Szociológia 1984-1985
1-2. szám - Tanulmányok - Somlai Péter: A „hagyományos háztartások” és a „polgári intimitás”
A régebbi korok családjainak életében ez nem így volt. Évezredekig nem lehetett (nem volt szabad), de nem is kellett (nem volt rá szükség) kétségbe vonni a legfontosabb kapcsolati szabályok és szokások érvényét. Magától értetődő együttműködési minták mutatták meg, hogy mit szabad a férjeknek és mit a feleségeknek, mire jogosult a szülő és mire a gyerek. Ennek persze ára volt, hiszen ugyanezek az intézmények akadályozták, hogy a tagoknak közvetlen kommunikációikban kelljen és lehessen igazolniuk céljaikat és értékeiket. A modernizáció első — nagyjából századunk közepéig tartó — szakasza átalakította ugyan a társadalmak és emberi kapcsolatok normatív rendjét, de ezt az akadályt a célracionális szabályozások túlsúlya sem szüntette meg. A közelmúltig voltak tehát olyan erők és intézmények, melyek a családi élet kommunikatív rendszeréhez képest hatékonyabban, eredményesebben tudták alakítani, biztosítani és rombolni a kapcsolatokat. Ezeket kívánom itt megvizsgálni. Elméleti kérdések és megszorítások Sokféle ok miatt nincs általánosan elfogadott elmélete a családszervezet társadalom- és kultúrtörténetének. Az okok egyik csoportja a fejlődés-elméletre, pontosabban arra vonatkozik, hogyan alkalmazható ez az elmélet a különböző rokonsági és családszervezeti formák változására. A századunk első évtizedéig uralkodó evolucionista szociálantropológia feltételezte, hogy a.) az egyes családszervezeti formák éppúgy történeti sorrendbe állíthatók, mint ahogyan az egyes gazdálkodási formák, és b.) e két tényezőcsoport között szoros megfelelés található. A keresett történeti sorrend „elve természetesen nem lehet más, mint a fejlődés gondolata, a fejlődés viszont természetesen nem más, mint haladás az alsóbb szintről a magasabb szintre .. .”. A későbbi kutatások azonban nem tudták megfeleltetni a tagok és az együttélő nemzedékek száma, a leszármazás és örökösödés rendje, a házasodási szabályok vagy más szempont szerint felfogott családszervezeti formákat valamilyen hozzájuk és csakis hozzájuk tartozó gazdálkodási formának vagy rendszernek. Kitűnt, hogy a családok „modális szervezeti formái” azonosak vagy nagyon hasonlóak lehetnek igen eltérő civilizációkban és kultúrákban, a műszaki és gazdasági fejlettség merőben más szintjein. Az okok másik csoportja az elméletképzés magyarázó jellegére vonatkozik, arra tehát, hogyan értelmezhetők a modern társadalmak kialakulása és története, illetve a változó családszervezet közötti kölcsönhatások. A leggyakoribb érvelés abból indul ki, hogy a nagyipari fejlődés előidézte a hagyományos életviszonyok, háztartások és családi funkciók megváltozását. Az ilyen, általános formájú állításokat elfogadhatónak tartom, de a következő megszorításokat kell figyelembe venni e kérdés részletesebb tárgyalásakor:4 a) A családszervezet nem egyszerűen függő változósa e folyamatnak és ezért az iparosodás feltételei között is számba kell venni. Az iparosodás ütemét, méreteit, regionális eloszlását olyan tényezők — pl. a munkaerő-struktúra mobilizálhatósága — gyorsíthatják, lassíthatják vagy akadályozhatják meg, amelyek legszorosabban függhetnek az örökösödés rendjétől vagy a tagok vallásától (például a protestantizmus térhódításától). b) Az iparosodás hatásait nem könnyű elválasztani más tényezőkétől. Az ipari forradalmak idején a népesedési viszonyok és az átalakuló gazdaság egész rendje, az új infra- 2