Szépművészet 5. (1944)

1944 / 7. szám - Dombi József: Antal Károly

Ugyancsak 1942-ben kapott megbízást a má­sik nagy magyar őshazakutató, Körösi Csorna Sándor szobrának elkészítésére. Két tervet ké­szített: az egyik a vándor Körösi Csornát ábrá­zolja, amint egy tibeti lakon lovagol és a mesz­­szeségbe előretekint; a másik a tudós, a szótár­szerkesztő Körösi Csom­ának állít emléket, amely végleges kivitelezésre is kerül, és amelyet a gróf Teleki Pál Tudományos Intézet előtt fognak fel­állítani. A vándor­változatban a plasztikai tö­mörség mellett festői elemeket is felfedezhetünk, amelyek azonban nagy fegyelmezettséggel csak emelik a szobor emlékműszerűségét. A tudós­változat sokkal dinamikusabb, de ugyanakkor a megrendelők kívánsága teljesítésének követ­keztében egyházias megjelenésűvé vált. Még Rómában készült a ,,Három nővér“-t ábrázoló szoborcsoportja. A tömegében mo­dernül elrendezett alakok ruházatának részletein a Quattrocento szobrászata finomságainak köz­vetlen hatása érezhető. Nagy mérete mellett is inkább intérieur-szobor lehetne, bár síremléknek készült. Az 1942-ben készült „Anya gyermekével“ c. szobor már a teljes kiérettség állapotában mu­tatja Antal Károly művészetét. A kisméretű szobor szerkezetben, felületkezelésben és a meg­jelenítés minden mozzanatában szerencsés alko­tás. Teljesen anyagszerű, mert szinte kívánko­zik kőbe, ahogyan a legősibb szoboralkotás mód­szere szerint is készült: a művész alia prima faragta terméskőbe, ami szerkesztési és mintázási készségét még jobban dicséri. Az elnagyolt for­mák plasztikailag indokoltak és mégis teljesen befejezetté teszik a szoborművet. A mozdulat természetessége, a ruha lényeget adó sommázása a tökéletes szoboralkotás jellemző tulajdonsága. Mint esztétikai látvány, már az első pillanat­ban is megragadja a nézőt: talán ez a szobor legjobb bizonyítéka annak a tételnek, hogy nem a méret, hanem a plasztikai kvalitás határozza meg egy szobormű monumentalitását. Sokkal klasszicizálóbb alkotás a budapesti Szent Domonkos-templom részére készülő Pietá-ja. Szellemében Michelangelo öregkori, úgynevezett Rondanini-Pietá-ja és Andreotti Siratása között foglal helyett, kompozíciójában azonban közelebb áll Michelangelóhoz, ami ren­deltetésével magyarázható. Hasonlóképen középutat jelent, ugyancsak a Domonkos-templom részére készített Szent Jó­zsefé, amelynek első megfogalmazása ikonográ­­fiailag is további lépést jelent az újabb Szent József-ábrázolások terén. Végére hagytuk Antal Károly portréművé­szetének méltatását. Egész művészi pályáját vé­gigkísérte az arcképábrázolás sokrétű problé­mája. Arcképei méltán sorakoznak a művész egyéb alkotásai mellé. Minden naturalizmusuk mellett is átvezetnek a legújabb portrészobrászat leglényegesebb feladataihoz. Ezeknek a felada­toknak megoldása legjobban az itt bemutatott női portrén látható, amelyről Antal Károly munkásságának legfontosabb eredményeit olvas­hatjuk le: a komoly megalapozottságon tovább­épült problémamegoldás újszerűségét és annak bizonyítékát, hogy minden újszerűsége mellett sem téved soha túlzásokba. Kiegyensúlyozott, komoly plasztika ez, gondolkodó művész mun­kája, aki ma az egyetemes magyar szobrász­­művészet tényezője és továbbépítője lesz a jö­vőben. ,­ DOMBI JÓZSEF ANTAL KÁROLY: TANULMÁNYFEJ. Terracotta, Fővárosi Képtár.

Next