Szépművészet 3. (1942)

1942 / 1. szám - Kiállítások

hogy új szellemet egyáltalán nem tudtak már akkor sem terem­teni, legkevésbbé új magyar szellemet, hanem inkább olyan­formán állott a dolog, — tisztelet a néhány közéjük került komolyabb tehetségnek — hogy úgy hozták haza a divatos áramlatokat, a „minden áron való újat“, ahogy a pesti élelmes divatcégek egymást mohón megelőzni akarva, sietnek haza a legújabb kreációkkal, a legújabb modellekkel. De — a hason­latot továbbvíve — egy kissé úgy is hatott a dolog, mint a divatcikkekkel, hogy mire beletanultak az új modellbe, Párizs­ban már túl is voltak rajta. Az akkori sajtó túl nagy jelentőséget tulajdonított fel­lépésüknek és a kevéssé tájékozottak előtt néha sikerült egyik­másik kiállításukat úgy beállítani, mintha azok a magyar művészeti élet legnagyobb eseményei lettek volna. Nem érdektelen, hogy ugyanabban az időben aránylag milyen kevéssé emlegették olyan kiváló magyar művészek nevét, akik féltve őrzött magyarságukon keresztül, higgadtan, nem divat után futva tudtak korszerűt, vagy ha úgy tetszik, újat mondani, mint például Tornyay, Nagy István, Koszta, Rudnay. Messzire vezetne, ha e jelenség kapcsolatában reá akarnánk mutatni arra, hogy hány igaz magyar művészre borult így árnyék. A KÚT évenkénti kiállításainak színvonala az elkövetkező tizenhét év alatt, lassan, de biztosan, állandóan süllyedt. Az eredendő hibák mindjobban kiütköztek, a túlzott erőlködés, a minden áron újat és merészet mondani akarás ernyedtséggé satnyult. Most aztán lehetetlen észre nem venni, hogy a Programm, amiben az „új“ volt a legfontosabb, ma akármi inkább, mint új, szomorú céltalanság, lehangoló szellemi és formai összevisszaság lett úrrá ezen a csoporton. Ezen volta­­képen nem is lehet csodálkozni. Ma sokkal egészségesebb, robusztusabb erők ütik fel fejüket a korszakalkotó nagy szellemi mozgalmakban és így természetesen korunk művészetében is, semhogy egy hajdani, már akkor is vérszegény divat­áramlat ma már mindenütt túlhaladott külsőségeivel lehetne hatni. A Társaság komolyabb erőt képviselő elemeinek reá kell ébrednie arra, hogy egy jelző nem programm, a mindenkori komoly programm egyedül az igazi művészetben rejlő, a nemzeti talajban gyökerező erő. — • — BÜKY BÉLA KIÁLLÍTÁSA A MŰTEREMBEN Múlt év decemberében nagyszabású, festményeit, rátétes szőnyegeit, egyéb iparművészeti tárgyait, bábjátékait és árny­­játék-képeit magában foglaló gyűjteményes kiállítást rendezett Büky Béla, a Magyar Képírók művészcsoportjának egyik leg­ismertebb képviselője. A kiállítással, mely programmjánál és sokrétű anyagánál fogva részletesebb ismertetést kíván, jövő számunkban foglalkozunk. Miklós István festőművész a békéscsabai Városi Mú­zeum kistermében rendezett kiállítást. A helyi sajtó nagy el­ismeréssel méltatta művészetét s a lapok híradásai alapján örömmel regisztráljuk, hogy a város társadalma nemcsak szívesen fogadta a kiállítást, hanem vásárlásaival is támogatta. A művésznek több, mint tíz műve kelt el, ami élénk bizonyítéka, hogy a kiállítást rendező Aurora Kör értékes kultúrmunkát fejt ki a városban. Az Aurora Kör alelnöke, Mohos József tanár megnyitó beszédében a művészetnek a nemzeti öntudatra gyakorolt hatását