Szociológiai Szemle 27. (2017)

2017 / 2. szám - Németh Krisztina: Beszédes hallgatás

12 Szociológiai Szemle, 2017/2 meztet, hogy a terepen azt is érdemes megfigyelni, amit a kutatott közösség tagjai tesznek, nem elég meghallgatni azt, amit mondanak (Goffman 2013). A csend megfi­gyelése, interpretálása átjárást biztosít a „saying” és a „doing”, azaz az elbeszélés és a gyakorlat között (Kovács 2006), mivel a hallgatás beszédaktus. A szándékolt csend nem pusztán szövegbeli hézag vagy hiány, hanem cselekvés, ami megváltoztatja a jelentést és a fennálló helyzetet. A hallgatás interpretálása így összeköti a hangzó szóra és a szövegátiratra fókuszáló módszerek fogásait és a cselekvéseket megfigyelő terepmunkás „belevetettségét”. Az interjú és a résztvevő megfigyelés elkerülhetetle­nül egymásba fonódik: az interjúhelyzet magában foglalja a megfigyelés mozzanata­it, a résztvevő megfigyelésen alapuló terepmunka elképzelhetetlen beszélgetés vagy interjúzás nélkül. Bár a résztvevő megfigyelés és az interjúhelyzet is mesterségesen kialakított, a két megközelítésnek máshol vannak a vakfoltjai. Bizonyos helyzetek alapvető dimenziói közvetlenül nem megfigyelhetők, miközben az interjúk eseten­ként relevánsabb valóságszeleteket is feltárhatnak, mint a résztvevő megfigyelés (Lamont-Swidler 2014). A módszerek kombinálásának lehetőségeiről lásd Vigvári András és Virág Tünde írását lapunk e számában. A­­beszédcselekvésként felfogott hallgatás kiterjeszti a szövegen túlira a csend határait, és a csend reprezentációjára irányítja a figyelmet, amely vizuális (mimika), kinetikus (mozgás, testtartás) vagy akár akusztikus (a csend helye egy elbeszélés­ben, zaj és csend viszonya stb.) formát is ölthet (Jaworski 1997). A csend megjelenési formáinak változatossága, így a bőbeszédűséggel elfedett terelő hallgatás a terepen gyűjtött adatok megbízhatóságának kérdését is érinti. A kutatók előző generációi alapvetően a személyközi viszonyokban keresték a meg­bízhatóság garanciáit (lassan kiépülő bizalmi kapcsolat, teljes diszkréció), és a lehet­séges kontrollmechanizmusokba kapaszkodtak. A „keresztbe ellenőrzés” (cross­checking­), azaz a megszerzett információ összevetése más interjúkból gyűjtött adatokkal bevett gyakorlat, csakúgy, mint az interjúba szisztematikusan beépített „keresztkérdések”, illetve megfigyelések és háttértudások mozgósítása az értelme­zésben (Dean­ White 1969 [1958]; Blum 1952; Argyris 1952). A bizalom önmagában is érdekes kérdés, hiszen az, hogy kire lehet személyes vagy kényes információt bízni, nem csak a kutató személyétől, hanem a kutató pozí­ciójától (idegen, félidegen, beavatott, illetve beköltöző, látogató vagy átutazó) és a jelenlét típusától is függ. A hosszabb terepi jelenlét során egyesek bizalmának meg­szerzése együtt járhat mások bizalmának elvesztésével (Feischmidt 2007), míg a gon­dosan előkészített interjúhelyzet az anonimitás garantálásával megkönnyítheti az érzékeny információk átadását egy idegen kutatónak, aki az elmondott történetet magával viszi (Németh 2013b). A sajátos ellenőrző technikákra teljesen más lehetőségek nyílnak egy hosszú terepmunka során, mint egy közösségtanulmány vagy fókuszált etnográfia keretei között. Túl azon, hogy a kutatási kérdés partikuláris vagy holisztikus jellege eleve eltérő megismerési módot és esélyeket körvonalaz, az adatgyűjtés szisztematikus

Next