Szépművészet 5. (1944)

1944 / 4. szám - Művészeti élet

és a legtisztultabb, nagyon finom és kiegyensúlyo­zott a festői stílusa, hidat ver a múlt felé, nem utolsó sorban az új magyar művészet ősének, Mun­kácsy Mihálynak, alakokban gazdag ábrázoló mű­vészetéhez. Rudnay genre-figurái, lovasai és paraszt­jai, pompás „Csavargó“-ja a háttér telített, fűszere­zett sárgásbarna foltjával, amely a földet majdnem megfoghatóan varázsolja a vászonra, a „Csipkeken­­dős asszony“ kitűnő képmása, mind a legteljesebb megtestesítői annak, amit a katalógus előszava így fejez ki: a nemzet lelke nyomasztó, szenvedélyes, dacos álmait álmodja műveiben. Rudnay két szomszédja, noha már tíz vagy több évvel idősebbek, még mozgalmasabban és forróbban hatnak, mint ő. Koszta József tájképeiben és portréi­­ben egész terjedelmében mutatja a színeknek azt a telítettségét, amely mintegy a levegőt átforrósító napsütésből és a talaj termékenységéből látszik fa­kadni. Minden képe a túlcsordulásig telítve van ezekkel az elemi festői értékekkel. A kiállítás köz­pontjának látszik „A három szent király“, amely az Istenanyát zöld mező közepére helyezi és a három királyt, mint kabátos parasztot lépteti fel; ez a bájos természetesség elragadó. Koszta virágai, arc­másai a színes kifejezésnek ebben a bensőségében néha a legtökéletesebbet érik el. Vaszary Jánosnál a mozgás dinamikája és a színek gyors és telített ára­data még fokozódik. A fényjelenségeknek és a szí­nek szikrázásának ebben a zűrzavarában, a világos­ság és sötétség drámai játékában az impresszioniz­mus közvetlensége látszik tovább élni. De míg az impresszionitus a jelenségeket bizonyos hűvösséggel csak optikai szempontból ragadja meg, addig Vaszarynál minden eleven szenvedély. Milyen szen­vedélyes az élmény például a „Fürdőző nők“-ön, ahol az aktok olyan odaadással olvadnak bele a környező természetbe, micsoda bensőséges áradást szemlélhetünk minden tájrészleten. „A Golgota“ azután a színek ritmusát még tovább fokozza, majd­nem démoni módon. Hajlandók volnánk Delacroix-t idézni példa- vagy összehasonlításképen Vaszary ábrázoló tehetségéhez, noha a függőséget semmi­képen sem lehet megállapítani. A nagyterem körül az oldalfülkékben és az alsó­termekben festők egész sorának művei függnek, ame­lyeket a már ismertetetteknek majdnem vagy telje­sen egyenjogú társaiként lehetne felsorolni. Már az előcsarnokban találkozunk az egyik leg­erősebb egyéniséggel, Szőnyi Istvánnal. Nagy tem­peraképeken tájképi és figurális témavilágot bonta­koztat ki és ezt egészen luminisztikusan fogja fel, levegős, világos tónusok lebegése és hullámzása ez, amelyek különösen a folyó képeken fenségesen csil­lognak és rezegnek. Ha svájci volna, „welsch“-nek RÉSZLET A BERNI MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSRÓL.

Next