fejtegette, majd a művészetpártolás és a tehetségvédelem jelentőségét méltatta. Az egyik helyi lap büszkén írja, hogy „a közönség komoly művészi alkotást még a mai szűkös időkben is szívesen vásárol“. Egy újabb példája ez a kiállítás és sikere annak, hogy vidéki városainkban mind erőteljesebben bontakozik ki a helyi művészeti élet. Gergely Pál festőművész, rajztanár 1941. október havá­ban Ipolyságon rendezett szép sikerű gyűjteményes kiállítást. A Képzőművészeti Főiskola Ifjúsági Köre szép kará­csonyi kiállítást rendezett a Főiskola dísztermében. Távolról sem lehet azt hinni, hogy ez a kiállítás a Főiskola növendékeinek kimerítő seregszemléje lett volna, mégis eléggé tájékoztat a növendékek színvonaláról. A kiállítók között szép számmal vannak, akik jó kvalitású művészeknek ígérkeznek. A festészeti anyag lényegesen magasabb szinten mozog. Amíg több, egészen érett festői alkotást láthattunk a kiállításon, főleg Azbej Imrétől, Istenes Zscserekov Andrástól, ősz Dénestől és másoktól is, addig a szoborművek közül egyedül Somogyi József állatfigurái hívták magukra a figyelmet. KÖNYVSZEMLE Dercsényi Dezső: Korszerű műemlékvédelem Olasz­országban. Budapest, 1941. Rövid bevezető ismerteti az olasz műemlékvédelem több évszázados fejlődését, majd rátér a Giuseppe Bottai nemzetnevelési miniszter által létrehozott, 1939. évi műemlékvédelmi törvény alapelveit, melyek leg­fontosabbika az, hogy „a műemlék" akkor is a közérdek tárgya, ha jogi értelemben magántulajdon. Rámutat az új törvénynek a régiekkel szemben való nagy előnyeire és fejlődésére. A követ­kező fejezetben az olasz műemlékvédelem adminiszrációját mutatja be, végül pedig az új törvény értelmében létesített Központi Restaurálási Intézet felállítását és jelentőségét méltatja. A kiváló műemlékvédelmi szaktudással megírt munkát a Művészeti vagy történeti érdekű tárgyak védel­méről szóló törvény" szövegének teljes és pontos magyar fordítása egészíti ki. „Széchenyi a legnagyobb és leghívebb magyar" címmel a Székesfőváros tiszteletadásként külön ünnepi kiad­ványt jelentetett meg a százötvenéves születési évforduló alkalmából. A kegyeletes gonddal és ízléssel szerkesztett mű szöveg­részét Czakó Elemér írta. Áttekinthető egybefoglalást nyújt az idevonatkozó tudományos kutatás legújabb eredményeiről, melyek csak most — a bécsi titkos levéltárak megnyíltával — váltak feldolgozhatókká teljes részletességgel. Széchenyi köz­vetlen közelébe jutunk irodalmi hagyatékának, alkotásainak és tárgyi hitelességű képeinek alapján. Belekapcsolódunk e Királyi Lélek szellemének áramába; megértjük, miként dolgo­zott szent hevülettel az ország sorsán a magyar jövőért. Ezeknek ismerete ma már nem hiányozhat egyetlen magyar ember műveltségi anyagából sem. Széchenyi szövevényes tevékenységét és életútját több, mint nyolcvan kép kíséri, melyek közül tizenhét színes. A szöve­get illusztráló fametszeteket Fery Antal készítette, míg a képek nagy része régi, Széchenyire vonatkozó festmények, metszetek és egyéb ábrázolások kitűnő reprodukciója. A Székesfővárosi Házinyomda szakmabeli hozzáértéssel és szeretettel végezte munkáját, s a mai magyar könyvművészet egy szép, a leg­kényesebb bibliofil igényeket kielégítő darabját állította elő. 22

Next