Szépművészet 5. (1944)
1944 / 7. szám - Művészeti élet
MŰVÉSZETI ÉLET A VII. NEMZETI KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS MEGNYITÁSA A VII. Nemzeti Képzőművészeti Kiállítás június hó elsején nyílt meg. A kiállítást az Orsz. Irodalmi és Művészeti Tanács rendezte. A Műcsarnok termeiben 492 műtárgy gyűlt össze, a képzőművészet minden ágazatát képviselve. A megnyitó ünnepségen résztvett Antal István vallás- és közoktatásügyi miniszter, továbbá Rakovszky Iván titkos tanácsos, az Orsz. Magyar Képzőművészeti Társulat elnöke, Haász Aladár min. osztályfőnök, Lőrinczy Szabolcs min. tanácsos, a kultuszminisztérium elnöki osztályának vezetője, Palló Imre orsz. gyűl. képviselő, kormánybiztos, és még több közéleti előkelőség. Tasnádi Nagy András titkos tanácsos, az Orsz. Irodalmi és Művészeti Tanács elnöke mondotta a megnyitó beszédet és kiemelte, mily nagy nehézségekkel kellett megküzdeni a magyar művészeknek a trianoni béke utáni keserves időkben. — Ez indította az ország kormányzóját arra, hogy felszólítsa az akkori kultuszminisztert, igyekezzék a különböző művészeti irányokat, amelyek mind a magyar nemzeti művészetet és ezzel a magyar művelődést akarják szolgálni, összehangolni a közös munkára — mondotta Tasnádi Nagy. — Ma ismét nehéz időket élünk. A háború már évek óta folyik és ha a magyar múzsák nem is hallgatnak, tény az, hogy a magyar képzőművészetre nehéz idők járnak. Ela vannak is nehézségek, egy bizonyos, a művészeti termelés terén nem szünetel a munka. A magyar képzőművészet a legszikkadtabb talajon is virágzik. A magyar művész ma is teljesíti kötelességét. Arra kérem a magyar művészeket, ha művészi meggyőződésük érdekcsoportokra is osztja őket, a nemzeti művelődés szolgálatába álljanak egymás mellé és nem egymás ellen. — Kérésem van azonban a magyar művészetszerető közönséghez is. A képzőművészeti kiállítás igazán nemzeti kiállítás csak akkor lesz, ha a nemzeti társadalom pártfogásába veszi, erkölcsi és anyagi vonatkozásban egyaránt. Kérek mindenkit, igyekezzék mecénás lenni, nem a szónak divatos értelmében véve, hanem olyan értelemben, hogy karoljuk fel a fiatal tehetségeket. Igazán mecénás szegény ember is lehet, aki 100 pengős rézkarcot vásárol, míg az a dúsgazdag, aki csak Munkácsy-képpel akarja díszíteni lakását, inkább a vagyonmegőrzés munkájára vállalkozik. Különösen a grafika az, amely eddig igen kevés támogatásban részesült, márpedig a modern lakások igazi dísze a nagy olajfestmények helyett inkább a rézkarc, a ceruzarajz, az akvarell. A kisemberből lett mecénás is rendelkezik azzal az egyvagy kétszáz pengővel, amelyek révén megörvendeztetheti magát grafikus művekkel. KIÁLLÍTÁSOK A MŰBARÁT — nem sokkal a feje fölött elviharzott, súlyos bombatámadás után — újra kitárta kapuit, hogy falai között folytassa kiállításainak sorozatát. Minden elismerést megérdemel ez a kötelességtudat, különösen most, amikor az összes többi, hasonló kiállító vállalkozások bezártak. Szilvásy-Simon Margit a közelmúltban szerepelt már és akkor is a MŰBARÁT-ban. Az elmúlt két esztendő óta, mint ahogy erről a mostani kiállítás tanúskodik, elég sokat fejlődött művészetében. Ez a fejlődés elsősorban technikáján, előadóképességében mutatkozik meg, mely helyenként a bravúrosság határait közelíti meg. De ezért az előadásbeli rutinért aránytalanul nagy árat fizet: művei mélységének, érzéstartalmának jelentékeny csökkenését. Ezen a kiállításon szereplő művei közül legsikerültebb a „Máramarosi falurészlet“, melynek egyszerű, nem vezérszerepre törtető előadása és finom dekoratívsága benső átélésre mutat. Bátor és nagyon hangulatos a ,,Széljárta dombtető“, aranyos fényben sugárzik a délutáni napsütés a „Sajópart“-on, sötét színhangulat borong a „Csöndélet citromokkal“ című képen, szépek a sárga színek a rálátásos „Erős napsütésben és elismerésre méltó önmérsékletről tanúskodik a művészien egyszerű előadású „öreg hölgy“. A többi művén azonban minden háttérbe szorul az előadóképesség fitogtatása mögött, mely a „Nő fekete kalappal“ c. képén szinte a titánkodásig túl rutinos. A következő kiállításon négy festő képei kerültek a falakra. Erős egyéniség valamennyi, mind másképen látja a világot, de ha nézésük nem is mindenben találkozik a laikus valóságlátásával, a természetestől, a fotografikusan valószerűtől való eltérés őszinte érzésnek, erős benső hitnek, kemény meggyőződésnek eredménye. Kutassy Imre a luministák közé tartozik, a természet határtalan birodalmából a fény izgatja legjobban képzelőerejét. Fényimádatából, a fények problémáival való örökös küzdelemből logikusan következik, hogy — erősen Márffy és Egry hatásának sodrába kerülve — a formákat felbontja, inkább csak jelzi egy-két vonallal, melyeknek olykor az is hivatásuk, hogy a teljes széthullástól, egykönnyen értelmetlenné váló színegyveleg zavarosságától megmentsék a ké