sírőrzők domborművének mestere ment maradt ettől a hatástól, ami további bizonyítéka annak, hogy a garamszentbenedeki fő-