Szépművészet 5. (1944)
1944 / 4. szám - Művészeti élet
és a legtisztultabb, nagyon finom és kiegyensúlyozott a festői stílusa, hidat ver a múlt felé, nem utolsó sorban az új magyar művészet ősének, Munkácsy Mihálynak, alakokban gazdag ábrázoló művészetéhez. Rudnay genre-figurái, lovasai és parasztjai, pompás „Csavargó“-ja a háttér telített, fűszerezett sárgásbarna foltjával, amely a földet majdnem megfoghatóan varázsolja a vászonra, a „Csipkekendős asszony“ kitűnő képmása, mind a legteljesebb megtestesítői annak, amit a katalógus előszava így fejez ki: a nemzet lelke nyomasztó, szenvedélyes, dacos álmait álmodja műveiben. Rudnay két szomszédja, noha már tíz vagy több évvel idősebbek, még mozgalmasabban és forróbban hatnak, mint ő. Koszta József tájképeiben és portréiben egész terjedelmében mutatja a színeknek azt a telítettségét, amely mintegy a levegőt átforrósító napsütésből és a talaj termékenységéből látszik fakadni. Minden képe a túlcsordulásig telítve van ezekkel az elemi festői értékekkel. A kiállítás központjának látszik „A három szent király“, amely az Istenanyát zöld mező közepére helyezi és a három királyt, mint kabátos parasztot lépteti fel; ez a bájos természetesség elragadó. Koszta virágai, arcmásai a színes kifejezésnek ebben a bensőségében néha a legtökéletesebbet érik el. Vaszary Jánosnál a mozgás dinamikája és a színek gyors és telített áradata még fokozódik. A fényjelenségeknek és a színek szikrázásának ebben a zűrzavarában, a világosság és sötétség drámai játékában az impresszionizmus közvetlensége látszik tovább élni. De míg az impresszionitus a jelenségeket bizonyos hűvösséggel csak optikai szempontból ragadja meg, addig Vaszarynál minden eleven szenvedély. Milyen szenvedélyes az élmény például a „Fürdőző nők“-ön, ahol az aktok olyan odaadással olvadnak bele a környező természetbe, micsoda bensőséges áradást szemlélhetünk minden tájrészleten. „A Golgota“ azután a színek ritmusát még tovább fokozza, majdnem démoni módon. Hajlandók volnánk Delacroix-t idézni példa- vagy összehasonlításképen Vaszary ábrázoló tehetségéhez, noha a függőséget semmiképen sem lehet megállapítani. A nagyterem körül az oldalfülkékben és az alsótermekben festők egész sorának művei függnek, amelyeket a már ismertetetteknek majdnem vagy teljesen egyenjogú társaiként lehetne felsorolni. Már az előcsarnokban találkozunk az egyik legerősebb egyéniséggel, Szőnyi Istvánnal. Nagy temperaképeken tájképi és figurális témavilágot bontakoztat ki és ezt egészen luminisztikusan fogja fel, levegős, világos tónusok lebegése és hullámzása ez, amelyek különösen a folyó képeken fenségesen csillognak és rezegnek. Ha svájci volna, „welsch“-nek RÉSZLET A BERNI MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSRÓL.