Természettudományi Füzetek - A Délmagyarországi Természettudományi Társulat közlönye 39. (1915)
1915 / 1-4. füzet - Dr. Trostler József: Goethe mint természettudós
Goethe mint természettudós közül A. von Haller, az Alpesek tájképi szépségének német felfedezője s a kísérleti fiziológia előfutárja, a zoológiai és botanikai tanulmányokat folytató Ad. von Chamisso, a matematikusok közül az epigrammaíró Kästner, a magyar Bolyai Farkas, a fizikusok közül a göttingeni Lichtenberg, az oszteológusok közül Goethe mephisztophelészi barátja, Johi. Heinrich Merck, a művészek közül az anatómus Michelangelo, mindenekelőtt azonban a Mona Lisa festője, Lionardo da Vinci, a kitűnő építész, városrendező, csatornatervező, új ágyúszerkezetek rekonstruálásában, a lövedékpályák kiszámításában kiváló tüzér, még jóval Yesal előtt a modern anatómia megalapítója, a madárrepülés, vérkeringés, állati anyagcsere és optika problémáinak rendszeres kutatója. S a Lionardo da Vinci renaissance-i sokoldaliságához meglepően közel áll a racionalizmus századából kiemelkedő Goethe univerzalitása.3) Ifjú kedvvel veti magát a vegytanra, később a fizikai problémákra s a Farbenlehre-t, melyet a fénytan egész területére kiterjedő kísérletek előznek meg, élete jelentős eredményének tartja. A légkör fizikájával való foglalkozása külön munkában kristályosodik ki. A csillagászattais nem kisebb mértékben köti le érdeklődését, mint a geológia és mineralógia s 18,000 darabból álló ásványgyűjteménye maradandó dokumentuma gyűjtőszenvedélyének. A botanikát a növényformák belső törvényszerűségének megvilágításával gazdagítja. A csonttan behatóan foglalkoztatja s a paleontológia sem esik kívül kutatásainak körén. Az os intermaxillareről * S. 3) Goethe természettudományát minden nagyobb életrajza terjedelméhez képest többé-kevésbbé behatóan méltatja,legalaposabban: S. Kalischer a Bielschowsky-féle Goethében (1913, II. 412—401. o., előbb már a Hempel-féle kiadás 33. kötetében); R. Steiner a Kürschners Nationalliteratur Goethe-ediciójának 33. kötetében ; a fontosabb problémák újabb megvilágításával Chamberlain (Goethe- München, 1913) és Simmel (Goethe- Leipzig, 1912). Első tudományos, szakszerű méltatása Virchowtól (Goethe als Naturforscher, Berlin, 1861) és Helmholtztól való (Über Goethes naturwissenschaftliche Aufsätze, Reden und Vorträge, Bd- I). Összefüggő elemzését R. Magnus adta. (Bibliográfiája hiányos) V. ö. még I. H- F-Kohlbrugge, Historisch-kritische Studien über Goethe als Naturforscher. Würzburg, 1913. E munkákra támaszkodik e felolvasás is.