Szociológia 1982

1. szám - Tanulmányok - Lakatos Gyula: A motivációs konfliktusok és a személyiség harmóniájának értelmezéséhez

TANULMÁNYOK LAKATOS GYULA A MOTIVÁCIÓS KONFLIKTUSOK ÉS A SZEMÉLYISÉG HARMÓNIÁJÁNAK ÉRTELMEZÉSÉHEZ Az empirikus szociológiai kutatások természetéből következik, hogy a kutató meg­határozott társadalmi jelenségek és az emberi magatartás között valamilyen valószínűség­gel fennálló korreláció feltárására törekszik. Ennek következtében a szociológiában keve­sebb figyelmet kap a magatartás és a motivációk személyiségelméleti összefüggéseinek vizsgálata. Statisztikailag adott társadalmi tömegjelenségek adott valószínűségi szinten kapcso­latba hozhatók bizonyos magatartás- és tevékenységtípusokkal, de a személyiség minden esetben sajátszerűen válaszol a környezeti hatásokra. Más szóval: sokféle és gyakran változó lehet ugyanannak a tevékenységtípusnak az indítéka. A személyiség általában több, esetenként egymásnak ellentmondó motivációval és ennek megfelelő célirányított­­ságú aktivitási készenléttel rendelkezik, mint ahány tevékenységtípus, magatartásforma között választhat meghatározott társadalmi helyzetben. Ez egyben azt jelenti, hogy nehéz csak a magatartásforma vagy a tevékenységtípus alapján a motivációra következtetni, illetve fordítva, sokszor lehetetlen a motiváció alapján bizonyos várható magatartást prognosztizálni. A személyiség aktivitásának elve rendszerint olyan strukturális szemléletből követke­zik, ami nem pszichikus tulajdonságokat vizsgál egymástól mechanikusan elkülönítve, hanem a személyiséget mint struktúrát kutatja és meghatározza alaki jellemzőit. Ennek alapján jöttek létre a különböző kutatási irányzatok is: ez alaklélektani (Gestaltpsycho­­logie), a beállítódás pszichológiája stb. Interdiszciplináris jellegük a problémák megköze­lítési módjából, a személyiség és a társadalmi környezet kölcsönhatásának bonyolult rendszeréből következik, így jelentőségük természetesen felbecsülhetetlen a szociológiai elmélet szempontjából is. A beállítódást pl. értelmezhetjük úgy, mint olyan viszonyt, ami a szükségletek és a szituációk között jön létre, s adott pillanatban meghatározza a szubjektum funkcionális állapotát. Ezt az állapotot meghatározzák az ember korábbi tapasztalatai is. A beállítódás hatására létrejön a szubjektum szelektív és differenciált készenléte egy meghatározott tevékenység (magatartás) kiválasztására. Bármilyen külső hatás, ami az embert éri, mindig személyiségének mint egésznek az állapota által közvetített. Ezt mint közvetítést, beállító­dásnak nevezzük. Vannak az embernek rögződött beállítódásai, amelyek bizonyos tevé­kenységfajtákhoz (magatartáshoz) való készenlét alapját adják. Ahogyan gyakorta a szociológia eltekint a beállítódás és más motivációk pszichikus alapjainak elemzésétől, a pszichológiai motivációelméletek gyakran abba a hibába esnek, hogy nem veszik figyelembe a motivációs állapot meghatározásában azokat a feltételeket. 1 Szociológia 1982/11

Next