MTA Tagajánlások, 1901
TAGAJÁNLÁSOK 1901-ben, AZ I. OSZTÁLY A) ALOSZTÁLYÁBA. FRECSKAY JÁNOSt, a m. kir. szabadalmi hivatal segédhivatalának főigazgatóját, a M. T. Akadémia nyelvtudományi bizottságának segédtagját levelező tagnak ajánlja Szinnyei József rendes tag. — Frecskay János egy negyedszázaddal ezelőtt kezdte gyűjteni a technológia magyar műkifejezéseit, amelyeket az 1877—80-ban megjelent Találmányok Könyve négy kötetében alkalmazott. Már e munkája is figyelmet keltett találó műszavaival, de még inkább az 1882-ben megindult Mesterségek Könyvtára ; ebben a tárgyalt mesterségek minden részletére kiterjeszkedve, az eszközök, szerszámok, fogások, műtétesek megnevezésére magyar észjárás szülte szavakat használt, a melyek azután szótárainkba is belekerültek. Ezen hasznos munkásságára való tekintettel a M. T. Akadémia 1882-ben megválasztotta a nyelvtudományi bizottság segédtagjává. Időközben fölkutatta a M. N. Múzeumban és a budapesti egyetemi könyvtárban őrzött több ezerre rugó ezédszabályokat és kijegyezte belőlük a mesterszavakat. Ezeket a M. Nyelvőrben tette közzé, amelynek két évtized óta dolgozótársa. Itt megjelent közleményei a következők: Czéhszabályokban talált nyelvadatok. Szádfal. Egy ismeretlen szótár. Régi szavak és szólásmódok. A mesterszótár. Év. év. Mellső. Technológia. Pinczés. Páros. Idegenségek az otthonban. A -da,de képző századik évfordulóján. Egy tudós, a ki szépíró. Válasz egy germanista szózatra. Mutatvány a Mesterszótárból. Csempe. Tügy. Ballaszt. Belőni. Kencze. Kaficz. Uszován. Pedzeni, edzeni. Mindezen, a nyelvművelés terén hivatottsággal és sikeresen kifejtett munkássága alapján a M. T. Akadémia megbízta a Mesterségek Szótára-nak megírásával. Ennek eddig körülbelül a fele jelent meg. Az elbeszélő alak, amelyben az egyes mesterségeket elénk adja, közérthetőkké teszi az általa használt mesterszókat, és noha csak a munkát befejező összesített szótárból fogjuk megtudni, melyiket honnan merítette, már most elmondhatni, hogy a magyar nyelv szellemének megfelelnek, s hogy nyelvünket egy ideig művelette- 1*