MTA Tagajánlások, 1901

22 III. A) alosztály. gyarapította: Tolna-megye arch. monographiájával az őskortól a középkorig, mely a legjelesebb megyei monographiák közt foglal helyet. Az ajánlott szaktárs azóta sem szűnt meg Tolna-megye archaeologiai érdekeivel foglalkozni és mint igen nagy érdemét idézhetem, hogy Szegszárdon alapított egy jelentékeny archaeo­logiai múzeumot, melynek épülete mindenkor magasztalni fogja az ő nemes buzgalmát és czéltudatos kitartását. Mindezeknél fogva melegen ajánlom Wosinszky úr megválasztatását. A III. OSZTÁLY A) ALOSZTÁLYÁBA. Dr. BEKE MANÓ budapesti egyetemi tanárt levelező tag­nak ajánlja Rados Gusztáv 1. t. A III. osztály A) alosztályában megüresedett levelező tagsági helyek egyikére Dr. Beke Manó urat, a budapesti tudományegyetem mathematika-tanárát tisz­telettel van szerencsém ajánlani. Beke úgy a mathematikai tudo­mányos búvárlat terén, valamint e tudomány terjesztése és hazai mathematikai tankönyvirodalmunk fejlesztése körül elismerésre méltó érdemeket szerzett, a­melyeknek alapján méltóvá tette magát arra, hogy Akadémiánk is fejezze ki irányában elismeré­sét azzal, hogy őt levelező tagjainak sorába felveszi. Én úgy vagyok meggyőződve, hogy Beke urat e kitüntetés csak fokozot­tabb munkásságra fogja serkenteni, Akadémiánk pedig benne buzgó és derék munkásra fog találni. Irodalmi műveinek lajstroma: I. Mathematikai dolgozatok. 1. A legkisebb működés elve a Gauss-féle görbület-elmélet alapján. Math. és Természettud. Értesítő 1884. 2. Ueber die kleinste Wirkung etc. Math. und Naturv. Bér. 1885. 3 A hypercomplex számok elméletéről. M. Ph. L. 1892. 4. A ferdén szimmetrikus helyettesítések elméletéhez. M. Ph. L. 1892. 5. Egy determináns tétel (mint feladat-megoldás) M. Ph. L. 1893. 6. A biquadratikus egyenletek megoldásához. M. Ph. L. 1894. 7. Az adjungált helyettesítések alkalmazása az adjungált differencziálegyenletnél. M. Ph. L. 1894. 8. Ueber die Irreducibi­­lität d. homogener linearen Differentialgleichungen. Math. An­nal. 45. 1894. 9. Ueber die symmetrisch Functionen un­d Theorie der hom. lin. Differentialgleichungen. Math. Annál. 1894. 10. Egy tétel a homogen lin. diff. egyenletek algebrai integráljairól M. Ph. L. 1895. 11. A görbület csoportelméleti meghatározása, (mint feladat-megoldás.) M. Ph. L. 1895. 12. Ueber die allgemeinste Differentialresolvente der homog. lin. Differentialgleichungen. Math. Annal. 1895. 13 A casus irreducibilis a harmadfokú egyen­letnél. M. Ph. L. 1895. 14. Ein Beitrag zur Theorie der ratio­nellen Functionen. Math. Annal. 1896. 15. Zur Gruppentheorie

Next